Rád Szilvia

fogászati asszisztens – dentalhigiénikus, szertartásvezető, amatőr író  

Budapesten születtem 1965. 08. 21.-én. Az éjszakai vihar és a légköri változások hatására, no meg a csillagok állásának befolyása következtében kikívánkoztam a fényre, szüleim örömére. Örömükre, mert szerelemből fogant első gyermekük lettem.

Édesapám néhai Rád Péter Körösszakálból, Édesanyám Rád Péterné, született Kovács Piroska Kismarjából származtak és költöztek Derecskére. Mind a ketten a derecskei Gépállomáson dolgoztak. Öcsém Zoltán már Derecskén született 1967-ben a helyi szülőotthonban, húgom Piroska 1977-ben Debrecenben.

Általános iskolai tanulmányaimat Derecskén az I. Sz. Általános iskolában végeztem, majd Budapestre kerültem az 53-as Pamutipari Szakmunkásképzőbe. Itt szereztem első szakmámat és lettem fonónő… A tanulás és a tudás utáni vágy erős még ma is bennem. Érettségi bizonyítványt munka mellett szereztem és több szakmát kitanultam eddigi életem során. Mivel Színművészeti főiskolára nem vettek fel színészszakra, így autodidakta módon üvegművesként egy ideig üvegékszereket készítettem egyéni vállalkozóként.

1996-ban férjhez mentem és 1997-ben egy kislány Édesanyjává váltam. Glória Jade ékköve lett egyszerű életemnek.

Az irodalom, a művészetek, a zene iránti rajongásom kislány koromtól része az életemnek. Apai Nagyapám könyvszeretetre nevelte mind az öt gyermekét, később az unokáit is. Édesapám nem csak ügyes kezű, de jókedvű ember is volt. Mindig tudtuk merre jár, mert vagy fütyörészett, vagy vidáman dalolva tevékenykedett. A könyvek szeretete mellett rajongott a filmművészetért is, így már kislányként mellette kuporogva együtt néztük a korszak jelentős filmjeit.

Édesanyám szerénysége, de szép érzéke, finomsága bennem is tanyát ütött. Szenvedélyes történelem szeretete bennem is felkeltette az érdeklődést a múlt titkainak kutatására.

Testvéreim is az irodalom, a zene és a kézművesség vonzalmában nőttek fel. Néhai Húgom Illyana Sanara írói álnéven publikálta írásait és Ő is tagja volt a Tanka János Irodalmi Körnek és a Derecskei Kézműves Körnek.

Civil szakmámban az emberek gyógyításával telnek napjaim, mert Fogászati asszisztens – Dentalhigiénikusként dolgozom egy magánrendelőben Budapesten.

Életem azon szakaszába léptem, ahol az önmegvalósítás és a segítő hivatás már megfér egymás mellett, s amikor 2021-ben egy egyedülálló 90 éves barátnőm temetésére készültünk, megérkezett hozzám is a feladatom. Megírtam a búcsúbeszédét és megtartottam a temetését is. Akkor döntöttem el, hogy Polgári Búcsúztató – Szertartásvezetőként ennek a hivatásnak az elkötelezettje leszek.

Az Élet körforgásában a születéskor a Névadási szertartás, az Élet virágzásában az Esküvői szertartás és az elmúlás idején a Temetési – Búcsúztatói szertartás megtartásában segítem és támogatom a hozzám fordulókat.

Számomra eddigi legfájdalmasabb, de legszebb búcsúztatóm szeretett húgom búcsúztatása volt az agostyáni Emlékerdőben 2022 október végén.

Egy ember életéről beszélni nem egyszerű, de az Életút bemutatása során teljes személyiségeket mutatok be. Minden Életútból magam is tanulok. Tisztelem mindenki bejárt útját, állomásait, megvalósult, vagy hamvába elhalt álmait, vágyait. Megtanulom és igyekszem a beszédeim megírásában és elmondásában átadni lényük esszenciáit. 

Írásaim irodalmi formáját tekintve a novellino, illetve az életképek kategóriái közé sorolom. 

Ennek a nemes feladatnak a követeként tevékenykedem. 

Elérhetősége:

E-mail: szilvia.rad@gmail.com 

https://www.facebook.com/profile.php?id=100092736314026

Írásai:

Nagymamám rózsája

Elindítottam a mosógépet

Szerben szer