Alapige: János 21, 1-11.
„Elmegyek halászni.”
A megfogyatkozott tanítványi sereg tanácstalanul áll az első húsvét után a jelen és a holnap előtt. Nagyon hálásak lehetünk János evangélistának, hogy a húsvét első tanúit a valóságnak megfelelően mutatja be. Egyáltalán nem szépít. Milyen hamar odalett a tanítványok Krisztus-tapasztalata, milyen hamar elhalványultak az emlékek. A beletörődés lelkiállapota vett rajtuk erőt, melyben reménytelen a munka, a közösség és az élet. Élik hétköznapi életüket. Megjelenésükben semmi ünnepélyesség, öltözetük is hétköznapi, nem készülnek egy, a Feltámadottal való újabb találkozóra. Egyszerű, hétköznapi emberek, akiknek dolgozniuk kell, hogy megélhessenek. A halászatban is együtt maradnak, legalább is ők heten. A feltámadás ünnepe már a múlté, az üres sír sem tartja őket vissza. Ezek a húsvéti tanúk hangtalanok, tanácstalanok, tájékozatlanok. Péter már nem is bírja tovább ezt a lelkiállapotot, és így szól: „Elmegyek halászni!” „Elmegyünk mi is te veled.”- szólnak a többiek. Gondolj csak bele: ezek a férfiak egy olyan örömüzenet hordozói, mely a sírok mélyéig hatol. Mintha mi sem történt volna, mintha nem nekik jelent volna meg a feltámadott Jézus a zárt ajtók mögött, mintha sohasem találkoztak volna a Feltámadottal. Kétségbeesett állapotukban úgy viselkednek, mint akiknek nincs Krisztusuk. Munkába ölik a bánatukat. És mi hogyan viselkedünk? Már elfelejtettük, hogy volt egy húsvét, melynek az volt az üzenete, hogy „…én élek és ti is élni fogtok.”? Már ünnepelni sem tudunk igazán? Már vasárnap sem öltözünk ünneplőbe? Péter és társai elmennek halászni. Ha ez megtörtént velük, ne történne meg velünk is, akik még csak nem is vagyunk tanítványok?
Krisztus egyházának életében is létezik tanácstalan, egy helyben való topogás, várakozás, tapogatózás, keresés. És a te életedben is. Ilyenkor, miként Péter, leveted a Krisztus-küldött, a Krisztus-üzenetvivők ruháját, és a hétköznapi ember, a halászember könnyű ruhájába öltözöl. Úgy tűnik, hogy most is ilyen időket élünk, a várakozás, a korlátokba ütközés, a visszatartott üzenet idejét, amikor ismételten megtörténhet, hogy Krisztus-hívőként te is elmész halászni. Igen Testvérem, elmehetsz halászni, evezni, kenyeret keresni, és mégis húsvéti követ lehetsz. Hát menj bátran halászni, tisztességgel végezd mindennapi munkádat, és ne tekintsd azt tragédiának. A húsvét úgy is létezik, és Krisztus éretted támadt fel a halálból. Ezt jól tartsd észben.
Agustinus mégis elcsodálkozik, hogy a tanítványok Jézus feltámadása és a Szentlélek vétele után ismét visszatérnek profán foglalkozásukhoz. Pál apostol viszont mindhárom missziói útja alkalmával a legtöbbször a maga kenyerét eszi, sátorponyvát készít, fizikai munkát végez, és közben hirdeti az evangéliumot a föld végső határáig. Nagy Gergely pápa (59O-6O4) szerint is szabad a Krisztus-követőknek visszatérni saját világi tevékenységükhöz, ha az nem hordozza magában a bűn veszélyét. Luther egészen egyértelműen fogalmaz: „Nem kell elhagynod asszonyodat, gyermekedet, házad, udvarod, szántófölded, legelőd az evangélium miatt. Azok mellett is lehetsz jó keresztyén.” Péter és társai is visszatérhettek a halászhálókhoz. Viszont Lévi, akiből Máté evangélista lett lett, soha többé nem térhetett vissza a vámszedő asztalhoz, mert az önmagában is a bűn legnagyobb veszélyét hordozta.
