No, itt a tanyaközpontban látott édesapám két – három gyereket ezt – azt csinálni és megkérdezte a brigádvezetőtől, hogy nem jöhetne-e ide dolgozni az én fiam is? De! Mondta. Reggel már jöhet is hét órára. Én másnap már a kis tarisznyámmal mentem is. Azt hiszem, szerdai nap volt, így szombattal együtt négy napot dolgoztam, napi nyolc órát. 

Nagyon örültem, hogy dolgozhattam. Vasárnap moziba mentem. Dicsekedtem a fiúknak, hogy milyen jó munkahely sikerült. 

Hétfőn megint mentem időben, nehogy elkéssek. Az udvart sepertük, giz-gazt irtottunk, amikor megjelent egy kb. 55 éves alacsony termetű, de egy haragos, nagy szájú ember és kérdezte tőlem, hogy én ki vagyok? Mit keresek ott? Illedelmesen bemutatkoztam és mondtam neki, hogy a brigádvezető engedélyével vagyok ott. Leordított, hogy egy ilyen büdös kulák fajzatnak semmi keresnivalója nincs itt, azonnal tűnjek el, menjek haza! Fogtam a kis cókmókomat és elindultam haza, de emlékszem, szinte hazáig sírtam, amiért úgy lekiabált. Sajnos, Csécsi nagyapám mivel kulák listás volt, így aztán természetes, hogy az unokája is az. De azt nem tudta a kommunistája, hogy nagyapám tisztességes munkával szerezte a földjét, az adót is mindig idejében megfizette. Meg különben is, az a föld négyfelé ment a testvérek között és már rég (2 éve) a „közösbe” kellett adni. Aztán megtudtam, hogy ez az ember 1960-ban nagy agitátor volt, jutalomként ő lett a tanyagazda a Petőfi Tsz-ben, négy osztállyal. 

Édesapámat nagyon bántotta az eset, másnap meg is mondta a véleményét annak a senkiházinak. Ezek után csak megerősített a döntésemben, hogy én a tsz-be nem fogok dolgozni soha többet.