„EXAUDIVIT ENIM DEUS VOCEM PUERI”

A Biblia rendszeres olvasói számára jól ismert történet Ábrahám és Sára kísérletével kezdődik, akik „be akartak segíteni” Istennek ígérete teljesítésében, mivel nem hittek abban, hogy hajlott koruk ellenére megkaphatják a remélt utódot. A fiatal szolgáló, Hágár meg is szüli Ábrahámnak Izmaelt. Amikor azután az igazi örökös is megérkezik, a helyzet kezd kínossá válni (mint ahogyan a bűn és a hitetlenség következménye előbb-utóbb mindenkit utolér), és az anyát gyermekével együtt némi csekély úti ellátmánnyal a pusztába kergették. Már minden elfogyott és az elkerülhetetlennek tűnő végre készültek, ám az Úr angyala szól hozzájuk az égből. Ne félj! – mondja Hágárnak, majd a címben idézett szavakkal folytatja: „mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát”. 

Az új esztendőt – bevallva vagy bevallatlanul – legtöbbször mi is a pusztában kezdjük, telve gondokkal, félelmekkel, reménytelenséggel, bizonytalansággal. Az Úr útján járva szüntelenül szembesülnünk kell a világ acsarkodó ellenszegülésével, Megváltónk nevéért egyre több veszteséget, üldöztetést kell elszenvednünk. A Biblia Ézsaiás könyvével üzeni a megoldást: „Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, szitkozódásuktól meg ne rettenjetek! –  majd valamivel később indoklásképpen ezt olvashatjuk: „az én igazságom örökre megmarad”. Úgy gondolhatjuk, hogy kevesen vagyunk, erőtlennek és kiszolgáltatottnak érezhetjük magunkat, akiket a többség áradata elsodor, de ha kinyitjuk lelki szemeinket, látni fogjuk azt, amit Elizeus mond reszkető szolgájának: „Ne félj! Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ő velük.” A prófétának ezt a nyugalmát sugallja a 3. zsoltár is: „Nem félek sok ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem.” És ugyanezt mondja Jaháziel is, akire Jósafát rettegő táborában az Úr Lelke szállt: „Ne féljetek… mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten.” Mert az Úr az övéit egyértelműen félelem nélküli életre hívja, mivel mi már tudjuk, hogy minden az Ő kezében van és szükség esetén mindenkor meghallgat bennünket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindennapjaink problémamentessé válnak és minden úgy történik, ahogyan mi szeretnénk, különösen, miután fő feladatunk a világ által gyűlölt evangélium hirdetése és megélése. Ellenkezőleg, Pál és Barnabás, nem sokkal azt követően, hogy Pál Isten kegyelméből túlélte a megkövezést, így erősítették a tanítványok lelkét: „sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk”.  Pálnak ezt mondta az Úr: „Ne félj, hanem szólj és ne hallgass!” Hasonlóképpen szólt Ezékiel prófétához: „Beszédüktől ne félj, orcájuktól ne rettegj!” Mert Jézus földi életében is kijelentette: „Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg… hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elveszítheti a gyehennában.” Félnünk a bűntől kell, és Attól, akinek joga van felette ítéletet hirdetni. Ám ha a haláltól nem is félünk, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy hová megyünk, egyfajta „életfélelem” keletkezhetik nálunk. Vajon mi történik addig, amíg majd az Úr végérvényesen magával ragadja övéit. Istennek a Bibliában kinyilvánított igazsága itt is érvényesül. Ézsaiás próféta ezt írja: „Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád” – majd később így folytatja: „Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés.” Jeremiás pedig így biztat: „Ne féljetek a hírtől, amely hallatszik e földön, mikor egyik esztendőben hír jő, és a másik esztendőben is a hír, hogy erőszakosság van a földön.” Jézus üzenete az efézusbeli gyülekezetnek egészen röviden összefoglalja ezzel kapcsolatos tennivalóinkat: „Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell… légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját!”

Mindazokra, akik nem merik magukat teljes egészében Krisztusra bízni, érvényes az a kérdés, amelyet Ő tesz fel tanítványainak: „Mit féltek, kicsinyhitűek?” Az Úr Jézus az eredeti görög szövegben ugyanazt a szót használja (deilosz vagyis gyávák), amelyet aztán majd a Jelenések könyve 21. részének felsorolásában is (itt már magyarra fordítva is eredeti értelmében találjuk), mégpedig azok között, akik nem mennek majd be az Isten országába. A Megváltónkkal való kapcsolatban azonban megélhetjük azt a bizalmat, amely által legyőzhetjük félelmeinket. Ne rettenjünk meg a pusztától, hiszen az a Bibliában több alkalommal is az Istennel való találkozásnak, a reményteli új jövő kezdetének helyszíneként jelenik meg. És ahogyan az Úr megszabadította Hágárt és gyermekét szorult helyzetéből, ugyanúgy hihetjük, hogy Ő a mi szavunkat is meghallja, világosságunk és üdvösségünk lesz. Ezért tehát ne a mulandóra tekintsünk, hanem Rá, az Örökkévalóra, így bátran kezdhetjük az új évet Ézsaiás próféta kijelentésével: „Ímé, az Isten az én szabadítóm, bízom és nem félek, mert erősségem és énekem az Úr!”

(2021.)