Világi elfoglaltságod mellett, a saját halászhálód kivetése közben is képes lehetsz Jézus parancsának teljesítésére: „Legeltesd az én bárányaimat! Őrizd az én juhaimat!” Jézus neked is üzen: „…mostantól fogva embereket fogsz”. Jézus parancsa az első húsvét óta a te számodra is érvényes. Mindennapi munkád, kenyérkeresésed mellett is embereket kell halásznod az evangélium hálójával, a Krisztus nevében, a saját világodban. Hétköznapi hivatásod közben Péterként mondd: „Elmegyek halászni.” De most lelkeket! Olyan ünnepi hivatás ez, melyben stabilnak és rendíthetetlennek kell lenned, még ha ellenállásba is ütközöl, még ha bele is fáradsz, és olykor úgy érzed, hogy még az Isten is elhagyott. Lehet, hogy húsvéti követként még mindig úgy érzed, hogy életed fölött ott lebeg a halál, de ne feledd, ez a halál olyan, mint a harmat a tavaszi éjszakában, mikor kisüt a Nap, nyomban oda lesz.
„…és azon az éjszakán nem fogtak semmit.”
Mekkora kudarc. Gondolj bele, hogy a földedet megszántod, megboronálod, a vetésre lelkiismeretesen előkészíted, majd beveted, megkapálod, gyomtalanítod, s mikor eljön az aratás ideje, a jég elveri, és abban az esztendőben nem aratsz semmit. Székelyvajai parókiánk szőlősében késő ősztől kora tavaszig minden munkát lelkiismeretesen és becsületesen elvégeztünk, aztán jött az Orbán-napi fagy, és abban az esztendőben nem szüreteltünk. Hiába készültek fel a tanítványok a halászatra, hiába volt az arra szánt idő, egy teljes éjszaka, nem fogtak semmit. Egyszer már megesett velük. De akkor még más idők jártak. Akkor még húsvét előtt voltak. Akkor még Uruk testben volt közöttük, a megalázottság állapotában. Akkor még érthető volt a kudarc, hogy Jézus követőiként egész éjszaka eredménytelenül halásztak. De most? Hiszen egy hatalmas fordulat következett be a Jézus életében: feltámadt a halálból, diadalmaskodott a halál felett. Most már húsvéti életet élnek. Jézus mondta: én élek és ti is élni fogtok. És mégis, mindezek dacára ugyanaz következik be, mint a Lk 5, 5-ben, amikor így szólnak Jézushoz: „Mester, jól lehet egész éjszaka fáradoztunk, még sem fogtunk semmit…” És most, a megismétlődött kudarc láttán eszükbe sem jut, amit Jézus mondott nekik a szőlőtő és szőlővesszők példázatában, hogy „…nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” ? (Lk 15, 5) Jézus nélkül egész éjszakádat a vízen töltheted, kapálhatsz, metszheted a szőlőt, állhatsz az esztergapad mellett, az iskolai pulpitus előtt, a templom szószékén, és nem fogsz semmit, nincs eredmény. És akkor mit eszel holnap? Mit viszel a piacra, hogy pénzzé tedd? Hányszor voltál Jézus nélkül testi-lelki szegénységben, ijesztő, semmire sem képes reménytelen helyzetben? Hányszor mondtad, hogy minden hiába volt? Ugyanezt tapasztalták meg a missziónárusok, igehirdető nemzedékek. Hányszor szóltak erről a szószékről is igehirdető elődök, s bőséggel hullott a mag, de útszélre esett, és felkapták a fekete madarak, vagy kőszívekbe, tövissel tele lelkekbe hullt, és nem volt termés, elmaradt az aratás, nem fogtak semmit.
