Csupaszon zörgő ágak nyújtóznak az ég felé

akár egy gyermekkéz firkálta tintarajz

kémények fekete füstjét kavarja a szél 

s teríti szét a város felett  

az ég is alig dereng a szürkeségben

botladozva ballagok a semmi partján 

kezem tétován keres kapaszkodót

de csak hideg betont talál  

ázott árnyak jönnek szembe velem

álomszerűn imbolyogva

lábam pocsolyát, szennyet tapos

az ég is elbújt a tömbházak mögött 
 

az alkony beoson, hozza magával

az éjszaka mámorát

s az ázott járda fénylik a lámpák

bántó, éles, lila fényében 

várom az éjt, bár tudom, az álom elkerül

nézem majd az ablak sápadt négyszögét

hallgatva az utcazajt, a kamiondübörgést

míg megjön a hajnali megváltás

                                               végre elalszom.