Vége a Nyárnak 
a sok szép tivornyának 
a szertelen bolyongó vad ivásnak 
a sörtől és füsttől 
mámoros forró 
kéjhajhász éjszakáknak 
letelt az idejük, 
már nincs itt érdemük. 
Mégis: ezek a zilált nyári esték 
tartják bennem a lelket, 
életet belém ezek lehelnek, 
ők űzik, formálják sejtjeimet 
tisztítják a bűntől génjeimet. 
De most! Isten veletek. 
Téli álomra vonulok, 
mint a zúzmarába 
burkolózó kopasz fák 
egy időre én is elhallgatok… 
talán örökre?