Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2005-ben irodalmi pályázatot írt ki Csokonai Vitéz Mihály halálának kétszázadik évfordulója alkalmából, melyet kedves barátom, Ballai László nyert meg Rettenetes csend című kitűnő regényével. A könyv egy rövid részlete a hajdú-bihari megyeszékhelyhez közel fekvő Derecskén játszódik. Ebből az aproposból kapott helyet a Derecskei Irodalmi Breviáriumban, Szőllősi Imréné Tóth Vilma igényes munkájában, amelynek bemutatására a városnapon a szoborparkban 2016. június 18-án került sor. A hihetetlenül lelkes és tevékeny tanárnő, aki fáradhatatlan lendülettel kutatja a kisváros literatúrájának emlékeit, erre az esztendőre újabb meglepetést tartogatott számunkra: irodalmi kör megalakítását indítványozta.
Mindeme előzményeket követően jutottunk el 2017. április 11-én Derecskére, ahol a Városi Művelődési Központ és Könyvtár épületében rendkívül szívélyes fogadtatásban részesültünk. Örvendetesen szép számban gyűltünk össze – mindenesetre jóval többen, mint a közeli presszóban, ahol az eseményre idejekorán megérkezvén azt megelőzően napi üzleti feladataink lezárását elvégeztük. A délutáni program első felét Nádházi-Tálas Csilla igazgató vezetésével „Az új nemzedék” versíró pályázat eredményhirdetése alkotta, melynek keretein belül három fiatal tehetség költeménye került felolvasásra. Öröm volt hallani az ezekből kicsengő érett, azokkal az utakkal szembefordulni merészelő gondolatokat, melyeken a mai ifjúság és ezzel együtt az egész emberiség tévelyeg. A két részből álló alkalom intermezzójaként Szilágyi Adrienn színvonalas hegedűjátékát élvezhettük, majd megkezdődött a Tanka János Irodalmi Kör megalakuló ünnepsége. Az alapító tagok emléklapot vehettek át – ebben a megtiszteltetésben jómagam is részesültem – ezután pedig immár országos hírű író, Laci barátom mellett Dr. Bakó Endre, Holló László-díjas irodalomtörténész, a Hajdú-Bihari Napló nyugalmazott főszerkesztője tartott visszaemlékező jellegű előadást a korábban elhangzottakkal kapcsolatban. Az eseményt kötetlen, irodalmi vonatkozású beszélgetés zárta.
Tanka János, a kör névadója 1908-ban született Debrecenben, édesapját az I. világháborúban elveszítvén Derecskén nevelkedett kemény nélkülözések közepette. Debrecenben szerzett tanítói oklevelet, majd néhány hosszabb-rövidebb időszakot leszámítva a Fejér megyei Abán tevékenykedett kántortanítóként, szülőföldjétől azonban sohasem szakadt el, ahogyan ezt az irodalmi kör honlapján (irodalmikor.derecske.hu) látható felvétel, mely a Kálló partján üldögélve ábrázolja őt, valamint saját alábbi sorai is igazolják:
„Itt eszméltem az akácos világra,
itt sült nekem a hamuban pogácsa,
mit nagyanyám eltarisznyált az útra,
hogy könnye szívemet csak haza húzza.
Ami szép volt az életemben s áldott,
innen indult s szárnyalta a világot,
amikor meg ezernyi sebet kaptam,
hazajöttem akarva- akaratlan.”
(Tanka János: Otthon Derecskén)
Istent kereső, az Úrban mélyen hívő ember volt, többek között ezért is vált irodalomtörténetünk egyik méltatlanul elfeledett alakjává, holott költői pályafutása ígéretesen indult, Illyés Gyula, a tragikusan fiatalon a fasizmus áldozatául esett Forgács Antal és Áprily Lajos is elismerően nyilatkozott róla. Amint azonban a nagy világégések közül az első édesapját, úgy a második költői karrierjét ragadta el tőle. A Magyarországon kialakult viszonyok ugyanis nem tették lehetővé írásainak nyilvánosságra hozatalát, így azok keletkezésüket követően nagyrészt az asztalfiók mélyére vándoroltak és hosszú ideig ott is maradtak. Az új idők pedig Tanka János számára már túlságosan későn érkeztek el, így az előbányászott anyag publikálásának feladata a hálás utókorra maradt, az Aba Közalapítvány gondoskodott arról, hogy ezek a versek is közkinccsé válhassanak.
A költő élettörténetének tanulmányozása közben a római diadalmeneteken a győztes hadvezérek fülébe suttogott szavak jutottak eszembe: „Hominem te esse memento! Memento mori!” (Emlékezz rá, hogy ember vagy – és viselkedj is úgy! Emlékezz a halálra!). Lehetett volna megalkuvó, feladhatta volna elveit, írhatott volna másról is, ami több dicsőséget hoz, ő azonban mindig emlékezett arra, hogy ember, hogy a halál elkerülhetetlen, viszont a rómaiakkal ellentétben arra is, hogy utána tetteinkért felelnünk kell. Ez lehet számunkra is az újonnan megalakult és róla elnevezett irodalmi kör egyik üzenete.
Talán nem megyünk túlságosan messzire, ha zárszóként megállapítjuk, hogy jogos örömmel üdvözölhetünk minden ilyen jellegű kezdeményezést. Az Úr áldja meg mindazokat, akik önzetlen segítőkészségükkel bármilyen formában hozzájárulnak kultúránk fennmaradásához, nemzeti és helyi értékeink megőrzéséhez, erkölcsi és emberi tartásunk helyes mederbe történő visszatéréséhez.
Olajos István