Meló télen-nyáron

• Neeee! Már megint kezdik?!
• Nem kezdik. 
• Hát te nem hallod? 
• De, hallom. 
• Akkor, hogy mondhatod, Blankám, hogy „nem kezdik”?
• Azért édes Marcsikám, mert csak – folytatják. Két éve kezdődött. Az a sok költözés. Az új lakók meg mind felújított lakást akarnak, bármi áron.
• És ezt az árat nekünk kell megfizetnünk. 
• Bizony, Marcsikám. Emlékszem, még két éve februárban írták ki azt a kapu mellé, hogy: Elnézést kérünk a lakótársaktól, de felújítás alatt lesz az I. emeleti 10-es lakás. Ez némi zajjal, esetleges kellemetlenségekkel fog járni. Visinszkij Ede.
• Némi zaj?! Esetleges kellemetlenségek?! Blankám! Mintha háborús helyszín lenne a ház. Az egész ház!
• Szegény Gyopárka is…
• Mi van vele? Ő éjszaka dolgozik, nem?
• Hát ez az! Éjszaka dolgozik, nappal pihen. Azaz – pihenne, ha ezek hagynák. 
• Meg kell őrülni! Most is úgy verik a falat, mintha ostromolnák a házat. 
• És ez a por!
• És az a szemét, amit maguk után hagynak…
• Miután befejezték a munkát…
• Befejezték?! No, persze. Folytatják eggyel följebb. Aztán meg kettővel lejjebb. És így tovább…
• Hej, sose lesz ennek vége, megmondom neked úgy, ahogy van. 
• Sajnos én is így látom. 
• Ezt nem lehet kibírni! 
• Ugyan! Mégis, mit tehet az ember?
• Semmit. Semmit az égvilágon. 
• Várj csak!
• Mi az, mi az?
• Kitaláltam valamit…
• Ne csigázz, mi az?
• El kell költöznünk!
• Hogy ez eddig nem jutott az eszembe! Gyere, hadd adjak egy jó nagy cuppantóst neked! Így, ni!
• Tudok is egy jó helyet, itt a kerületben, csendes hely. 
• Én is megyek!
• Gyere. Csak…
• Mi „csak?”
• Fel kéne újítani azokat a lakásokat. Csak nem képzeled, hogy úgy költözünk oda?
• Milyen igazad van! Természetes, hogy fel kell újítani őket. Gyere, menjünk és nézzük meg azokat a lakásokat! Nehogy elcsaklizzák előlünk. 
• Jó ötlet, el kell mennünk ebből az őrültekházából, minél előbb!
• Annál jobb. Menjünk!
• Menjünk.