KÉZ A KÉZBEN

(feleségemhez az ötven éves házassági évfordulóra)

Valamikor kéz a kézben indultunk egy csodás réten,

Csak sétáltunk és nézegettük a virágokat, akkor régen.

Minden utunk maga gyönyörűség volt, dalolt a lelkünk,

Minden nap maga a csoda volt akkor még nekünk.

Bejártuk a rétek mellett az erdőket, a dombokat, 

Sétáink olyan sok élményt és gyönyört adtak. 

Akkor még kerestük a rétek virágát, mit le is szakítottunk

A csalitokban, erdőkben a fák alatt szundítottunk.

Mindig előre mentünk távoli tájak felé, hol az ég éri a földet,

Szemünkkel kerestük a füveket, fákat, no meg a zöldet. 

Úgy kéz a kézben minden egyszerű volt, könnyed és szép, 

Messze volt nekünk akkor az a bizonyos este még. 

Évtizedek múltán mindezek köszönnek vissza ma ránk, 

Kéz a kézben ma újra látjuk a réteket és a fánk!

Ha visszanézünk a múltba, a tájra, ahol jártunk,

Oda mi most, és mindenkor vissza, visszavágyunk. 

Emlékszel még a vadvirágos rétekre, ahol jártunk?

Tarka lepkék, amikre csak úgy játékból vadásztunk.

A virágok szépsége, formája kötött le minket,

Ma már számunkra csak az emlékük integet.

Szép lassan vége a sétánknak és a rétnek, meg az erdőnek,

Ma már csak az emlékeink sorjai rendeződnek.

Most már hazafelé ballagunk az erdőből, a rétről,

A lenyugvó nap fényétől pedig meg is nyugszunk végről.

Ha újra kellene indulnom oda, én azonnal, elindulnék,

Elindulnék a csábos erdőkre és rétekre, veled ismét mennék!

Veled kéz a kézben sétálni, szemlélődni újból, 

Mindaddig, amíg lábunk fáradsága megújul.

Útitársam voltál az élet rétjén és erdejében, ahol éltünk,

Ott hol a remény és bizalom megmaradt vélünk.

Ott hol a réteken a szép lepkék és virágok hódoltak nekünk, 

Lábunk nyomát őrzi majd a rét és egy szép este, végleg hazamegyünk!

Kéz a kézben sétálunk majd akkor az égi réteken,

Ott leszünk mindörökre egymással kedvesem.

Majd utódaink visszagondolnak ránk, és mondják,

Ott mennek! Nézd csak! És fel, feltekintenek hozzánk!

Debrecen, 2014. augusztus 5.