Hát az egész úgy kezdődött, hogy megszülettem. 

Igaz, így már sokan jártak, de azok keveset jártak a Földesi úton, ősszel – tavasszal a Szőlőgáton. Hú, ott a sár, meg a sok kottyanó miatt esős időben elég volt keresztül jutni. A Móricz földnél jó út volt. Rossz volt kicsit a Nagyároknál, a Tszcs bejárójától a Sámsonig, A Bernáth tanyájánál is a szőlő végében, meg a Nagy Gábor bátyám bejárójánál. A Kerekestől kifele már nem is tudom, de minek is? Hát nem sokat mentem én annál kijjebb. 

Egyszer csak kimentem a tanyára. Innentől kezdve emlékszem mindenre. Ahogy mentem kifele, így voltak a tanyák: 

Előbb a Zöld Karié, azután a két KISS tanya, a két Börcsök tanya, meg a Sajbácsié. 

… hát az öreg Kovács? Aki nem látott még tirimókust, az el sem tudja képzelni, milyen volt az öreg a szódás üveggel… 

Kiértem közben a tanyára. Sok-sok akácfa volt az út mellett. Ott az árokparton. 

Na a tanya meg ilyen volt: 

Az udvaron egy- nyihány épület, az akácfák a malacól hátamegett, szalmakazlak, pocsolyás gödör a kútnál, aztán a ház hátamegett az orgonabokor, két sor szőlő, a bejáró, ami egész a dűlőig tartott, a kökényszilvafák, a bojtos almák a fehér szilvával, a két eperfa, meg a szalonnasütő hely. Az egyik eperfa az udvar közepén volt, a másik a ház hátamegett. Akkor ott volt még a rossz diófa, meg a két gané csomó, a verem, meg a gally a juharfák alatt. 

A ház 

A legnagyobb, egyben a főépület volt a ház. Mivel egy fedél alatt volt az óllal meg a kamarával, a hossza elérte a 13 – 15 métert. 

A lakó negyed a nyugati fele volt. A ház, amelyikben laktunk, egyszerűen volt bútorozva. Közvetlen az ajtó mellett volt egy beépített konyha. Azt csak télen, ínséges időkben használták. Nyáron haszna csak abból állt, hogy pakoltak rá befőttes üveget, tejes köcsögöt, kenyérkosarat, meg miegymást. A kürtő mellett tartották a gyufát, sót, fűszerféléket. A konyha azért mindig meg volt pakolva csordultig lommal. Nem beszélve a konyha alatt arról a kis tűzrevalós lyukról. Abba meg minden volt, csak tűzrevaló nem. Általában lábbeli tisztítók voltak ott. Egy – két kopott sárkefe, kopott zsíros bekenős kefe, 4 – 5 boxos doboz félig üresen, félig beleszáradva a boksz. Volt még bőrzsíros doboz, fokhagymaszár, gyapjú darab, két rothadt petrezselyem, három tucska, egy csüg-büg tengeri, eltört kanálnyél, két kolompír, egérfészek, miegymás. Az egerek itt vacsoráztak. 

A kemence ugyan így volt terhelve. Ecetes üveg, „Holló” – 10-es üveg, egy csomag só, egy tányér, amibe a múltheti ételmaradék belepenészedett, kisebb – nagyobb üveg. 

A torkárul, meg a sutrul már nem is merek beszélni. Ha elhatároztam, hogy most egeret fogok, akkor csak a suthoz kellett odamenni. Hogy mi minden előfordult itt… 

Tavaszi vetések idején itt tárolták az egy kötő paszulyt, egy kalap pattogatni való tengerit, egy tejes csupor borsót, egy kendőben tökmagot. Azonkívül voltak rossz, ritkán használt ruhadarabok, fél kiló hárs, két köteg csuha, egy nyújtófa, összegyűrt újságdarabok, egy fokhagymafüzér, amiről még tavaly leették a hagymát, néhány fej mák, egy rossz kötő, meg ki tudná azt felsorolni, mi más? 

A kemencétől az ablakig húzódott egy jól ápolt ágy. Ez volt a ház fénypontja. Rendesen be volt vetve. Dunyház ágy volt. Ezen aludtak a csalás legelőkelőbbjei. Az ágyon bordópiros takaró, rajta kehely alakú fakó mintás virágok. Az ágy ugyan nagyjából mindig rendes volt, de az ágyvége… Azon éjjel- nappal vastagon voltak a kabátok. 

Az ágy, meg a sut közt volt a karosszék. Ezt valamikor nagyapáink csinálták. Valamikor kényelmes lehetett. Az üllő részét hársból fonták. Csakhogy mindent elrág az idő vasfoga. Ez a hársfonás is elszakadozott az első részen. Előbb kicsit, majd mind jobban és jobban, míg végül egy deszkaalapot használtunk ülőkének, mert a hárstól kiesett az ember a karosszékből. Meg volt becsülve. Alig ültek rajta. Csak szorultság esetén, mikor már mást nem találtak ülőhelynek. Erre is kabátokat pakoltak inkább, de azt oszt annál inkább. 

A ház közepén volt egy kis négy lábú négyszögletes asztal. Rossz tulajdonsága volt, hogy állandóan imbolygott. Itt vigyázni kellett az ebédnél, nehogy valaki hozzáérjen, mert biztos kilöttyent még a  tejes csupor fenekéről is a lé, ha az megbillegett. 

Az asztal mellett az ablak alatt volt a lóca. Ez ugyanúgy imbolygott, mint az asztal. Egyszer csak egy ember ülhetet rajta biztonságosan. Azután jött az ablak. Itt is tároltak mindent. Üveg, szódabikarbóna, kisdoboz, nagy doboz, benne mérhetetlen sok gomb, cérnaguriga, boros pohár, pertli darab, rossz kés, cigaretta, tengeri fejtő… 

Az ablak mellett volt felakasztva a kis lámpa. Ötös lámpa volt, aminél sokat elbeszélgettünk esténként, vagy sok répát megtisztítottunk őszi szezonban. A lámpaüveg mindig szép barna volt a koromtól. Az ablakon másik felőlről egy aratáskor készített néhány búzakalászból és szalmából összefont dísszerűség lógott. Éveken át lepte ott a por. A másik ablak az udvarra nyílott. Ebben az ablakban tartották belül a teás – paprikás zacskót, fésűt, tükröt, cukros dobozt, grízes zacskót és mindazt, ami még odafért. Kívül szárították a dinnyemagot. Száradt az még esős időben is sokszor hetekig. 

Az ablak alatt volt a kiságy, vagy a vacok. Ez az ágy valódi száraz akácfából készült. Oldaldeszkája nem is volt. A feneke is csak gyakran napraforgó szár. Legtöbbször a könnyen törő napraforgó kóró sok szálával csüngött az ágy alatt. Az ágy első részén egy felírat volt a fába vésve: „Készítette Kiss  Mihály 1924”. Ez az ágy sosem volt dunyházva, párnázva. Párna volt a sok ruhadarab, kabátok. Este mindig azt tettem felülre, amelyik legpuhább volt. Ezen jobb volt aludni, mint a lószőr pokrócon. A takaró is mindig pokróc, esetleg nagykabát volt. Hideg időben ahány pokróc, meg ahány nagykabát volt, este az mind takaró lett. Nappal csak ültünk, hevertünk rajta. Ülni ugyan nem a legérdemesebb, mert az ember lába nem érte a földet. A combunkat meg úgy nyomta egy alulról kiálló léc, hogy  az ember lába pillanatok alatt elzsibbadt. Utána rá sem tudott állni egy darabig. Na, meg nem véletlen volt ezek után az az elnevezés sem „vendég alá való ágy”, amit keresztapám adott neki. Ez az ágy is tele volt egész nyáron pakolva: kabátok, kosarak, szatyrok, kenyérkosár, kiskendő, nagykendő, egy – két gyűrött kalap, sapka. 

De mi minden volt az ágy alatt! 

Mind két ágy alatt volt hely a lomnak. Fél zsák tengeri, egy kosár kolompír, kóróvágó, két pár pókhálós csizma, sokéves papucs, szandál, darabok, rossz zsák, rossz veder… 

Az ágytól az ajtóig volt a lavor, kannák, egy teknő, amibe egész nyáron át vizet tartott Zsuzsika. Ebbe rakta a tejescsuprokat. Öt – hat tejescsupor mindig hűlt benne. Meleg időben a vizet napközben is cserélték a teknőben. 

Itt volt még a teknő felett a téka. Szerintem ez is megérte a tatárjárást. Ott a falra volt felakasztva. Volt neki egy piszkos nagy  ajtaja. Az ajtó három fiókot takart. Hogy mi volt ennek a tékának a haszna? … megmondom őszintén. Fogalmam sincs. Volt abban félig elkopott borotvaszappan, másmilyen szappandarabok, használt fogkefe, eltört fésű, girbe-gurba rozsdás szegek, fűszeres zacskópapírok. Szódabikarbóna, amibe a szóda már folyékonnyá olvadt. Negyedliteres csupor, amibe félig belepenészedett a tejfel… a másik csuporba a zsír volt beleavasodva… cérnaguriga, ami olyan volt, hogy laboratóriumban sem tudták volna kimutatni, hogy az megfakult fekete, vagy fehér  cérna lenne. Borvazelines doboz,, amiből a vazelin már vagy húsz éve kifogyott… egy borospohárba eltört tojás… gombok, madzag darabok, egy- két kanál, drót darab, egy kis reszelő, de az is olyan rozsdás, hogy már évek óta nem használták… láncszemek, forgó karika… gyűszű, kés, meg még számtalan effélék. 

