„Bármekkora máglyát is rakjunk, hogy lángja az eget ostromolja, tüze, ha ellankad, csak egy kupac hamut hagy maga után. A hamu alatt azonban sokáig izzik a zsarát. 

A kisebb, nagyobb érzelmi lángolások elmúltával sem marad más egy rakás hamunál, az emlékek poránál. A hamu alatt azonban sokáig izzik a zsarát. 

A háborúk, csaták, világégések lángja is egyszer ellobban, s mindet beborítja a feledés hamuja. A hamu alatt azonban sokáig izzik a zsarát. 

Elég aztán egy kis szellő, és a szunnyadó parázs felizzik. Felizzik és a folytatás reménye felszárnyal, mint a mesebeli Főnix madár! 

A búvópatak is eltűnik a föld színéről, láthatatlanná válik, de tovább folyik, néha csak csörgedezik, s egyszerre megjelenik, felszínre tör. Új tájakon, új névvel. Forrása, eredete mégis mindig ugyanaz.”