Nyáridőn, szélfútta, poros utakat járva
Libbenő pipacsok lángoló sorfala szembe, ha jő,
Mindig is áldalak Istenem, s érzem,
Lábadhoz borulnom örökkön itt az idő.
Elébed taglóz az üzenet, mit pipacsok képében küldesz,
Elporlott éveket, szunnyadó tegnapot idéz,
Fáradt tekintetet vándorló felhőkre emel már,
S mint annyiszor immár, izzó színeivel megigéz.
Tudom, hogy méltatlan vagyok e percre,
Az idő indul és tovább lép tétován,
S míg lángoló útszélre, kéklő végtelenre nézek,
Hiszem, hogy feléd visz lábam az út porán.