Nagy Gábor | Tanka János Irodalmi Kör

Élete:

1952. december 8-án született derecskén Nagy Lajos ( 1913 – 1987) és Kalmár Margit (1920 – 1990) második gyermekeként. Édesapja volt Derecske utolsó kisbírója. Testvére Lajos (1949 – 2008) és Irma (1957).

A II. számú Bocskai István Általános iskola elvégzése után a helyi I. Rákóczi György Gimnáziumban érettségizett 1971-ben. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolára jelentkezett, de egészségi okok miatt abbahagyta. Volt képesítés nélküli tanár, sorkatona, ELZETT munkás, mentős, majd Hajdú-Bihar Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságnál előadói munkakört töltött be, onnan ment nyugdíjba. Házasságot kötött Pálinkás Ilona Katalin ápolónővel és 1982-ben Debrecenbe költöztek. Gyermekei: Zita (1982) és Réka (1985). A szépirodalom iránti szeretetét mindenkori tanítóinak, tanárainak köszöneti. Debrecenbe való elköltözése után és az életkor előrehaladásával a szülőföld és a gyermekkor utáni vágy megérlelte elhatározását és írogatja visszaemlékezéseit.

Így vall életéről:

„1952 december 8-án születtem Derecskén, ahol nagyszüleim, szüleim testvérei és szinte a teljes rokonságunk is lakott. Apám Nagy Lajos (1913) volt az utolsó derecskei kisbíró, anyám Kalmár Margit (1920) „Manyi néni”-ként volt ismert faluszerte. Bátyám Lajos (1949) állattenyészői szakon végzett főiskolát, de más területeken az ÁFÉSZ-nál és a KITE-nél dolgozott. Húgom Zákányné Józsefné Nagy Irma (1957) gyógypedagógus-logopédusként és a kisegítő iskola tanítójaként ismert. A pálinkafőző utcájában laktunk, amit „Kiskútköz”-nek hívtak, ahonnan csak egy lépés volt a „Gyepszél”, meg a vadvizekkel teli szováti határ, gyermekkorom izgalmas színterei.

Mezítlábas, klottgatyás, faluszéli gyerekként nőttem fel, de életünk a mából nézve felfoghatatlanul szabad, mozgalmas, szépséggel és hát csibészséggel is teli volt, ám emellett, amikorra gimnáziumba mentem, már elolvastam a könyvtárunkban elérhető ókori görög történet- és drámaírók műveit, de még az Illiászt és az Odüsszeiát is.

A II.sz. „Bocskai István” Általános Iskola elvégzése után a szintén helyi gimnáziumban érettségiztem 1971-ben. Tanítóim, tanáraim közül máig hálásan emlékezem Magyari Árpádnéra, Nagy Pálnéra, Szilágyi Péterre, Békési Sándorra, Hannig Bélánéra és dr. Papp Miklósra.

Az olvasás és a történelem szeretete miatt sokáig úgy gondoltam, hogy tanár leszek, vagy régész, de egy másik „álom” felé indultam el: mezőgazdasági pilótának jelentkeztem a Nyíregyházi Mg. Főiskolára. Ám egy orrműtét miatt a repüléstől eltiltották, de a helyette ajánlott szakot nem szerettem meg, így két év után hazatértem.

Itthon belekóstoltam a tanítóságba (akkor még lehetett „képesítés nélkül”), és dolgoztam fizika munkásként a helyi Költségvetési Üzemben, majd 1974-ben kétéves sorkatonai szolgálatot kezdtem meg határőrként, leszerelése után pedig az ELZETT gyárban dolgoztam Berettyóújfaluban. 1976-tól tíz évig mentős voltam előbb Berettyóújfaluban, majd Debrecenben, ahová l982-ben, házasságkötésem után be is költöztünk. Feleségem Pálinkás Ilona Katalin (1957) ápolónő, gyermekeink Zita 1982-ben, Réka 1985-ben, unokáink Sára 2015-ben, Olivér és Flóra 2017-ben születtek.

1986-tól a Társadalombiztosítási Igazgatóságnál dolgoztam előadóként és (a gyakori átszervezések és névváltozások után) lényegében onnan is mentem nyugdíjba 2012-ben. Az olvasási szenvedélyem megmaradt, sőt hozzájött a történelem és a zene, idővel pedig az utazás, a család, a gyerekek és immár az unokák iránti rajongás. Az írásra csak a közelmúltban kaptam indíttatást. Mindig hittem, hogy színes és értékes gyerekkorunk volt, hát elkezdtem leírogatni. A „Derecskei regényes” címet adtam neki, és bár könyv nem lett belőle, hanem az interneten olvasható, néhány spirálozott példányt van a családunkban, a barátaimnál, és megtalálható a derecskei könyvtárban is. Reményeim szerint nem csak történeteket talál benne az olvasó, hanem egy régvolt életformát, érdekes embereket, és mindenekelőtt ott lesz környezetként az »Örök Derecske« is.”

Művei: