Menedék a pincébe

1944. október 9. hétfő délután egy óra. A Debrecen közeli falut elérte a front. Jöttek az oroszok és elkezdődött a megszállás. Mindenki otthon volt, a 13 éves fiú szüleivel és a nővérével a Mátyás király utcai házukban éppen ebédeltek. Lövéseket hallottak, ami úgy tűnt egyre közeledik. A papa befogta a lovakat a szekérbe, felpakolta a családot és elindultak az Arany János utcára az anyai nagymamához, hogy tanácsot kérjenek. 

Szőllősi Margit özvegyasszony volt, férjét elveszítette az első világháborúban. Testvérével, a beteg Julcsával élt együtt. A ház két szobás, tornácos, nádtetős paraszti porta. A tornác végén nyílt a pinceajtó. A ház alatt szép nagy bolthajtásos pince húzódott. Krumplit, gyümölcsöt, zöldséget vagy más élelmiszert tároltak benne, hogy a hőmérséklet okozta romlástól megóvják. A bort is itt tartották. Abban az évben a pince még üres volt, mert a krumplit még nem hordták le, a zöldség pedig még nem volt felásva és még szüret sem volt. Egy óra múlva a család megérkezett az Arany János utcába, de már akkor mindenfelől hallatszottak a lövések. Útközben nagyon sok német katonát lehetett látni harci felszerelésekkel, vállukon a páncélököl, géppuska, a csizmaszárba a nyeles kézigránát. Ezért nehezen lehetett haladni.  Fel sem tudták fogni, hogy az oroszok jönnek. 

Amint odaértek elkezdődött a harc, mindenfelől lőttek. A lovakat gyorsan kifogták és bevitték az istállóba, a szekér ott maradt a ház előtt. Ezután mindenki lement a pincébe. A pincébe sötét volt, csak a pinceablakon szűrődött be némi fény.  Kis idő múlva a szomszédok is megjelentek. A pincébe lehettek úgy tizenöten. Mindenki nagyon félt. Szólni, senki nem mert vagy nem akart. Csak a nagymama Szőllősi Margit halk imádkozását lehetett hallani. Imádkozott, hogy semmi baj ne történjen. Eltelt három nap mikor azt vették észre, hogy visszajöttek a németek. Eddig eszükbe sem jutott, hogy éhesek vagy szomjasak lennének. Talán ekkor ettek először egy keveset, amit éppen találtak a házban. Vizet csak az utcán lévő kútról tudtak hozni, mert az udvaron lévő ásott kút vize rossz volt. Nem tartott sokáig a németek ittléte, mert jöttek a kozákok lóháton a németeket kiszorítva kisebb lövöldözéssel. A németek folyamatosan lőttek és bombáztak a repülőkről. A 280 némettel szemben az oroszok több ezren voltak. Teltek a napok a pincébe és kezdtek hozzászokni a csatazajhoz.

Jöttek az oroszok, vizet kértek. A szomszéd adott is, de előbb neki kellett a vízből inni, hogy nem mérgezett-e. Majd  elvitték a nagymamát, Szőllősi Margitot, kenyeret sütni. Szokás volt, hogy összeszedték az asszonyokat sütni-főzni. Az utcában szemben valamelyik háznál sütötték a kenyeret tiszta lisztből. Mikor Szőllősi Margit hazajött egy frissen sült kiscipóval, mindenki nagyon boldog volt. 

A pincében töltött tíz nap után a család úgy döntött, hogy elindul gyalog haza a Mátyás király utcára. A szekeret és a lovakat, amivel jöttek az oroszok elvitték. Nem gondolták, hogy a hazajutás nem lesz egyszerű, hiszen egy hétig tartott.