De az utolsó szó ebben a történetben sem a sötét éjszakáé, a csalódásé. Mert egyszer a te életedben is eljön a reggel, kisüt a Nap, és életed partján megáll Jézus, és tőled is ugyanazt kérdezi, mint az egész éjszaka hiába halászó tanítványoktól: „Fiaim, van-e valami ennivalótok?” Milyen különös. A tanítványok jól ismerik Jézus hangját, és mégsem ismerik fel a parton lassan körvonalazó alakban a feltámadott Urat, aki eledelt kér tőlük, minden bizonnyal nem azért, hogy éhségét csillapítsa. A válasz lesújtó: „Nincsen!” Te és én, szintén húsvéti emberek, mögöttünk a feltámadás evangéliumával, hányszor vagyunk kénytelenek kimondani, hogy semmit sem adhatunk az életünk partján megálló Jézusnak. Mert a lelkünket a világnak, a szívünket az ördögnek adtuk. Húsvéti követekként mi magunk is olyan szegények vagyunk, mint a templom egerei. Jézus téged kérdez az életed partján: Fiam, van egy kis szeretet, van egy kis jóság még benned? Fiam, van benned bűnbánat mások megbántása, megkárosítása miatt? És szívből jövő őszinte válaszod csak ez lehet: Nincsen! És mennyire jellemző: Jézus éppen ebben a tanítványi szegénységben, nincstelenségben jelenti ki magát, amikor ezt parancsolja:
„Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok.”
Az átélt kudarcot követően nem a sikertelenségbe belebénult tanítványok, hanem Jézus cselekszik. Most nem azt mondja, mint az első csodálatos halfogás idején, hogy evezz a mélyre, azaz a tó közepére, ahol mélyebb a víz. A tanítványok most ott maradhatnak a tó partján, a sekély vízben. Jézus még a sekély vízben, ott is, ahol képtelenség, lehetetlenség halakat fogni, kinyilváníthatja teremtő erejét. Sajátos, hogy az isteni csoda bekövetkeztéhez hozzátartozik az ember engedelmessége és tevékeny részvétele. Segíts magadon és az Isten is segít. Most egy szót sem szólnak a tanítványok, nem mondják, hogy a te szavadra bevetjük a hálót, Simon Péter sem mondja, amit az első csodálatos halfogás alkalmával válaszolt a Jézus szavára: „…mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót”. Most szótlanul cselekszenek, engedelmeskednek. Tedd, amit ő mond, az ő szavára vesd be a hálót a legreménytelenebb és a legképtelenebb helyzetben is. Fogj hozzá, indulj el, lépj egy lépést, ez jelenti az igazi Jézus-követést. Nem az egyhelyben maradás, nem a tétlenség, hanem a cselekvés, a háló bevetése az ő szavára. És aratni fogsz, lesz gazdag fogás. A kivetett háló az evangélium. Az ő szavára vesd ki életed hajójának jobb oldala felől, és találsz.
„Oda veték azért…” Jézus parancsára megteszik, mintegy beismerve kudarcukat, és engedelmeskednek, bevetik a hálót. Pedig már reggeledik, már a Nap is feljött, ilyenkor már végképp lehetetlenség halakat fogni. És mégis engedelmeskednek. Engedelmességük jutalma kettős: egyfelől nagyon sok halat fognak, a semmiből telnek meg a hálók, miként Káná-ban a hat kőveder borral. Hatalmas a csoda. Akár a Kána-i menyegző történetében, akár az ötezer megvendégelésében láthattuk, hogy Jézus nem csupán a szükségest, a nélkülözhetetlent ajándékozza. Ő nem szűkmarkú, ő ma is bőségesen ajándékoz, a kelleténél is többet. Ezt látjuk az apostolok missziói munkájában is. Engedelmesen és bizalommal cselekedj a Jézus parancsára, és akkor nem keveset, nem csupán néhányat fogsz megnyerni a Jézus ügyének, gyermekedet, unokádat, testvéredet, vagy éppen hitvestársadat, hanem seregeket. (ApCsel 18, 1O; 19, 1O. 2O) Valóban Jézus nélkül semmit sem cselekedhetsz, de vele igen. A jutalom másik fele pedig, hogy felismerik, hogy ki áll a parton: a feltámadott Jézus.
