Hol volt, hol nem volt, a Nagyalföld egyik zugában volt egy falu, ahol élt sok gazdag és szegény ember családjával.

Ha a falu egyik végéről akartuk a központot elérni, csodálatos szép „sárga homok-sivatag” várta az érkezőt, – de ha a másik végéről érkeztünk nagyon jó zsíros feketeföld terült el, míg a szem ellátott. Mint minden faluban – akkoriban – éltek „nagygazdák”, „kisparasztok” és „zsellérek” kiknek egy parányi saját földjük sem volt. A gazdagság határozta meg, hogy kinek hol állott szép nagy háza, a templomhoz közel, a téren, vagy a központhoz közeli utca elején,- vagy a falu szélén, az ott élő cigány putrik közelében. 

Meghatározó volt, hogy milyen gazdag, vagy szegény család gyermekei köthettek egymással házasságot. főleg az elsőszülött fiúk honnan szerezhettek asszonyt, illetve a lány mennyi földet hoz a házasságba. Az, hogy szerették-e egymást vagy nem, az a szülők szerint nem volt fontos. Fő dolog volt, hogy „föld-földdel” házasodjon, gyarapodjon… idővel majd megszokják egymást, lényeg a vagyon gyarapodjon. Az udvarlás sem úgy volt, mint ahogy kedves olvasó ma ismered, hogy elmegyek a diszkóba, ott aztán ismerkedhetnek akárkivel, nem számít ki kinek a fia, van-e vagyona, vagy kiszolgáltatott valamelyik nagygazda cselédjeként.

Akkoriban vasárnap templomba jártak az emberek. Hitük szerint a görög- katolikus, a római katolikus, vagy a távolabb lévő református templomba. A mise, az istentisztelet után lehetett egy kicsit „korzózni”, sétálni, egymást figyelni és egyszer-egyszer összekacsintani. Lányok egymásba karolva, ringató lépésekkel vonultak-el az őket nézelődő fiúk előtt,- hátha meglátják azt, kit nem csak a szemük, de szívük is felismer. A legények „szamárszigetet” alkotva szemlélgették a karcsú, szép mellű, ringó járású lányokat, – hogy az első bálon, ami aratás és szüret után kezdődött- kit kérjen fel egy fordulóra, esetleg egy életre szerezze meg társnak.

Milyenek voltak a régi falusi bálok? Egészen más, mint a mai világban!

Nem volt fülsüketítő, hangos DISCO zene, – cigányzenekar húzta a talp alá valót. A fiú a lány derekát fogta át jobb kezével, a bal kezével a lány kezét fogta, a lány pedig a fiú vállára helyezte bal kezét, míg jobb keze a fiú kezébe nyugodott. Tác közben tudtak beszélgetni, kicsit elkerülve a kísérők figyelő szemét. Mert az is akkoriban szokás volt, hogy a lány anyja nélkül, vagy kereszt anyja nélkül egyedül nem mehetett a bálba, de akkor sem ha még nem töltötte be a 16. évét. A bálok szombaton este voltak, éjfélig tartottak, de ha résztvevőknek nem volt még kedvük hazamenni, egy-egy óra ráadást adott a rendezőség. 

Többnyire minden településen volt Kultúrház, ahol a bálokat, vagy színielőadásokat tartottak, – bálok idején a bálteremben, a falak mellett sorakoztak a székek, hogy a kísérők és a táncban elfáradt lányok tudjanak leülni. A kísérők figyelő szemekkel figyelték a lányt, hogyan viselkedik, vagy huncutkodik és beavatkozzanak, helyére ültessék a magáról „megfeledkezett” lányt. A fiúk között harc folyt egy-egy lányért, sőt a bicskák is előkerültek, hogy megöljék az ellenfelet, hogy megkaphassák a kiszemelt lányt. Volt aki „vélt igazságát” egyenlítette ki halálos szúrásával, így történt a „neve nincs” faluban is, hogy két család fiai 3 év alatt irtották ki egymást, hátrahagyva őket sirató szüleiket. Arra is ügyelni kellett, hogy mindenki csak a „rangjához” illő fiúval, leánnyal táncolhat. Ha mégis volt, akinek sikerült kicselezni az őket figyelő szemeket, néha egy-egy puszi is került a leányzó arcára.

Egy bizonyos év szüreti bálján történt az eset, melyről olvashattok.

Tehát volt, a „neve nincs” falu leggazdagabb emberének egy szem fia. 

Szép, jóvágású, dolgos ember volt, de nősülni nem akart úgy ahogy azt szülei követelték tőle. Ő látva szülei egymás mellett élését – amikor a föld-földdel kötött házasságot, úgy döntött, hogy csak olyan lányt vesz feleségül akit megszeret, még akkor is ha a faluszéli putriban látta meg a világot.

