Bombatölcsér az udvaron

Ez a kis történet is a II. világháborúban történt, azon az utcán, ahol az előző eset, ahol találat érte a bunkert.Több bomba is robbant talán azért, hogy a főutcát akarták járhatatlanná tenni? Ki tudja ezt ma már megmondani? A Pozsgai néni udvara szomszédos volt Varjú Áronékkal és a nagynéném, Cseke Imréné született Varga Juliannáékéval. Ez az ingatlan a református egyháztól megvéve került a birtokukba. A főutcára nézett az akkori Kossuth Lajos utca 1667. számú ház. Mi kicsi gyermekkorunktól rendszeresen összejártunk. Lemenve az udvar végébe a csűr mögött bújócskáztunk és átnéztünk a kerítésen. Amint átnéztünk, ott egy hatalmas gödröt láttunk. Ha nyár volt és esett az eső, megtelt
vízzel. Csodálkoztunk, hogy van az udvaron ilyen nagy gödör? A szélénél lovak voltak kikötve az
akácfához. Most, felnőtt fejjel raktam össze, hogy az a bombatölcsér lehetett, aminek következtében
a repeszek a robbanás után a bunkerbe becsapódhattak a szomszédba, pusztítást és emberéletet követelve, sebesüléseket okozva.
Itt a Julianna nagynénéméknél a II. világháború idején majdnem emberhalál történt. Az orosz katonák német katonák után kutattak, az ő udvarukba is bementek. Meglátták Cseke Imre bátyánkat: magas, kék szemű, világos hajú és fegyvert fogtak rá.
-Németszki! Németszki davaj, davaj! – és kísérték az udvar hátuljára, hogy lelőjék.
Szerencsére ott volt a Varga Gábor nagyapám, naponta meglátogatta őket, már akkor megvolt az unoka Cseke Marika, aki 1941-ben született. Féltette őket. Nagy nehezen megértette az orosz katonákkal, hogy aveje. Gyorsan előkerítette a menyasszonyi képet, a párosat és a családi képet a kis Marikával, mutatta, hogy ott van a veje. Meggyőzte őket.
 -Harasó, harasó. – Így menekült meg Imre bátyánk.
Talán ezért kellett, hogy egy 9 évesen árván maradt és túlélve a II. világháborút is, hányatott sorsát vállalva ember maradt a nagy világégésben.De nem mindenkinek volt ilyen szerencséje. Az unokatestvére és annak a fia nem volt ilyen szerencsés.