„Az Úr van ott!”
Így kiált János, és ettől a pillanattól kezdve mindnyájuk gondolata, tekintete, mozdulata a partra irányul. Miként a mágnes az apró fémrészecskékre, úgy hat a felismerés a hét tanítványra a csónakban, hogy az Úr van ott. Örök figyelmeztetés: ne magadra tekints, ne az üres hálóra, ne a magad gyengeségére, vagy ami még ennél is rosszabb, a magad erejére. Krisztusra nézz! Ne a munkatársaidra, ne azokra, akik veled vannak a csónakban a háló mellett, sem a tengerre. Az ijedséggel, félelemmel kísért tekintet a hullámzó tengeren a háló mellett, az evangélium hálója mellett elbátortalanít, megbénít. És a zsákmányra se tekints, mintha az a sajátod lenne, a te érdemed lenne. Egyáltalán nem a tiéd, sem a háló, sem a zsákmány, sem az egyház, sem semmilyen egyházi közösség. A leghatározottabb figyelmeztetés: csak ha arra tekintesz, aki a maga dicsőségében áll a parton, csak akkor leszel képes a hálót jó irányba kivetni. Ugyanis emberhalászat közben a Feltámadott szolgálatában a hálót rossz irányba is ki lehet vetni. Húzhatod a hálót önző módon magad felé, ahelyett, hogy az Úr felé húznád. Önző becsvágyad Isten országának építésében kárt okoz, miként a hamis szeretet is, mely a magáét keresi. Ha magad felé húzod a hálót, elszakad. Sok háló szakadt már ketté éppen emiatt. A hálót a parton álló Jézus felé húzd. A te szemedet is Jézus nyitja meg, reménytelenségedet, kétségbeesésedet megszünteti, és engedelmességre, életed újrakezdésére indít, gazdag áldásban részesít, benne való hitet ébreszt benned. Kilátástalan helyzetedből, sok hiábavaló, sikertelen fáradozásaidból, lelked bezártságából Jézus emel ki, hogy találkozzál vele, hogy engedelmeskedj neki, hogy megtapasztald végtelen, mindent legyőző erejét. De mindez csak akkor lehetséges, ha meglátod Jézust az életed partján és elindulsz feléje.
Figyelemre méltó János és Péter egymástól eltérő viselkedése. János, a szeretett tanítvány látja meg elsőként Jézust. Ő érti meg elsőként, hogy ezt a csodát csak a Feltámadott tehette meg. Ismét János az, aki felismeri a parton állóban a Feltámadott Urat. De miként húsvét hajnalán Péter az első, aki elsőként lép be a sírba, úgy itt is ő az, aki elsőként lép és cselekszik: beveti magát a tengerbe. Péter azt teszi, amit soha, egyetlen halász sem tesz: elengedi a hallal tele hálót, a vízbe veti magát, kiúszik a partra. Péter Jézushoz siet. Képtelen várni, míg a hajó partot ér, holott csupán százméternyire van a parttól. Az Úr irányába úszik, és így mutat irányt halásztársainak, hogy mely irányba kell nekik is menni, és mely irányba kell a hallal tele hálót húzni. Lángoló buzgósága nem hagyja nyugton. Mezítelenségét illendően eltakarva ugrik a vízbe, hogy amilyen gyorsan csak lehet, Jézus mellet lehessen. Vajon Péter éppen most, hirtelen tengerbeugrásával akarja jóvátenni azt, hogy háromszor tagadta meg az Urat, vagy pedig különleges megbízatására emlékezve, és közelgő mártíromságára való tekintettel cselekszik ilyen gyorsan, bátran és határozottan? János így szeret, Péter így hisz!
A háló „telve volt nagy halakkal, százötvenhárommal.”
