Fegyverneki Gergő

Élete:

Derecskéről indult útjára a berettyóújfalui születésű tanár, költő. Gimnáziumi évei alatt tudósítója lett a Derecskei Hírek című havilapnak. Településriportere lett a Hajdú-bihari Naplónak és a Hajdú Online-nak. 2003-ban megalapította diáktársaival együtt az I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium művészeti folyóiratát a Tilost. Ebben a diákok versei, rövid elbeszélései kaptak helyet, majd a következő évtől már az iskolai életről szóló írások, riportok is helyet kaptak benne. Ez az újság alakult át Rákóczi Téma címmel az iskola hírmagazinjává.

A Hajdú-bihari Fiatal Alkotók Közösségének egyik alapító tagja, elindítója a FAKTúra című kulturális folyóiratnak. Verseit itt és az Egyetemi Életben adta közre.

Eddigi pályafutását a Debreceni Egyetem két alkalommal a Művészeti ösztöndíj odaítélésével ismerte el.Verset és prózát egyaránt ír. A Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázaton második helyezést ért el 2013-ban a: Psyche transzformációjának vágya című versével.

Jelenleg a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium magyar-mozgóképkultúra és médiaismeret szakos tanára, a Debreceni Egyetem oktatója. Az oktatás mellett digitális pedagógia témában kutat, előadásokat, műhelyfoglalkozásokat tart és ebben a témában publikál.

Írásai:

Serestyén nagyapámék

Menon/I

Fragmentum

Magyarok