Papp Lajosné

Papp Lajosné, született Marikovszky Zsuzsanna nyugalmazott könyvtáros, amatőr író. Írói neve: Mszuzsó. 

Debrecenben él, értelmiségi családból származik. Mint könyvtárvezető ment nyugdíjba 1991-ben. Nyugdíjba vonulása után két nyugdíjas klubot is vezetett 2011-ig. A közösséggel sokat jártak kirándulni, történelmi helyekkel ismerkedni, Kárpátokon túl szórvány magyarságot támogatni. Tagja a  Délalföldi 56-os Vitézi Rendnek, mint hű hazafi. 

Emlékei megírásával 2014 óta foglalkozik. 

2022-ben lépett a Tanka János Irodalmi Kör tagjai sorába. 

Vallja: „Igyekszem hitben gazdag, bölcs és nagytudással rendelkező, melegszívű ember lenni és maradni.  Segíteni ott ahol tudok, és bízni hazánk népében, hűségében, mert a haza nem eladó!”

Életéről versében így ír: 

Elmúltak az évek, pedig nem rég voltam gyerek,
mikor boldogan éltem kisded életemet.
Kószáltam a Kárpátok vadregényes táján,
szedtem az áfonyát a hegy oldalán.
Menekültem ökrös és lovas szekéren,
az ellenség elől, hogy utol ne érjen.
Lovagoltam lovon és fekete bivalyon,
Írtam verset és játszottam bohócot.
Gyorsan telt az idő gyermekkor is lejárt,
feleség, majd anya lettem és dolgoztam tovább.
Dolgoztam becsülettel, Isten kegyelméből
tettem feladatom hittel, szeretetből.
Majd beköszöntött az alkonyat ideje,
már nem volt szükség a dolgos kezemre.
A hajam deresedni kezdett, kezem, lábam fájni,
de sajnálni nem kell, mert voltam és vagyok Valaki!

A Kárpát-medencei Életmesék írói pályázat Hűségdíjat adományozott  részére 2020-ban.  

Megjelent munkái: 

Élő Könyv Műhely ANTOLÓGIÁI-ban megjelent írásai: 

2014 év:  Az antológia címe: BETEG VOLTAM, MEGGYÓGYULTAM 1. köt.

Élő Irodalom – Élő Könyv Műhely Budapest 2014. 146-147 oldal  „BORIKA”  

2014: Az antológia címe: BETEG VOLTAM, MEGGYÓGYULTAM 2. kötet. Élő Irodalom – Élő Könyv Műhely Budapest, 33-34 oldal  „EMLÉKEZETES NAP” 

2015 év: Az antológia címe: VIGYÉL MAGADDAL EGY MOSOLYT Élő Irodalom – Élő Könyv Műhely Budapest 2015. 63-64 oldal  „LOLA, A HUNCUTKA… „  159-160 oldal „SZÁLKA, EGY, KETTŐ …” 162-164 oldal  „CILU”

 2016. Az antológia címe: KURTAKRIMI Élő Irodalom – Élő Könyv Műhely Budapest 2016. 141-143 oldal  „KRIMI MÁSKÉPPEN”

2017. Az antológia címe:   ÉLNI NÉLKÜLE 1. köt. Élő Irodalom – Élő könyv Műhely Budapest 2017. 64-68 oldal  „ÉS AZ IDŐ KEREKE FOROG TOVÁBB…”

 2017.  Az antológia címe: S(z)Ó, BORS, PAPRIKA (Tél) Élő Irodalom – Élő Könyv Műhely Budapest. 77-79 oldal „SZTRAPACSKA? – LAPCSÁNKA? –  MINDKETTŐ!” 

2018. Az antológia címe:S(z)Ó, BORS, PAPRIKA (Nyár) Élő Irodalom – Élőkönyv Műhely Budapest 2018. 30-35 oldal „NYÁRI EMLÉK”

2020.: Az antológia címe::  4×23 ÉV A BOLDOGSÁG PILLANATAI, Élő Irodalom – Élő Könyv Műhely Budapest Mzsuzsó: Hol volt? Valaha régen volt,  115. old. 

2021.: Az antológia címe: A MAZSOLÁS KUGLÓF TITKA avagy  Nagyitól szeretettel: Élő Irodalom – Élő Könyv Műhely Budapest 175-177 oldal. „MAZSOLÁS KUGLÓF” 

ÖNÁLLÓ KÖTETEK:

2019. „APRÓSÁGOK” Versek és tárcák…. Debrecen. 2019. 1 – 95 old. 

2020. Élő Irodalom – Élő könyv Műhely Cseppecske Bt. „BORIKA ÉLETMESÉI”  Budapest. 1-175 old.

HÍRHOZÓ országos hetilapban folyamatosan jelentek meg írásai, pl.: 

 2018 december 20-i szám: HULLOTT A HÓ  és 2018 KARÁCSONY című írása.  

 ÉLETMESÉK – antológia – azaz igaz családi történetek a Kárpát- Medencéből: 

 2015  ÉLETMESÉK – antológia – azaz igaz családi történetek a Kárpát- Medencéből – Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete Debrecen 2015. 181-200 oldal „BORIKA ÉLETMESÉI”  (3. díjas írás). 

2016  ÉLETMESÉK antológia .. Debrecen 2016. 243-248 oldal „ÉDESAPÁM”. 

2017  ÉLETMESÉK…antológia… Debrecen 2017.  266-274 oldal  „BORIKA ÉLETMESÉJE FOLYTATÓDIK…”

2018  ÉLETMESÉK antológia…Debrecen 2018. 297-302 oldal „ROZIKA”                              

2019 ÉLETMESÉK…antológia ..Debrecen 2019. 276-278 oldal „ÉLNI NÉLKÜLE”

 2020. ÉLETMESÉK antológia ….Debrecen 2020. 298-302 oldal „EGY TÖRTÉNET, EGY MESE…” (ÉLETMESE EMLÉKÉREM DÍJ)

2021. ÉLETMESÉK…antológia . Debrecen. 2021. 362-364 oldal. „KEZEK IMÁRA KULCSOLVA. A halál előszobájában. 

 2017 MESÉL A NAPLÓ Inform Média Lapkiadó Kft. 2017. Hajdú kft. Debrecen. 99-100 oldal „MEGÉRI JÓNAK LENNI” 

Írásai: 

„A halál előszobájában.” KEZEK IMÁRA KULCSOLVA

ERDEI PAD

MESE VOLT, – DE IGAZ VOLT….