Elaludt a város az éjszakai durrogtatás után, 
Se ember, sem autó nem jár, elpilledt kétezertizenkilenc után. 
Hogy én miért vagyok fent ily korán egyedül? 
Annak a Jó Isten a megmondhatója csak egyedül. 
Az utolsó estéjét az évnek egymagam töltöttem, 
Így megy ez már mióta az ember éltem eltörtem… 
Nem vágyom én már múlatni, hisz elfelejtettem. 
Oly régen volt, ki bármit is tett énérettem. 
Nem gondoltam, hogy így múlhatnak el az évtizedek,,, 
Elolvadt, mint a hó a napsütésben, a szenvedések? 
Kétezerhúsz, új korszak lesz életünkben, remélem
Beérik a jó, mint az őszibarack a kiskertemben, remélem. 
Kerubok és Szeráfok ott fenn a mennyben várják a jelt, 
A harsona szó, mely átüt minden zajon át, elmém várja-e a jelt? 
A kilencedik angyal kiöntötte a kilencedik csészét e földre, 
S megindult ég és föld, bozóttűz, tűzhányók képébe. 
Eljött a „Kataklizma”, súlyos e szó értelme, 
Nagyarányú természeti csapás ennek jelentése.
Mi a második jelentése? Jaj, ne! 
Pusztító erejű társadalmi fordulat – a végnek Ítélete. 
Már nálunk is reng a földnek mélye, kigyulladnak házak, 
Férjek ölik nejeiket, gyermekeiket rakásra. Jaj e hazának! 
Mária országa, égi patrónánk visz a fenti hazába.
Naponta hívja vissza, kik sorsukat betöltötték, megannyi fiatalt, 
Közútról, ágyból, anyaméhéből egyaránt, s vele őrangyalt… 
Míg ég a gyertya, addig javíthatsz: mennyország, vagy pokol? 
Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpavilágítására, hova tartozol? 

 2020. január 6.