Hányan csodálkoztak vagy fanyalogtak már azon az írói sereglésen, mely a húszas – harmincas évek fordulóján Magyarországon megindult! A népi írók vagy falukutató írók nem egyszerűen csak a paraszti valóságra irányították a társadalom figyelmét, hanem mozgást is támasztottak a magyar falvakban. A politikai-szellemi erjedés kovásza persze elsősorban a társadalmi, gazdasági elégedetlenség volt, de tagadhatatlan, hogy Féja Géza, Illyés Gyula, Erdélyi József és mások példája sok szellemi energiát szabadított fel a mozdulatlanságba dermedt vidéken. Politikai és költői programjukkal bátorítást adtak az úgynevezett „mezítlábas” íróknak, költőknek, akik magasabb iskolák elvégzése nélkül is művészi alkotásokba öntötték gondolataikat, álmaikat.
Jött Bakó József, Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, a sárrétudvari Nagy Imre, Rideg Sándor és sokan mások, akik nem vergődtek országos hírnévre, mert valamilyan oknál fogva nem tudtak kiteljesülni, művészként jelentőset alkotni. Ők – Veres Péter találó szavaival – nem az irodalomtörténet, hanem az irodalomszociológia vizsgálódási körébe tartoznak. E sereglésnek külön érdekessége, hogy a „mezítlábas különítmény” jelentős része Hajdú és Bihar megyéből indult a Parnasszus meghódítására. Köztük volt a bojti K. Pethő Sándor is, akiről eddig istudtunk, de munkássága és személyisége utóbb feledésbe merült, homályba veszett.
Az első híradást a Nadányi Zoltán szerkesztette Bihar vármegye című monográfiában olvashattuk róla, a személyi adattárban. Megírja róla a monográfia, hogy 1895-ben született, 1923-tól önálló kisgazda, s szabad idejében irodalommal foglalkozik. A monográfia szerkesztése idején, 1938 körül községi képviselő, elöljáró és közgyám. A kis cikk legmeglepőbb mondata ezután következik: egy regénye megjelenés alatt áll.
Ugyanebben a könyvben Nadányi Zoltán az Új bihari írók című tanulmányában így ír róla: „Rejtélyes ember a bojti Pethő Sándor. Van egy regénye kéziratban, tündöklő részei vannak, megesküdne rá az ember, ha csak ezt olvassa, hogy kiforrott, kész író… Neki volna legnagyobb szüksége arra, hogy falusi elhagyatottságából kiszakadjon, termékenyítő légkörbe kerüljön, egyúttal sokat olvasson és ami szintén nagyon fontos: végre nyomtatásban lásson valamit abból, amit összeír. Egyszerű földműves ember ő is, mint Nagy Imre. Kivan még? Csak a jó Isten tudja. Lehet, hogy éppen most tesz pontot egy eldugott kis bihari faluban egy névtelen ember egy remekmű végére.”
K. Pethő Sándor láthatott nyomtatásban saját írásaiból néhányat, cikkeit, novelláit főképp a Tildy Zoltán -féle Független Kisgazda című hetilap közölte. Az az újság, amelyben Szabó Pál is gyakran publikált. Pethő Sándor regényét azonban hiába kerestem, nem akadtam nyomára, a regény nyilván nem jelent meg, valószínű elmosta a háboru zivatara. De hol lehet a kézirat, megvan-e egyáltalán? Néhány évvel ezelőtt, amikor bojton jártam Bihari Nagy Lajosnál, nem akadtam K. Pethő Sándor nyomára. A napokban viszont igen!
A bojti főutcán két idősebb ember is szívesen segít, eligazít. Nemsokára a Rákóczi utca egyik szép, nagy házában szembe ülök ifjabb K. Pethő Sándorral, a parasztíró fiával.
-
-
Van-e írói hagyaték? – kérdezem.
-
Van. Nem sok, mert egyes részei az idők folyamán elkallódtak, ezt is úgy mentettem haza egy „műgyűjtőtől”, aki elvitte őket kölcsönbe, aztán elfeledkezett visszaadni. Megvan a regény is, a címe: Láthatatlan ivadék. Le van gépelve, még 1937-ben a segédjegyző gépelte le szegény apámnak. Hogy a regény miért nem jelent meg, arra nem tudok válaszolni. Apám 1950. március 5-én halt meg az újfalui kórházban, minket, három gyerekét az ő életében nem nagyon érdekelt az irodalmi munkássága, anyám meg néha kimondottan haragudott érte. De apámat nem lehetett róla lebeszélni. Dolgozott a nyolc hold földjén, esténként meg írdogált. Legtöbbször azután, hogy mi lefeküdtünk. Mindez a régi kisházban történt.
