Érdekes energiák dolgoznak bennem és körülöttem. Ma ismét emlékeimből előbújt egy apró kis asszony. A fején megfakult, napszítta keszkenő, amit nyáron kioldva tartott a fején. De a kendő mindig rajta volt. 

Nagyon szerette, amikor vagy én, vagy Édesanyám elvitte hozzá Glóriát. Együtt kacagtak, játszottak és olyankor sugárzott a lénye. Ritkán mentem hozzá egyedül, de akkor a beszélgetések szüneteiben hihetetlen csend tudott körül venni bennünket. Kint a tücskök ciripelése, a méhek duruzsolása, a legyek döngése és a hatalmas élet hangja hallatszott, de bent a kis konyhában az ébresztőóra tik-takkolása oly hangos volt, hogy mellette tökéletesen lehetett érzékelni a csöndet. Ezek a hosszú percek is az emlékeimben élnek. Csak ültünk egymás mellett. Fogtuk egymás kezét. 

18 éve, május kilencedikén áldozó csütörtök volt, amikor lehunyta a szemét… Épp a születésnapi tortája sült, mert másnap lett volna a születésnapja, így papírforma szerint csak kilencvennégy évet élt a Nagymamám.

1907 olyan hihetetlenül messzinek tűnik, pedig a kis Margit abban az évben május tizedikén látta meg a napvilágot és indult el földi útján, hogy sorsát egy ifjú székely legényhez kötve asszonnyá és Édesanyává, Nagymamává és hosszú életet élve Dédnagymamává váljon. Ebből a száztizenhárom évből, ami azóta eltelt, nekem csak harminchét jutott a Nagymamaságából, de vannak unokatestvéreim, akiknek jóval több vagy kevesebb. Abban azonban mindannyian egyet értünk, hogy családunk legfontosabb pillére volt és még ma is az.

Egy nappal a kilencvenötödik születésnapja előtt hunyta le a szemét…

Ma, ma lenne 113 éves. Szeretek rá gondolni, szeretek a családomra gondolni! 

Van egy rózsabokrunk, az Ő rózsája, ami Kismarjában virágzott a kiskertjében és most Édesanyám kiskertjében él tovább…