Fülemben zúgnak mindig a harangok, 
Számon át soha nem jönnek ki hangok. 
Igen, így születtem, és így vagyok én már 
Huszonhárom éve siketen és némán. 

Mikor megszülettem úgy örültek nekem, 
De azután jött a kín és a gyötrelem. 
Ez a gyerek nem hall! Óh, nem is beszél! 
Csak anyámban élt még sokáig a remény. 

De úgy, mint mások, úgy felnőttem én is, 
Volt bennem és van is jó sok „csak azért is”. 
Ami másnak kijárt, azt én is megszereztem, 
Úgy érzem, hogy mára már egész ember lettem. 

A szememmel hallok, szájakról olvasok, 
Előnyömre vált az, hogy én mindig hallgatok. 
S hogyha felgyűlnek bennem nagy szótavak, 
Belőlem akkor ujjamon át folynak ki a szavak.