„Elvonult a tábor, csillapul moraja: Ezt a szél elhordta, azt a por takarja,…” Arany J. Toldi.

Ott maradt a sok kazal. Szalma, törek, pelyva. Volt, aki csépléskor a szalmát is, meg a töreket, pelyvát is külön kazalba rakatta.

-A búza, meg a rozs, még az árpa szalmája is mehet egy kazalba -mondta az egyik gazda- a zabszalmát rakjátok külön

-A pelyvát külön rakni, mert kell tapasztáshoz! – mondta a másik gazda.

-Törek, pelyva mehet egybe, mert vályogot akarok vettetni! -mondta a harmadik.

A kazlaknak kétszer akkora terület kellett, mint az asztagoknak. Egyik kazal sem volt befejezve. Az a vége, amerről a szalmahordók vitték a rudasokat mind lejtős, nyitott volt. Eső ne jöjjön, mert ott beázik! Meg ha megesődzik az idő az út is elromlik. Akkoriban kevés tanyán teleltek kint az emberek. A szalmát haza kellett vinni. Volt aki iparkodott, volt akit ösztönözni kellett.

Mi gyerekek örültünk a sok kazalnak. Egész nap le-fel szaladgáltunk. A cséplőgép állásának a helyén sok volt a lecsurgott szem. A tors közül helyt-helyt markolni lehetett a búzát, rozsot…. Ezt hamar meglelték a jószágok is. Amikor kiengedtük őket legelni visszatarthatatlanul rohantak a lógerhez. őrizni sem kellett. Ott órákig elvoltak. Mi is összegyűjtöttük a vastagát. A rokon gyerekek még haza is vitték, amit ők gyűjtöttek.

Varga Gabi varázsolt.

Egyik délelőtt, amikor már minden kazlat megmásztunk, majd megreggeliztünk mókázással múlattuk az időt. A legelevenebb, V Gabi irányította a játékot. Felkapott egy kétfedelű kis kosarat. Tele volt búzával. (ocsúval) Felült a tűzhely tetejére és markolászta,keverte az ocsút.

-Varázsolok! Kiveszek egy … most már nem tudom, hogy mivel kezdte, de vagy harmadikra, negyedikre mondta: … egy tojást………Az arcán a meglepődés látszott. Elcsendesedett. Nézte a tojást. Ránk nézett. Csodálkozott. Értetlenül vigyorgott.

-Az Istenit! Már ennyire tudok varázsolni?!

A tojást a kosár tulajdonosa, rokon gyerek találta és az ocsú közé rejtette. Haza akarta vinni. Gabi elővarázsolta.

Jöttek a szekerek. Kopott a sok kazal. Aki lovasszekérrel korán reggel kijött az kétszer is tudott fordulni. A tehenesek a távolság miatt egyszer vittek naponta. Láttam takarosan megrakott fogatot. Nálunk a szalma, széna, kóró rakományt csijének nevezték. De láttam pacuhát is (csúnyára, rosszul megrakott) B Lajcsi megjegyezte:

-Na ez is rakodik még vagy kétszer míg haza ér!

Akkoriban mindenkinek lőcsös szekere volt. Vendégoldallal kellett szélesíteni a szekeret. A vendégoldal egy-egy rúd volt a szekérnek mindkét oldalán. Ez 10-12 cm átmérőjű akácfa rúd, amit a szekér oldalához két gúzs rögzített. A rúd kb. 2 méterrel hosszabb volt a szekérnél. Ügyesen rakodó, hozzáértő emberek tudták a csijét ráépíteni. A végén a kb 3 m széles, 4 m hosszú és 2-3 méter magas építményt a vendégoldalak elejére hurkolt kötéllel átlósan X alakban a másik rúd hátuljához kötötték. Így a rakomány szállíthatóan rögzítve volt.

 Egyik délelőtt jött Kovács József bátyám. Édesapámat kereste.

-Gábor! Az egyik kerekem ebben a nagy szárazságban lelökte a ráfot, Nagy nehezen visszavertük, de reggelig belöktük a vályogvető gödörbe. Hadd dagadjon! Tudnál adni reggelig egy első kereket?

-Reggelig adok. Boldoguljanak.

A kazlak zöme augusztus végére eltűnt. A tarlón dísztelenkedett még kettő, három.

-Már szántani kellene a tarlót. Ide most árpát akarok vetni . Már a szalma gazdájával is beszéltem, hogy vigye a szalmáját, mert kell a hely az árpának! 

Látva a gondot a még legénysorban lévő unokabátyámék a barátokkal a megoldást kieszelték. Napraforgó kóróból vállra akasztható puska formát csináltak. A kalapot tányérsapka alakúra gyűrték. Az elemlámpát magukhoz vették és ketten úgy éjféltájban a közeli szomszéd tanyájához mentek. A kutya veszettül ugatott. Tudták, hogy az öreg Karasz most maga van kint. Az ablakot megzörgették.

-Állami rendőrség! Az ablakot nyissa ki! (az 50-es évek elején!)

Közben a lámpával világították az öreget. Hogy a hangjuk ne legyen ismerős a beszélő egy tejes csuporba beszélt.

-Magának van szalmája a Kissék lógerén? Na három napot kap, hogy lehordja! Már le kellett volna ekkorra szántani! Hétfőn jövünk ellenőrizni.

-Jó. Jó. Elvisszük!

Másnap délelőtt a másik kazal gazdája ballag át Apámhoz.

-Gábor! Te szóltál a rendőröknek? Az öreg Karasz azt mondja, hogy az éjszaka nála voltak A szalmát el kell vinni, mert a tarlót már le kellett volna szántani! Az öreg kint áll az úton és minden szekeret megállít, akinek ott csépelték a gabonáját nálatok. Hétfőn jönnek ellenőrizni. Én holnap elviszem. (Apám sejtette honnan fúj a szél!) Vasárnap délre fel volt gereblyézve a tarló.

Pár hét múlva mindenki tudta, hogy kik voltak a rendőrök. Azt mondták a fiúk (a rendőrök) hogy az öreg Karasz úgy megijedt, mikor ráverték az ablakot, még a vizeskannát is felrúgta, míg az ablakhoz ért. 

Befejeződött a szalmahordás!