János, aki erre a bizonyos bálra elment, hogy kicsit szórakozzon, szót váltson a hasonló korú fiatalokkal, megszemlélje a lányokat, mikor belépett a helyiségbe már szólt a zene, jó hangulatot teremtve az ifjak és kísérőjük örömére. Amikor a zene elhallgatott, hogy a zenészek gyantázni tudjanak, hogy a megizzadt ifjak is kifújhassák magukat, pihenjenek kicsit, elszívjanak az udvaron egy-egy cigarettát, mossák le torkukat egy pohárka borral a kantinban, mikor felcsendült egy csodálatos hang és énekelni kezdett egy nagyon szép régi magyar nótát:

„Öreg prímás tégy hangfogót, hegedűdnek mind a négy húrjára …”

Pillanatra mindenki mozdulatlanná vált, mert ilyesmi még sose fordult elő, és mikor a meglepődött fiúk bejöttek a terembe, a színpadon nagyon csinos, gyönyörű szép cigánylányt láttak énekelni. Jánosnak a lába földbegyökerezett a küszöbnél és tudta, és érezte, hogy vagy ez a lány, vagy senki nem lesz a felesége! Éjfél után ért haza, – nem úgy, mint máskor mikor este 9-kor otthon volt. Szülei csodálkoztak is és aggódtak, hogy nem történt-e valami baja egyetlen fiúknak. Mikor haza ért annyit mondott szüleinek: „szerelmes lettem, megfogok nősülni!” és aludni tért.

Másnap hiába faggatták szülei, nem árult el semmit. Viszont a határ helyett, nyomozni kezdett a lány után. Ki Ő? Hol él? Honnan jött? Így tudta meg, hogy a faluban élő cigányprímás unokahúga, – aki Pesten él szüleivel, akik ismert zenészek, ott tanul, – mert híres énekes szeretne lenni, világot látni. Reménytelen szerelemnek látszott, de János nem adta fel a reményt.

Döntenie kellett, mielőtt a lány haza utazik és megismerkedhetett vele, és este elmondta szüleinek, hogy kit választott és kit vesz el feleségül, és reméli nem tiltják meg neki egyetlen gyermeküknek, hogy boldog legyen? A szülők, elsősorban az édesapja felháborodva ordította, hogy „márpedig az ő fia nem fog cigány „kurvát” elvenni, akkor inkább lássa a fiát ravatalon kiterítve! János hallgatott. Szomorúan nézte apját, sajnálkozva anyját aki egész életében sokat szenvedett agresszív férjétől, -jóéjszakát kívánt és lefeküdt.

Másnap felkereste a cigányprímást, kinek lakása a Fő utcán volt, elmondta neki, hogy beleszeretett unokahúgába mi a véleménye, szeretné ha bemutatná, hogy megtudja, reménykedhet e ?

Az ember sajnálkozva nézte a fiatalembert és annyit mondott: Nem lehet János úr, mert szülei soha nem engedik meg, kitagadják, földönfutóvá teszik!!!

Azt kérte, hogy annyit engedjen meg, hogy összeismerteti őket, hogy lehetőséget nyújt, hogy beszélhessen vele, e nagyon szép lánnyal, Szófival.

Bemutatás után a lánynak is meleg sugár szállt János felé, aki falusi férfi ellenére is vetekedett a nagyváros, nagyképű férfiaktól, termetre, kinézetre is. Ismerkedtek egymással, őszintén beszélve János nagy fellobbanó szeretetéről, a lány óvatos, csalódástól félő gondolataitól. Ezután János bevallotta szerelmét a lánynak. Elmondott mindent őszintén és egymást átölve, az első és egyben az utolsó szerelmes csókkal elbúcsúztak egymástól.

János nem adta fel! A cigányprímás segítségével, tájékozódott a lány felől, – és végezte a gazda feladataként végző munkát.  Szüleivel soha többé nem beszélt a szép cigány lányról.

Járt a földre, hol a végzett munkát ellenőrizni, hol maga is az eke szarvát fogva szántani. Ha valaki figyelte csupán azt vette észre, hogy kihunyt a szeméből az a meleg sugárzás, ami régen mindig látható volt.

Pár hónap múlva intézni való feladattal bízta meg az édesapja, így a városba kellett mennie. Ezt az alkalmat használta fel arra, hogy Budapestre utazzon, keresse meg Szófit, beszéljen vele. De a lány, most is azt mondta „szülői áldás nélkül” a házasság átokká válik. Neki a világ meghódítása a célja, mely útra János nem tudna vele szárnyalni, szüleitől elbúcsúzni, a neve nincs faluból ilyen nagy útra kelni. Hazautazott, elvégezve a rábízott feladatokat, búcsút véve a szeretet nőtől és végezte a betakarítással járó feladatokat.

Késő ősz volt, amikor mosolyogva befogta kedvenc lovát a kétkerekű taligába, maga mellé tette a vadászpuskáját, szüleitől elköszönt és kiment a határba „vadászni”. Este közeledett, mikor a ló lassan húzva a taligát, melyen János véresen, holtan ült, megállt a gazda háza előtt, bebocsájtást kérve.

Az apa a kaput kinyitva, mikor meglátta halott fiát, szívinfarktust kapva holtan esett össze.

