Történettudományunk régen feltárta már a 135 évvel ezelőtti tavasz történelmi eseményeinek főbb mozgatórugóit és eseményeit. De a vidék forradalmát – jóllehet a vidéknek a fejlődésében visszamaradott Magyarországon nagyobb szerepe volt, mint az iparosodott nyugati országokban – mintha a szép számban megjelenő helytörténeti tanulmányok ellenére sem ismernénk és méltányolnánk eléggé! Pedig Pozsonyon, Pesten és Budán kívül is történtek akkor említésre érdemes dolgok. Például Debrecenben … 

Már csak a hamu alatt izzott a parázs birodalom-szerte, midőn a keleti vég már együtt lélegzett a revolúcióval 

– sem március idusának Pest- budai, sem az előző napok bécsi és pozsonyi eseményeinek híre nem érkezett még Biharba, amikor ott gyújtó hangú röplappal szították a forradalmi hangulatot: „Polgárok és Nép! Szabaddá kívánt titeket tenni a nemesség jobb része, ezt látjátok az országgyűlés eddigi munkájából. De szabadságtoknak ellenségei is vannak a főkormányokban és párthíveikben. Lépjetek fel a szabadság követelésével, egyesülve nemes barátitokkal, ellenségeitek elnémulnak. Itt az alkalom, használjátok! Szavaitok s tetteitek megmutatják: hogy méltók vagytok-e a szabadságra? Éljen a nép szabadsága! Éljen a magyar haza!

Ez a röplap jól mutatja, hogy a „Habsburgok százados rendszerének összeroskadása” voltaképpen nem érte váratlanul vidéki településeink egy részét. Csakis ezzel magyarázható, hogy a bécsi, a pozsonyi és a Pest- budai események hírének érkeztekor Temesvár a francia forradalom jelszavaitól, Arad főtere forradalmi és szabadságdaloktól, Debrecen pedig a 12 pontot éltető tömeg lelkesedésétől volt hangos. 

Debrecenbe a március 17-i „sebes postával” érkezett meg Komlóssy Lászlónak és Sápy Sámuelnek a bécsi megmozdulást meg a pozsonyi „ország gyűlési körben jött eseményeket magában foglaló” követi tudósítása, s egyidejűleg a Pest- budai Közbiztonsági Választmány tájékoztatása és a példájuk követésére szólító felhívás. 

Március 19-ére összehívják a debreceni városi elöljáróság rendkívüli közgyűlését. Az arról írt jegyzőkönyv tanúsága szerint: „a városnak minden rendű lakosai a gyűlés kitűzött ideje előtt már egy pár órával előbb a városház udvarán és piaczán ezerenként öszve seregelvén, a Nemzeti Újság című lappal szét küldözött pontok felett értekezvén, a közgyűlés megnyitásakor a tanács terembe annak tökélletes megteltéig begyűltek, és a kint maradtak nevében is kinyilatkoztatták …, hogy e tanácskozásokba befolyni, s a pesti 12 pontokat tárgyaltatni komoly s elhatározott akaratuk.”

A közgyűlés „a városnak saját könyvnyomdáját … a pestvárosi sajtók példájára … Censurától mentnek és szabadnak” nyilvánította, majd kimondta: „a legkisebb csend zavar nélkül és az elöljárósággal történt higgadt tanácskozás útján végbe ment reform-diadalmak megünnepléséül a városház elején állandóul ott maradandó Nemzeti Színű Zászló tűzetett ki, … a város kivilágosítása elhatároztatott, … Kossuth Lajos Pest megyének érdemes követe pedig, mint a békés reformok vezetésében mások felett kitűnő hazafi, köz akarattal és szűnni nem akaró öröm rivalgások között polgárrá választatott.”

Az országgyűlés törvényalkotó munkájának, az országos és a helyi népmozgalmaknak – a forradalmat éltető népgyűléseknek, nem utolsósorban pedig a diákság mozgolódásának – hatására megszületett egy egész sereg, a forradalom ügyét szolgáló debreceni intézkedés. Megszüntették az elöljáróságnak a katonatartás és az elszállásolás alól való mentességét, megszervezték a nemzetőrséget, s irányították annak nem kis gonddal járó fölszerelését, amellett nagy gondot fordítottak a tömegek tájékoztatására (a törvényeket az e feladattal megbízott polgárok és röplapok útján ismertették és magyarázták). 

A rendszeres követi jelentések, a hírlapi tudósítások és a polgári jogegyenlőséget szorgalmazó városi intézkedések eredményeképpen egyre nagyobb lett a biztató jövőben reménykedő, politizáló városlakóknak a tábora, s ilyenformán a forradalom megannyi helyi szerve, kiváltképpen a Közbiztonsági Választmány kedvező hangulatban láthatott hozzá a munkájához. 

De a kevésbé radikális, a lakosság bizalmával nem sokat törődő tisztikar nem élt a kínálkozó lehetőségekkel. Kicsinyes hatalmi harcok is mérgezték a levegőt. A törvényesnél magasabbra emelt választói cenzus a legforradalmibb elemeket kizárta a politikai jogok gyakorlásából. Sokan az ülésekről való távolmaradásukkal szabotálták a választmány érdemi tanácskozásait, mások véget nem érő ügyrendi vitákkal akadályozták a helyi földbirtoklási és határhasználati rendszer tisztázását, a diákság iskolai életének reformjára irányuló követelések teljesítését, egyszóval rombolták mindazt, ami a márciusi események hatására felépült. 

Mindez fokozatosan lelohasztotta a lelkesedést, a tömegeket elfordította a politikától. A radikálisok a későbbiek során hiába próbálták élesztgetni a tüzet, kisebbségbe szorultak, a hangjuk elenyészett. 

De még egyszer, 1849 tavaszán, amikor Debrecen volt az országos fővárosa – ha csak rövid időre is – erőre kaptak. Április 14-én Debrecenben mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását…