A kocsmában aznap szokatlanul szolid, mondhatni szordínós hangulat terült szét. Annak ellenére, hogy kellemes nyári idő volt, teltház, és már erősen esteledett. Mindenki csak suttogva, időnként idegesen a kocsma bejáratára pislantva, beszélt az asztalánál ülőkkel. Míg a többiek feszült figyelemmel, kissé előre dőlve hallgatták társukat. 

     Az egyik asztalnál különösen suttogóra fogták a beszélgetést. Ez az asztal állt legközelebb a bejárathoz. 

• De mondom, hogy ott voltam a bíróságon… – hörögte fojtottan a főhangadó férfi. 
• Elhisszük neked, Bill, de…
• Én is elhiszem, csak azt nem értem, hogyha már legalább harmincszor letartóztatták „szalonzúzás” miatt, akkor, hogy a pitlibe nem rakják végre dutyiba? – lehelte a harmadik.
• Nézd, Jack, szerintem azért – mondta alig hallhatóan, de nyomatékosan Bill –, azért, mert… 
• Mert?
• No?
• Hát azért, mert… egy… egy… ESZELŐS NŐ!…

     Gyorsan mindhárman az ajtó felé néztek és keresztet vetettek.

• Nem láttátok, milyen táblát tett ki a kocsma bejáratára, Joe?
• Dehogyisnem, Walt… azt írta a táblára, hogy: Minden nemzetet szívesen látunk, kivéve Carrie-t*.
• Há’, láttam azt én is…
• Te, Bill, mit mondott a Carrie, ottan a bíróságon?
• Ja, meséld el. 

     Bill még óvatosan körülnézett, aztán vészjósló hangon suttogta:

• Az se semmi… De képzeljétek, hófehér, hímzett ruhában jelent meg. Elől egy óriási balta volt felvarrva…
• Jesszus!
• Atyaisten!
• … a hátán pedig egy felirat, vörös színben: Halál a rumra! És tudjátok, mit felelt a bírónak arra a kérdésére, hogy miért pusztítja Kansas kocsmáit?
• Mit?
• Na, mondd már!
• Azt akarom tenni, amit Isten mond nekem. Isten azt parancsolja nekem: „Emeld meg a hangod, akár egy harsonát!” Tudja, arra utasít, hogy hangosan kiabáljak a bűnről, ne pedig suttogjak…

     A három férfi sápadt arccal ült, és hang nélkül motyogtak, mintha az előbbi idézetet recitálnák újra. Egy perc múlva már ittak, de továbbra is némán, fejcsóválva.

     Aztán egyszerre csak kivágódott a kocsma ajtaja. Mindenki elhallgatott. Teljes csönd állt be. Joe, a kocsmáros elejtette a söröskorsókat tartalmazó tálcát, amely hatalmas csörrenéssel a padlóra zuhant. A bejáratot lesték… mire nagy vidáman, égő szivarral a szájában, óriási kalappal a fején, bejött egy alacsony emberke. 

• Á, Gordon, te vagy az? – harsogta megkönnyebbül mosollyal, Bill.
• Én. Hát ki más lennék?
• Azt hittük…
• Mit?
• Hát, hogy… Carrie az…
• Carrie? Ugyan! – legyintett a kis ember. – Ö már a dutyiban csücsül. 
• L… láttad?
• Már hogy ne láttam volna! Épp Johnny Depp whisky-üzemét törte ripityára… a közelben voltunk a cimboráimmal, és…

     Az egész kocsma egy emberként suttogta:

• Johnny Depp whisky-üzeméééét!…
• Igen. És Johnny térden állva könyörgött neki, hogy hagyja abba, neki is el kell tartania családját, legyen könyörületes, ne tegye tönkre a boltot. Mire Carrie azt visította, villámló szemekkel: Halál a whiskyre is!  Aztán kijöttek a rendőrök, az egész bagázs, és elvitték a börtönbe…
• Honnan veszed, hogy…?
• Odáig kísértük a fiúkkal. Láttam, hogy beviszik. Bilincsben, vezetőszáron… Na, iszunk végre, erre a nagyszerű hírre? Joe, mindenki a vendégem egy körre… Ma ünnepelünk!

     Ebben a pillanatban ismét kivágódott a kocsma ajtaja. Carrie állt az ajtóban, szétvetett lábakkal. Egy baltát lóbált baljósan, nyakában egy óriási keresztet viselt. A kocsma ledermedt – mintha sóbálvánnyá vált volna az egész társaság. Gordon eszmélt először.

• Carrie… te… itt?…

     Carrie lassan, arcán üdvözült mosollyal, belépett.

• Az óvadékot letették értem értelmes emberek, nem olyanok, mint vagytok… Na, ti hitvány pokolfajzatok! Ezt hallgassátok meg! – és nagy erővel, gyönyörű hangon énekelni kezdett: – Uram, ki tartózkodhatik sátorodban, kicsoda lakozhatik szent hegyeden? Aki tökéletességben jár, igazságot cselekszik, és igazat szól az ő szívében. – Majd így szólt: Akinek nincs jobb dolga, elmehet. De, aki marad, az számoljon a következményekkel!…

     Senki még csak mozdulni, de mukkanni sem mert. 

     Carrie pedig, megfontoltan, a kocsma bárjának nagy tükrébe hajította baltáját…

* Carrie Nation-nek (sz. 1846, e.h.1911.) hívták az asszonyt, vagyis: Carrie Nemzetnek, második férje után. (J.S.)