Egyik napos délután a malacokat legeltettem a bejárón. Jöttek a Börcsök fiúk, jött Imre is. A Börcsökök mind egy- egy bottal, mind napraforgót köpködtek. Imre is hozta a két kutyát, közben nagy darab kenyeret ahhoz illő kolbásszal majszolt. A fiúk azonnal kerestek almát a gyümölcsösben. 

-Melyik ezek közt a savanyú? – Mind a savanyút szerette. 

-Az olápiros a batul almafa mellett, vagy a batul is savanykás. – Amelyik jobb volt. Válogathattak, volt miben. Lajcsi beleharap egy rossz kis kemény zöld almába. 

-ÁÁ, ettűl az ártán disznó is megfialna! – erre úgy a fejemhez vágta, hogy azt hittem, elesek. 

Becsaltam a malacokat, elmentünk nyúlászni. Semmit sem sikerült fogni. Utánna lajcsi velem jött, Imrus meg Imrével komázott a másik tanyában. Hozzáfogtam vacsorázni. Egyszer női hangokat hallunk. Lajcsi kifülel: 

-Te, két földesi csávó toszítja a biciklit. Itt jönnek már a meggyfák alatt.

Fújtató kellett volna nekik. Lajcsi mondta, hogy: 

-Nyolctól tízig fogadó órát tartunk – de csak halkan, hogy azok ne hallják. Elmentek. Lajcsi is otthagyott.. Fejtem. Mikor mindent elvégeztem, mondom, lopok már  az öreg Kovácstul egy – két sárgadinnyét, úgyis elment az már haza. Leltem vagy két kis fardát. De láttam, hogy van már jó szőlője. Mikor átvittem Imréékhez a sárgát, kinevettek. 

-Ha, há. Móric, ezt a dinnyét még a disznónak sem hoztuk el. Ezt akarta Lajcsi is leszakítani. 

-Naa, hunnen hoztam? 

-Ezt Kovácstul a bejáró mellől. 

Ezek hoztak vagy négyet, de jó nagyokat. Jóllaktunk. Közben besötétedett. Imre, meg Imrus átment Imrusékhoz rádiózni. Lajcsi azon törte a fejit, hogy lehetne  kitolni velük. Legelőször átmentünk az öreg szőlőjit megnézni. Hoztunk egy jó kalappal. 

-Te! Imrusnak nincs dinnyéje. Írjuk ki a bejárójára, hogy dinnye van eladó. 

-Jó! 

Lajcsi diktálta a szöveget, én meg a lámpánál írtam egy irkalapra ceruzával. Sőt, még rajzoltam is! Mikor kész lett, ezt a lapot elvittük az Imrus bejárójához, bár esett az eső. Tövissel kiszúrtuk egy akácfára jó magosan. 

Másnap vasárnap volt. Megyünk át reggel lajcsival Imrushoz. Már fejt. Egy kisidő múlva jön egy ember a bejárón befele biciklivel. Lajcsi már büfögött. A biciklit letette az ember a diófához, odajött az ólba. Imrus nagyot nézett, lajcsi meg a másik tehénen túl a jászolba húzódott. Odamentem én is. Vihogtam előre. Egyszer az ember elkezdi emlegetni a dinnyét. Imrus nyalta a száját. 

-Szeretnék legalább egy nyolc- tíz kilós dinnyét – mondta az ember. 

-Én is! – szólt közbe Imrus. 

Erre Lajcsi úgy röhögött, hogy a tehén is elkezdett curikkolni. Imrus a tejet kilöttyentette. A tehenet is megverte. A tehén nem mert a jászolig menni. Imrus káromkodott. 

-Laji! Meennyetek mán onnan, nem mer a tehén enni! – ppedig mi nem bántottuk a tehenet. Az ember meg csak a dinnyét hajtogatta, hogy szeretne egy dinnyét, úgy tíz kiló körülit. 

-Jó vóna nekem még öt kilós is! – mondta Imrus. 

Mink Lajcsival kiszaladtunk az ólbúl A fene tudja, hogy Imrus hogy egyezett meg a földesi emberrel.