Szántóné Varga Piroska

Élete:

1951. november 10-én született Derecskén. Édesanyja Pásku Piroska háztartásbeli, édesapja Varga Károly juhász volt. Négyen vannak testvérek. Az általános iskolát a József Attila Általános Iskolában végezte, majd a II. számú iskolában mezőgazdasági továbbképzőbe járt.
Ettől kezdve dolgozott és tanult is egyben, mikor hova sodorta 
az élet, ahhoz a munkához szükséges képzéseket végezte el. Dolgozott bölcsődében gondozónőként, ólomkristály csiszolóban, ruhaipari szövetkezetben, orvosi írnokként, felszolgálóként.
Közben 
állandó társadalmi munkás volt, a községi vöröskereszt és a KISz alapszervezet pénztárosa, családi lap terjesztő, könyvbizományos, szavaló a KISz esküvőkön, a Katolikus Egyházközség képviselőtestületi tagja. A Derecskei Kézműves Körnek alapító tagja, kézi riseliő munkája egyedülálló Derecskén. Egy gyermeke van Szodrai Sándor, akivel jelenleg is Derecskén él.
Gyerekkorától kezdve szereti a szépirodalmat, rendszeres könyvtárlátogató. Főleg
visszaemlékezéseit írja le szülei és mások elmondásai alapján.

Írásra Csehov gondolata ösztönzi:

Nem az új vagy a régi forma a fontos, hanem az, hogy írjon az ember, ne törődjön semmiféle formával, csak írjon, mert szabadon árad a lelkéből az írnivaló.

Írásai: 

A sebeket ugye begyógyítjuk? Vagy nem?
Bombatölcsér az udvaron