Élete:
1964. december 14 -én Karcagon született Fekete Irén tiszaörsi egészségügyi dolgozó és Jantyik István kondorosi tanító fia Jantyik Zsolt szövegíró, énekes. Az általános iskolát Ecsegfalván végezte, majd a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett és a Debreceni akkori Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen folytatta tanulmányait. Közművelődési szakemberként 1990-ben végzett magyar–népművelés szakon.
A kollégiumi évek alatt, majd a katonaságnál egyre jobban kialakult benne a zene iránti szeretete és megérintette a zeneszövegek szívhez szóló üzenete. Képessége ezek írásában egyre jobban kiteljesedett
Dalszövegei a Bikini, a P. Box, Vincze Lilla, Csepregi Éva, Varga Miklós, Végváry Ádám és saját zenekara, a PG Csoport előadásában váltak slágerekké. Nemcsak dalszövegek, hanem forgatókönyvek és versek is kerültek ki már tollából. Közművelődési szakember, Derecskén él családjával együtt.
Művei:
Világeső
Jantyik Zsolt összegyűjtött írásai 1986–2002 címmel jelent meg önálló kötete válogatott régi és új dalokkal – CD melléklettel.
Ezüstbojtár
című mesejáték, melynek ősbemutatója 2015-ben volt.
Elismerései, kitüntetései:
A 2013-as év eMeRton díjasa: az év szövegírója,
Debrecen város Csokonai díjas művésze
Írásai:
A Bikini Együttes Elmúlt illúziók című albumában jelent meg 2011-ben A végtelen lába előtt című dal, melynek szövegét ő írta.