Már nem csodálkoznak a halak sokaságán. Hogy ez lehetséges, azt már egyszer megtapasztalták. De ennek a csodálatos halfogásnak a jelentősége nem a halak mennyiségében, hanem valahol máshol van, önmagában az eseményben, mely felér egy prédikációval. A csoda egy beszédes csoda, egy valóságos és gyönyörű prédikáció, szavak nélkül, egy végtelenül, felejthetetlenül sokat mondó prédikáció, melynek ez a summája: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”
Te sem! Nélküle még halászni sem vagy képes, nélküle képtelen vagy az evangélium hálóját is kivetni. De a feltámadottal igen, mert néki adatot minden hatalom mennyen és földön, és a benne való hited által még nagyobb dolgokat is cselekedhetsz, mint a tanítványok akkor, amikor Jézus még nem megdicsőült, hanem megalázott, emberi testet öltött állapotban járt a földön. Jézus neked üzeni: mert semmid sincs, így semmit sem tudsz adni nekem, semmit sem tudsz nélkülem cselekedni. De mert én feltámadtam a halálból és élek, képes vagyok neked minden értelmet felülmúlva adni, hogy te is adhass.
A háló telve volt nagy halakkal, százötvenhárommal, és nem szakadozik a háló, ellentétben a Luk 5, 6-tal. A százötvenháromnak szimbolikus jelentése van, vagy pedig csak a pontosság kedvéért említtetik. A halak nagy száma pedig a Krisztushoz térők nagy számát jelzi, akik az apostolok szolgálata révén egyszer majd maguk is emberhalászokká lesznek. A háló telve volt nagy halakkal, százötvenhárommal. Hát ne érezd magad örökre szegénynek és tehetetlennek, hogy te soha, semmire sem leszel képes. Egy ilyen nagy és gazdag lehetőségekkel tele világban, melyet Isten teremtett a te számodra is, ne szomorkodj, ne félj, gazdag Úrnak szolgálsz. Légy bátor és higgy akkor is, ha most még olyannyira kiszolgáltatottnak, ellehetetlenítettnek érzed magad, hiszen annak az Úrnak a szolgálatában állsz, aki uralkodik a tenger felett, annak mélysége és szélessége felett.
Azt akarom, hogy embereket halásszatok.
Így prédikál, anélkül, hogy egyetlen szót is ejtene, a csodálatos halfogás története. Mi már tudjuk, hogy Jézus sokkal hamarabb kivetette a hálót, még akkor, amikor először találkozott ezekkel a férfiakkal a tó partján, és ők hagyták magukat befogni a Krisztus hálójába. És most bizonyára visszaemlékeznek az első csodálatos halfogásra, amikor Jézus így szólt Péterhez: „… mostantól fogva embereket fogsz”. És most már tudják a tanítványok, hogy itt nem erről a százötvenhárom halról van szó a hálóban. Sőt, itt egyáltalán nem halakról van szó, hanem emberekről, emberhalászatról. Mintegy lehull a hályog a szemeikről. És nemsoká kimennek e széles nagyvilágba, hogy minden népeket Krisztus tanítványaivá tegyenek. Miként a tanítványok, légy te is húsvéti követ ebben a húsvét ellenes világban. Verejtéket fogsz hullatni az emberhalászat fáradságos, sokszor kudarcra ítélt munkájában, sóhaj fog feltörni lelked mélyéből, éjszakákat fogsz átvirrasztani, és újra meg újra meg fogod tapasztalni, hogy milyen szegény vagy, hogy nincs semmid, amit adhatnál. De láttad-e lelki szemeiddel ebben a szép történetben a tele hálót? Emlékezz rá a legnehezebb időkben, kísérjen téged is a népek útján szent ígéret és bíztatásként.
Az a csodálatos ígéret, amit kétezer évvel ez előtt adott Jézus a tanítványoknak, neked szól. Neked is adatott a tele háló ígérete házad népe, munkatársaid, tanítványaid hullámzó tengerén. Kapaszkodj bele ebbe az ígéretbe. És kapaszkodjon bele gyülekezetünk is ebbe az ígéretbe, ez a szegény és tehetetlen gyülekezet, mely egyetlen támaszát és erősségét csak abban láthatja, aki téged is és gyülekezetünket is kiküldött a világba. Éppen a megalázott, zárkózottsága miatt visszafogott egyházunk bízhat a tele háló ígéretében.