A tetejére is pakoltak ennek a tékának. Másfél literess piros csupor, amelyikbe zsír volt, meg papírba csomagolt avas szalonna maradék. 

A téka felett volt egy polc. Csodálatos egy polc volt ez. Legalább én még másik ilyet sose láttam. Olyan 60 centi lécen csüngött a plafonról lefele. Hogy mi minden volt még ezen a polcon is… nahát, erről is lehet beszélni! Mindent, ami az ember számára fogyasztható, azt mind itt tárolták. Szalonna, a kis kék zsíros  bodon, ételmaradék egy tálban, tiszta tányérok, fedők, kanalak, meg mikor mit kellett eldugni a szülőknek a kicsik elől. 

Mindenről beszéltem … hol a törölköző? Mert az is kellett egy ilyen helyen. Az meg az ajtóra volt felakasztva. Az ajtó is túl volt terhelve mindig. Az asszonynépség a tiszta kötőket, kendőket akasztotta rá. Oda voltak dugdosva a használható kések is. Azon kívül fácántoll ékesítette meg a rengeteg késszúrás az amúgy barnára festett ajtót. 

Két szeg volt még a falon, ahova felakasztották a tarisznyát. Az egyik szeg a sut meg az ágy közt, ezen ritkább esetben tarisznya, sűrűbb esetben kabátok, meg kalap volt. A másik szeg a téka meg az ablak közt volt. Ez emelte inkább a tarisznyát. Miért a falra kellett akasztani a tarisznyát, meg miért a polcra az elemózsiát? Mert rajtunk kívül még igen sok lakója volt a háznak. Nem egyszer előfordult, hogy az ablakban ellepték a cukrot a hangyák, vagy a kenyérkosárban a kenyeret. Sokszor a kenyér lyukaiból úgy kellett kifújkálni a hangyákat. 

Aztán ott voltak az egerek. Ez sem hiányzott soha! Az egyik este lefekszek. Mivel sokan aludtunk a házban,  nekem a sut, meg az ágy közt vetettek ágyat zsúfszalmán.  Már félig elszenderedtem, érzem, hogy valami parányiság a fülemhez ér, szinte beleszuszog. Úgy tűnt, mintha beleszagolna. Hirtelen felcsapom a fejem, hát egy kis egeret látok beszaladni az ágy alá. Visszafeküdtem, aludtam tovább. 

Ez semmi! Keresztanyám egyszer a hasán fogott egy egeret éjszaka, mikor éppen azt álmodta, hogy a fiastyúk alól szedi ki a tojást, oszt rakja a göncöl-szekérre. Ez milyen lehetett?! 

Keresztapám meg fogott sündisznót, hogy majd az elfogja az egeret. Csóró kis jószág ott élt hetekig bent a házban. Kénytelen volt egeret enni. Na, hagyom már az egereket… 

De itt vannak a legyek! Nyári időben a fal – amúgy fehér volt –, de így feketéllett a legyektől. Ezek a legyek a jányokra voltak bízva. Próbálták légyfogóval. De ki győzte volna ezt légyfogóval? Naponta hússzor kellett volna cserélni. Nyáron pihenni bent a házban, ott a hűvösön?.. nahát ott nem! Ott nem lehetett. 

Emlékszem rá, ebéd után pihenőre tértünk. Odakint a levegő elviselhetetlenül forró volt, bent valamivel hűvösebb. Lesötételtünk, lefeküdtünk. Csend lett, avagy lett a fenét! Az a millió légy hozzáfogott az incselkedéshez. Az államra repült, megrázta magát, utána elindult végig az arcomon. Hát ki bírta volna ezt  csak úgy szó nélkül? Elzavartam. Akkor jöttek vagy öten. Azok is megmásztak, majd jött mind a millió. A felem egy kékkötővel betakartam. Akkor a kezem fejét járkálták össze. Azt is eldugtam. Már meg a lábomat. Azt meg harapták. Ez így ment egy fél óráig. Éppen megszoktam őket, kezdtem elaludni, mikor szóltak, hogy keljek, menjünk. 

Hát ilyen nagy pihenés után? … Örömmel. Hát hogy kipihentem magam! 

