Ó,ó, te február 28!

Hol van a tegnapi szikrázó napsütés, miért kecsegtettél? 
Tudom, hogy január nyomán járnál, nem múlt el a tél. 
Klíma változás, szajkózza a média, +15º is volt a napokban, 
Megcsalta a földben szunnyadó virághagymákat, a rózsaszín nárcisz ágyására 
Ma hó hullott rá, befedte virágkoronáját, fehér lett minden, 
Kavarta a szél a hatalmas hópelyheket földön s légtérben.
Mint a Tiszavirágrajzás, olyan volt az udvar körülöttem
Februári hóesés elmúlt, elült oly hirtelen, de befedte a füvem. 
Tejfehér volt minden, amerre elláttam, – sürgős lépteim be a házba! 
Alig pár órája volt e jelenség, már elolvadt mint minden e hazában 
Ami tegnap még jó és szép volt, ma már szitokként hangzó. 
Miért e hirtelen változás mindenben? Nekem ez oly nyugtalanító. 
Igaz, elszálltak az évek, de Te is, Föld, öregszel vélem.
Immár a szeszélyed újra visszatérve ontja a hópelyhet nekem.
Ekkora hópelyhet még nem láttam soha, akkora, mint a lúd tolla 
Az a pelyhes ott a bögyénél belepett fejemre hullva. 
Beleszédültem, míg lépdeltem a hóesésben, most az utcát nézem: 
Holle anyó kiszakadt dunnája – mondaná a mesemondó – úgyis néztem, 
Most az ablakból szemlélem e jelenséget bent a melegben. 
A hatalmas pelyhek is elolvadnak, legtöbbje a levegőben. 
Régi orosz filmekben láttam ily hópelyheket, de azok megmaradtak. 
Ezek a retinámon örökre örökre beégnek agyamba – míg leszek –, maradnak. 
Hull, csak hull az égnek mannája, úgy gyűlik a tulajdon áldása. 
Jól jön majd a tartalék a nyáron, ha nem lesz jó földnek forgása. 
Délután van, két órát mutat az óra, nem kell seperni, elolvad a hó, 
Pihenhetek, csak szemem nem hajlandó – nézi mint hull a hó. 
Ritkul, s majd alább hagy e jelenség, esőbe megy át. Nahát! 
Változik a kép, mint megannyi más, befejezem az eszmefuttatást. 

Derecske, 2020. 02. 28.