Neked üzen a csoda, Krisztusért végzett szolgálatodra nézve. Az üzeni, hogy emberhalásznak kell lenned. Az igaz, hogy önmagadra támaszkodva sikertelen vagy, kudarcot szenvedsz. De vesd ki az evangélium hálóját ott és akkor, ahol és amikor Jézus parancsolja, olykor a közömbösség sekély vízében, ahol emberi számítás szerint üresen marad az Ige hálója. Meglehet, hogy mint egykor a tanítványoknak, úgy a te számodra is értelmetlen és felfoghatatlan Jézus parancsa, de ha engedelmeskedsz neki, az ő szavára kiveted a hálót, egyszer majd csodálkozva fogod megélni emberhalász szolgálatodat követő váratlan nagy fogásodat saját családodban, a szomszédjaid, munkatársaid közösségében.
És mi lesz a sorsa azoknak, akik nem kerülnek be az evangélium hálójába? Azt tanítja az Írás, hogy azon a hálón kívül, az evangélium hálóján kívül, melyet neked kell bevetned élted idején, létezik még egy utolsó, nagy és terjedelmes háló, az utolsó ítélet hálója. Aki ma elkerüli a kegyelem hálóját, ama napon Isten ítéletének hálóját nem kerülheti el. Akkor minden nemzetre kivettetik ez a nagy háló, és egyetlen nép sem csúszik át rajta. A haragnak, az ítéletnek a hálóját Isten vontatja be, és nem az emberek. Isten angyalai, az ítélet angyalai fogják azt partra húzni, ahol az ítélő Úr áll a maga dicsőségében.
Parázs van ott, és azon felül hal és kenyér.
A parton egy második csoda vár a tanítványokra. Titokzatos módon hallal és kenyérrel várja övéit Jézus. Történetünk elején még Jézus kér eledelt tanítványaitól, most pedig ő vendégeli meg őket a halászok ősi eledelével, kenyérrel és parázson sült hallal. A parázson csak egy hal van és mellette kenyér. „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok”- mondja Jézus a tanítványoknak. Egymás mellé kerül, összetevődik az, amit Jézus ad, és amit a tanítványok fogtak. A vele való asztalközösségben övéi hiányt nem szenvedhetnek. Ő tudja, hogy mire és mennyire van szükséged. Jézus neked is asztalt terít. Ő tudja, hogy milyen szívtelen, húsvétellenes, pogány világba küldi ki követeit, téged és engem. Mielőtt kiküldene bennünket, minket is megerősít, mint egykor tanítványait a Genezáret-tó partján. Ott tüzet rakott, és ételt készített övéinek. Eddig mindig a tanítványok terítettek asztalt Jézusnak, most fordítva történik. Így juttatja Jézus kifejezésre, hogy övéinek minden időben erősítésre van szükségük. Sajnos mi gyakran az ő erősítése nélkül kezdünk dolgozni az ő szőlőskertjében, azaz nagyon csekély lelki táplálékkal, lelki erővel. Amilyen mértékben ismered fel, hogy hová küldettél, hol kell, és mi ellenében kell helytállnod, éppen olyan mértékben van szükséged Isten igéjére, a Szentlélek tüzére, az úrvacsora örökéletre tápláló kenyerére és italára, az Úr terített asztalára. Emberhalászként neked is abból a tűzből kell élned és erőt merítened, mely a parton vár rád, és abból az eledelből kell táplálkoznod, melyet a dicsőség Ura készített a te számodra is. Tisztítson meg téged a Szentlélek tüze, és az Úr terített asztala adjon lelki erőt, hogy az evangélium hálójával sokakat nyerjél meg a Krisztus ügyének. Ámen!