Üldöztük őket, ahol értük. Esős időben, ha éppen ráértünk, pertli-gumival lövöldöztük őket. Na de így ki nem pusztulnak soha! Tenyérrel markoltuk össze az asztalon. A leghatásosabb az volt, mikor lesötételtünk, s egy ruhadarabbal terelgettük az ajtó felé, ahol egy kis világosság beszűrődött. Hárman- négyen egy-egy ruhadarabbal csápoltuk a falon őket. Mit értünk vele? … jó nagy port vertünk, meg kis híján levertük a lámpát a falról. Mikor azt hittük, hogy na, kihajtottuk őket, leszedtük az ablakról a sötétítőt, kiderült, hogy sokkal több van bent, mint azelőtt volt. 

Egyszer égettünk parázson Matadort. Az meg olyan büdöset csinált, hogy még a legyek is elkábultak.  Megtisztult a fal. Hova lettek? Amit a földön találtunk, szt összesepertük, kivittük. Szellőztettünk … nincs már légy! 

Egy fél óra múlva megint tele volt a ház. Nem árt a légynek még a jégeső sem! Piszkos legyek, még a Matadortól sem féltek. Jobban lepték a Matadoros zacskót, mint az ágylábát. 

Ott voltak még a bolhák, meg a szúnyogok. Én a bolhára egyáltalán nem panaszkodom, az csak minden szökőévben, akkor is csak egy család, amit egykettőre kipusztítottunk.  Annál több volt nyáridőben a szúnyog. Nappal nem mászkáltak ezek, de éjszaka! Na, ezek tudtak harapni! … Három perc alatt megőrítik az embert. Emlékszem, egyszer Mihály  a szúnyogok miatt a házból a színbe, onnan a szekérre, a szekérről a szalmakazalra vándorolt, míg végül a szalmakazalon aludt el: reggelre ott marták össze a szúnyogok. 

 A pitar 

Itt nyáron voltunk inkább, akkor is  főként az asszonyok. Itt főztek nekünk, meg maguknak is. Az ajtó mellett a sarokban volt mindig a seprű, meg a lapát. Felette egy faszeg volt a falba verve. Erre akasztották a lószerszámok egy részét, meg az ostort. Esetleg egy rossz szatyor díszlett még ott. A kemencébe a pitarból fűtöttek. Erre csak télidőben került sor. Nyáron ez is tele volt lommal. Láncdarab, kalapács, reszelő, harapófogó, meg sok rozsdás vasdarab. A kemence szabadkéményű volt. Mindig tele volt jó koromszaggal a pitar. A kemence szájánál volt egy széles patka. A végében meg a kis konyha. Sok jó falat megfőtt ezen is. 

A sótartó a házajtó mellett volt felakasztva. Az ajtó hátamegett kapák, ásó, gereblye meg miegymás volt. A falon itt is voltak szegek. Erre akasztották a szerszámokat, ruhákat, nagy fűrészt. Nyáron rengeteg légy volt itt is. Egyszer a búbosbanka is beköltözött egy tavaszon. Ott a pitar hátuljába rakta a fészkét, a gereblyék, kapák, tézsla- járom közzé. Egy párszor láttam én is, de arra már nem emlékszem, hogy kiköltötte volna a kis bankákat. A pitarbul az ólba vezetett át egy lyuk. Biztos itt közlekedett a madár. 

Aztán ott van középen az ól. Hát ez se kutya! Balra a fal mellett hosszú jászol, jobbra a fal mellett ugyanolyan hosszú jászol. Középen a nagy ágas, meg sok-sok fecskefészek. Tavasszal mindig visszajöttek ezek a kis érdekes madarak. Nem is csuda, hisz a tyúkok is a szemétdombon érzik jól magukat. Amúgy a fecske tiszta madár, de a legyeket szívesen elkapja. Na, itt volt mi után kapkodjon! Reggelre meg mindig telepecsételték a lovakat, teheneket. Azért csak szerettük őket. 

A kamarát is érdemes megemlíteni. Itt is volt minden, mint a karácsonyfán. Jobbra az ajtó mellett volt a daráló. Ezen a csirkéknek daráltuk a tengerit.  A többi már csak lom volt. Feneketlen kosár, rozsdás kapák, ölező, olajos három literes piros kanna, pányvalánc, nagy kötél, rossz hordó, cúkoros láda, két rozsdás kasza, két rossz veder, egy rossz ötliteres kanna, félig volt libamáj paszujjal. Egy rossz meszes veder, agyonra kopott cirokseprű, egy botélű nagy fejsze, rettenetesen elkopott nyeles lapát, meg egy ugyan olyan kopott felező. Egerek is voltak, mint az oroszok. 

Hát itt kezdődött. Olyan tíz éves lehettem. Nagyon jó kis fiú. Én voltam a családunk dísze, virága, Legalább is a szomszédok ezt mondogatták. Meg azt, hogy mákvirág, vagy mi? Dehát én nem hittem el. 

Aztán itt vannak szomszédok!