Törtszárnyú Karácsonyi madár

Már második napja havazik. Kell a hó. Tél van. Jól belepte már utat, tetőket, a határt. A munkatársammal a nagy hóban a munkahelyre ballagtunk. Télen az ilyen hóesésben a TSZ szőlőjében nem sok teendőnk akadt, de a Borház környékén,meg belül is kellett naponta az ellenőrzés. A falutól egy km. Ilyen időben a kis irodánkba begyújtottunk, tervezgettünk, beszélgettünk, a tárolt értékeket ellenőriztük. (Alma, bor, pálinka, meg a felszerelések!) Ha sejtették a közeli műhelyben lévők, hogy kint vagyunk, átbotorkáltak ketten, hárman egy pohár bort inni. Délben haza mentünk. Ebéd után ismét kint voltunk.

Azon a napon reggel a munkatársam a Borház előtti nagy fenyőfa alatt a nagy hóban megfogott egy törött szárnyú madarat. Az egyik szárny hegye volt eltörve. valószínű, hogy ellőtték! Bevittük a Borházba. Nem tudtuk megállapítani, hogy milyen madár! A seregélyhez hasonló,de nagyobb. Holnapután Karácsony! Seregély már nem lehet! Az már régen elvonult! A sebe friss. A Borházban elengedtük. Kb 5×7 négyzetméter alapterületű, két oldalt ablakokkal ellátott terem. Ellenségtől nem kell félnie. HOZUNK ÉLELMET! MEGGYÓGYiTUNK!!!

A madarunk állandóan repülni akart. Néhány méter után mindig leesett. Olyankor a szárnya tollait igazította a csőrével. Délután hoztunk darát, búzaszemet, vegyes szem törmeléket. Vizet is tettünk mellé bőségesen. A madarunk nem evett, nem ivott. Estefelé magára hagytuk.

Jött a Karácsony. Otthon boldogan újságoltam a fiaimnak: “A Borháznál van egy törött szárnyú madarunk! Most gyógyul! Megnéztük. “Szorítunk NEKED!”

Karácsony után korán mentünk a munkatársammal a madarunkhoz. “MEGVAN!”…de az ennivalóhoz hozzá sem nyúlt. Miért nem eszik? Begyújtottunk. Melegebb lett. A madarunk ott gubbasztott a sarokban egy üres ládán. Néztük. Sajnáltuk nagyon. Már ki tudja hány napja nem evett? Most már tőlünk sem félt úgy, mint Karácsony előtt. Nagyon csendben ült.

Megbeszéltük Lajossal, hogy délután mindketten kihozzuk a motorbiciklit és míg a hó tart addig javítunk, zsírozunk , karbantartunk. Jöttek a motorok és a melegre fűtött teremben elkezdődött a műhelymunka. A madarunk alig mozdult. Csak nézte, hogy mi történik. Néha repült 2-3 métert, aztán a szárnya tollait igazította. Csináltunk Neki az ablakhoz egy ágas-bogas gallyból plafonig érő kilátót, ahova felrepkedett és az ablakokon két oldalra bámészkodhatott! Élt is vele, de ez sem hozta meg a kedvét—“Nem engedhetünk ki, mert néhány méternél többet nem tudsz repülni!” —Ekkora hóban az élelmét sem leli és a ragadozóknak is könnyű préda.

Másnap reggel: Begyújtás, madárhoz beszélgetés! “Mi lesz veled? Mit Hozzunk? Miért nem eszel? A Karácsonyunk veled boldogabb volt! GYÓGYULJ MEG!”—Csak nézett ránk.

Na szedd le a láncot, én meg a kerékcsapágyat szedem ki, de elébb hozzál fel a pincéből egy pár almát! Hozott vagy tízet a szebbekből. Jó néhány perc múlva a madarunk felrepült az almához és ütötte-vágta! “Figyeld! Hallod, hogy kongatja?”- mondta Lajos….és nyelte a hatalmas falatokat amit az almákból kitépett. —-Leültünk és szó nélkül bámultuk, hogy a Karácsonyi madarunk végre ESZIK!—Nekem a reggelim nem volt nagyobb élmény, mint a madarunk falatozásának látványa! Mi a Neved???

Pár nap múlva ráakadtam a könyvesboltban:EURÓPA MADARAI c könyvre. Megvettem. Azonosítottam: Turdus Pilaris. FENYŐRIGÓ.—Később teljesen megszokott bennünket. Egyre vidámabban repkedett. Nem félt tőlünk. Volt, hogy hét elején, amikor új almát kapott oda jött az asztalhoz, amikor még ott matattunk. Akkor mi félre álltunk és némán ámultunk! Egyre többet repkedett. Néha köröket repült az épületben. Úgy tűnt,, hogy lassan meggyógyul a szárnya. Nem zavarta, hogy néha többen vagyunk. Soha nem fogtuk meg. Volt mikor egy pillanatra a vállamra szállt

Nekem KARÁCSONYI AJÁNDÉK volt!

Március derekán, mikor már a hónak nyoma sem volt és a madarunk a kilátójáról csak enni szállt le kinyitottuk az ablakokat. Ki mentünk az udvarra és vártuk, hogy kijön. Pár perc múlva: Sak, sak—sak, sak !…megjelent az ablakban és alacsonyan elrepült a szőlőtábla felett az erdő felé.

Lajossal néztünk utána, míg el nem tűnt a szemünk elől. Aztán szó nélkül összenéztünk…ELMENT!