Élete:
1951. november 10-én született Derecskén. Édesanyja Pásku Piroska háztartásbeli, édesapja Varga Károly juhász volt. Négyen vannak testvérek. Az általános iskolát a József Attila Általános Iskolában végezte, majd a II. számú iskolában mezőgazdasági továbbképzőbe járt.
Ettől kezdve dolgozott és tanult is egyben, mikor hova sodorta az élet, ahhoz a munkához szükséges képzéseket végezte el. Dolgozott bölcsődében gondozónőként, ólomkristály csiszolóban, ruhaipari szövetkezetben, orvosi írnokként, felszolgálóként.
Közben állandó társadalmi munkás volt, a községi vöröskereszt és a KISz alapszervezet pénztárosa, családi lap terjesztő, könyvbizományos, szavaló a KISz esküvőkön, a Katolikus Egyházközség képviselő–testületi tagja. A Derecskei Kézműves Körnek alapító tagja, kézi riseliő munkája egyedülálló Derecskén. Egy gyermeke van Szodrai Sándor, akivel jelenleg is Derecskén él.
Gyerekkorától kezdve szereti a szépirodalmat, rendszeres könyvtárlátogató. Főleg
visszaemlékezéseit írja le szülei és mások elmondásai alapján.
Írásra Csehov gondolata ösztönzi:
Nem az új vagy a régi forma a fontos, hanem az, hogy írjon az ember, ne törődjön semmiféle formával, csak írjon, mert szabadon árad a lelkéből az írnivaló.
Írásai:
A fáklya másoknak világít
A megszeppent kacérkodó menyecskék
A sebeket ugye begyógyítjuk? Vagy nem?
Bombatölcsér az udvaron
Est
Mit jelent ma hazafinak lenni?
Valahol mégis sír egy kisgyerek
A fák ugye értünk vannak?
A kiscicáknak lábnyoma
A temetés napján esett az eső
Cseppnyi öröm
Eljött május elseje
Esküvő
Hogy mi fáj nekem?
Kesergés
Málna a tálban
Arcomat fürdettem a napban
Mit üzennek a felhők?
Ó,ó, te február 28!
Kint nagy a csend
Katonatörténetek – Hogy te is tudd
Írások (2022. január)