János édesanyját is az ájulás környékezte, de MOST SEM hagyhatta el magát, intézkednie kellett orvosnál, szomszédnál, a házicselédnél, mielőtt teljesen elgyengülve, szinte ájultan feküdt le a „tiszta szobába”! Körülötte amíg tevékenykedtek az emberek, az orvostól kapott „szuri” után kicsit nyugodtabban, álomszerűen gondolta végig életét.

Szép lány volt. Jómódú szüleinek egyetlen gyermeke. Mikor eladó sorba került szülei kezdtek megfelelő módos gazdát keresni kinek nősülendő fia van, kiknek legalább annyi földjük van, mint nekik. Meg is találták azt a családot, akik nem is laktak messze és jónak ígérkezett a vagyoni helyzet miatt. Először a szülők beszéltek meg mindent, majd azután került sor a két fiatal összeismertetésére. Szép volt a fiú is és szép volt a lány is, de egyik sem váltott ki a másik fiatalban olyan érzést, hogy jó lenne egymáséi lenni. A szülők viszont döntöttek és mint abban az időben szokás volt és illett nagy lakodalmat csaptak amire meghívták a falú előkelőségeit, vezető embereit, nagy gazdáit.

Az akkor még fiatal, a most meghalt apa János már kiszemelte azt a lányt kivel úgy érezte szívesen élné le életét, akivel az egyik bálon ismerkedett meg, és akit nagyon megszeretett, reménytelenül, mert kisparaszt gyermeke volt – majd csak vagyontalan és tudta, hogy szülei soha nem járulna hozzá, hogy Őt vegye el feleségül. Ezért fogadta el szülei választottját, aki szép és csinos is volt, no meg dolgos, szorgalmas „fehércseléd”! Házasságuk után úgy 10 hónapra megszületett egyetlen gyermekük Jánoska, kit az apa dolgos embernek nevelt, nagy-nagy szigorral, csak akkor kapott egy kis dédelgetést, simogatást édes anyjától, amikor az édesapja nem volt otthon, mert nem szerette volna, hogy „anyámasszony katonája” legyen a fia. Próbálta fiát úgy nevelni, hogy kötelességtudó, de érzelmileg gazdag gyermek, majd felnőtt legyen, ne olyan rideg szívű, konok és durva , mint édesapja.

Sikerült is, mind addig, míg szerelmes nem lett János – de akkor már ellent mert mondani apjának, aki megtiltotta neki, hogy azt vegye el feleségül akit fia szeretne.

János végezte feladatát, – nem beszélt tovább Szófiról. Döntött. A halált választotta! Amikor az öreg János fiát halva látta – kit nagyon szeretett, bár soha nem mutatta ki azt neki, rádöbbent, hogy nem a fia lett öngyilkos, hanem ő kergette a halálba és ezt már a szíve nem tudta elviselni.

Régen nagyon sokat jelentett a szülő szava. Nem volt visszabeszélés, engedély nélkül otthonról történő elmászkálás, késő estig való elmaradás. Nagyon sokat jelentett, hogy ki milyen társadalmi csoporthoz tartozik, kivel barátkozik, hova mehet be, mit játszhat, hogy viselkedhet….

Régen nagyon sokat jelentett az erkölcsi tisztaság, hogy amikor esküvőre ment a lány a fehér ruha szüzességét, tisztaságát jelezze, …akinek már volt férje, özvegyen maradt és újra férjhez ment, már nem esküdhetett hosszú fehér ruhába,…

Régen a fiatalok sokat dolgoztak. Édesanyjuktól tanulták meg a család ellátásával, gondoskodásával járó feladatok végzését, a szeretet lángjának megőrzését, az erkölcsi tisztaság megtanítását, annak megőrzését.

Ha rossz házasság történt, – nem váltak el, szégyen lett volna. Soha nem a férfit hibáztatták, ha mégis elváltak ha nem a nőt, híresztelve, hogy lusta, rossz asszony. A férfi sose volt hibás, mert az volt a mondás „a férfi bármit csinál, leejti a kalapját, felveszi, meg törli és tovább is férfi marad”, még akkor is ha részeges, kurvás volt, és verte a feleségét! 

 Mi volt a lehetőség? Tűrni! Tűrni! Tűrni!  Mindent, ami családon belül volt arról hallgatni, a „szennyest” soha ki nem teregetni, de ha már az emberi erő nem bírta tovább, kútba ugrani” meghalni.

Hogy mi lett a sorsa az egyedül özvegyen maradt, gyermekét elvesztett asszonynak?. Végezte munkáját, feladatát, mert annyira belenevelték a fontossági sorrendet, hogy első a kötelesség és utána jöhet a többi. A tagosítással minden földjét elvették, – egyedül a házát hagyták meg neki. Hosszú életű volt. Becsülettel végezte dolgát, amikor egyik éjszaka ő is elindult férje után.

A szomszédok két nap múlva vették észre, hogy nem látták. Az apró jószágok éhes rikácsolása hívta fel figyelmüket, hogy valami nagy baj van a portán, – amikor kopogásra sem nyitott ajtót, rátörték, az ágyán feküdt békés nyugodt arccal, – holtan. 

2022. március 29.