Hol van a tegnapi szikrázó napsütés, miért kecsegtettél?
Tudom, hogy január nyomán járnál, nem múlt el a tél.
Klíma változás, szajkózza a média, +15º is volt a napokban,
Megcsalta a földben szunnyadó virághagymákat, a rózsaszín nárcisz ágyására
Ma hó hullott rá, befedte virágkoronáját, fehér lett minden,
Kavarta a szél a hatalmas hópelyheket földön s légtérben.
Mint a Tiszavirágrajzás, olyan volt az udvar körülöttem
Februári hóesés elmúlt, elült oly hirtelen, de befedte a füvem.
Tejfehér volt minden, amerre elláttam, – sürgős lépteim be a házba!
Alig pár órája volt e jelenség, már elolvadt mint minden e hazában
Ami tegnap még jó és szép volt, ma már szitokként hangzó.
Miért e hirtelen változás mindenben? Nekem ez oly nyugtalanító.
Igaz, elszálltak az évek, de Te is, Föld, öregszel vélem.
Immár a szeszélyed újra visszatérve ontja a hópelyhet nekem.
Ekkora hópelyhet még nem láttam soha, akkora, mint a lúd tolla
Az a pelyhes ott a bögyénél belepett fejemre hullva.
Beleszédültem, míg lépdeltem a hóesésben, most az utcát nézem:
Holle anyó kiszakadt dunnája – mondaná a mesemondó – úgyis néztem,
Most az ablakból szemlélem e jelenséget bent a melegben.
A hatalmas pelyhek is elolvadnak, legtöbbje a levegőben.
Régi orosz filmekben láttam ily hópelyheket, de azok megmaradtak.
Ezek a retinámon örökre örökre beégnek agyamba – míg leszek –, maradnak.
Hull, csak hull az égnek mannája, úgy gyűlik a tulajdon áldása.
Jól jön majd a tartalék a nyáron, ha nem lesz jó földnek forgása.
Délután van, két órát mutat az óra, nem kell seperni, elolvad a hó,
Pihenhetek, csak szemem nem hajlandó – nézi mint hull a hó.
Ritkul, s majd alább hagy e jelenség, esőbe megy át. Nahát!
Változik a kép, mint megannyi más, befejezem az eszmefuttatást.
Derecske, 2020. 02. 28.