-
Kivel tartott az édesapja kapcsolatot?
-
-
A legjobb barátságban Szabó Pállal volt. Itt van egy nyílt levele is hozzá. Nem tudom, elküldte-e, a levél megjelent-e? Nincs aláírva, de apámtól ered, megismerem a kézírását. Ebben a levélben felelősségre vonja Szabó Pált egy nyilatkozatáért: „Nem értjük, miért volt szükség világgá kürtölni, hogy pártokon felül álló parasztmozgalom megindulásául szolgált az összejövetel” – tudniillik egy bizonyos pesti vacsora.
Olvasom a levelet. K. Pethő Sándor nem kis büszkeséggel emlékezteti a már népszerű írót, hogy: „te is emlékszel rá, hogy a mi falunk lakossága volt az, amelyik már írói próbálkozásaid kisebb sikerei után körülrajongott szeretetével, és úgy tekintett rád, mint a paraszt a jobb jövő első prófétájára”. S ez csakugyan így volt! Bojton már a harmincas évek elején szerzői estet rendeztek Szabó Pálnak, Bihari Nagy Lajos pedig saját pénzén adatta ki Szabó Pál egyik novelláját.
Ifjabb K. Pethő Sándor sorolja tovább mondanivalóját:
-
Jóban volt apám Bihari Nagy Lajossal, Thurzó Gáborral, Bakó Sándorral, akikre én is emlékszem. Nadányi Zoltán is járt itt, még fénykép is készült róluk apámmal együtt, de elveszett. Apám később a kisgazdapártból átment a parasztpártba, akárcsak Szabó Pál. A felszabadulás után a földosztó bizottság elnöke lett, és a fogyasztási szövetkezet egyik szervezője. Saját könyve kevés volt, azt is tiszteletből küldték neki az írók. Járt neki a Kelet népe is.
A Láthatatlan ivadék című regénye elé Pethő Sándor 1934 decemberében bemutatkozó szavakat írt: „1895-ben, mint egyszerű kisgazda szülők gyermeke kezdtem az élet útját Bihar megyében, Bojt községben. Hatnapos koromban félholt állapotban rohantak velem a paphoz, de papi gyűlés miatt csak a harmadik községben kaptam meg a keresztvizet. És mégis, orvosi kezelés nélkül is pillangókergető, hóembercsináló iskolásfiúcska lettem. Tanulni, az igazat megvallva, nemigen szerettem, de a rektor bácsitól féltemben, amíg az iskoláig felballagtam, rendesen kész voltam a lecketanulással. Tizenegy éves koromban a tanítóm arra kérte édesapámat, adjon be a kollégiumba. Édesanyám ellene szegült, s én itthon maradtam, nem tudtam itthagyni a szabadságot ígérő délibábos mezőt, szép lovat, falut és az előttem csillogó paraszt legénységet.”
A katonai szolgálat, más tájak, más népek megismerése döbbentette rá őt is a kultúra értelmére. „Mind jobban, jobban kezdtek rakódni lelkivilágomban a fogalmak, az emlékek, és kezdtem szomjúhozni az újságot, könyvet.” Az előszóban határozottan utal rá, hogy első regényét az Atheneum Kiadó Vállalat fogadta el közlésre. Írói működésének azonban nem találjuk folytatását.
Mielőtt Bojtról eljönnék, meglátogatom Bakó Sándort, aki 1946 és 1948 között bihari főispán volt. Többek között K. Pethő Sándorról is beszélgettünk.
-
Becsülni kell az emlékét is – mondja Bakó Sándor, hiszen a köznek élő ember volt.- Egyébként jó üzleti érzékkel rendelkezett, ezért is volt a bojti Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet egyik szervezője, szószólója.
Az autóban többször is eszembe jut Szabó Pál Szülőföldem, Biharország című vallomása. Ebben olvasható az a mondat is Biharról: micsoda emberek, micsoda történetek! Szabó Pál nem túlzott.
(Megjelent: Hajdú bihari Napló, 1981. november 1.)