Hát mond, hazudtam én világot?
Adtam én álmot és reményt?
Féreg vagyok,
egy a földdel én
és sorstársaim eledele a hosszú út végén.
Mikor lecsukódik a szemfedő
és humusszá válok egy vérmezőn,
hol halott katonák sorra várják az utolsó, ..
a megérdemelt dicsőítő keresztet,
te majd ott nézel le rám.
Könnyesen és árván, kéred,
hogy legyek még,
hogy ne legyen elmémből kátrány.
De mást már nem tehetek,
csak mosolygok…
Mi örömet adott, mikor voltál…
Mikor voltunk…