(próza)

 – Na, szomszéd uram, elkezdődött hát a szezon!

– Valóban, szomszéd úr, csakhogy már 2031 óta nem vagyunk telekszomszédok, ugyanis mindkettőnk telkét kisajátította az állam. Illetve az államhoz közeli csúcsvállalkozók.

– Mondasz valamit… Hiszen már nincsenek is civil telkek!

– Csak 15 emeletes szállodák, ezerszámra.

– Sebaj, azért jó lejönni néha, kicsit nosztalgiázni.

– Haj, bezzeg a mi időnkben…

– … még volt nádas…

 … volt hal…

– … volt természetes vízterület… egyáltalán: víz…

– … van viszont egy húszezer négyzetméteres fedett, átlátszó, szél- és UV-védett „strand”…

– … benne egy kis nagy tó…

– … benne pancsolók…

– … és napozók…

– … ahol az árak…

– … ja, arról ne is beszéljünk. Két nyugdíjamból, ha meg tudok inni egy korsó sört

 – ó, a sör…

– meg a hekk…

– meg a lángos…

– …. jaj, szomszéd uram… már a múlt sem a régi… mondja a költő…

– … jól beszél, szomszéd úr…azért egy-két évente lelátogatok, hogy lássak robot-hattyúkat úszni a mű-víz hullámain… tudja, az emlékek…

– Hogyne tudnám! Mikor is lesz az idei Balaton-átfutás? A napokban, nem?

– De. Holnapután lesz. Majd a neten megnézzük a nejemmel.

– Ja, én sem tudok maradni, nincs elég pénzem. Hej, azok a régi Kék-szalag versenyek! Hogy hiányoznak!

– Ne búsulj, szomszéd. Hologram-hajók is megteszik, nemde?

– Á, az nem az igazi! Nézd, már szomszéd! Nem pecásokat látunk?

– A… azt hiszem… Igen. Drónhalakra mennek, azt mondják, idén a ponty a sláger…

– De irigylem őket…

– Ne irigykedj, szomszéd uram. Majd a következő életedben…

– Hagyja! Az még soká lesz… Na, minden jót szomszéd uram, jövőre ugyanitt!

– Úgy legyen!