Tudod, akkor egy könnycsepp 
gördült némán az arcomon, 
egy sóhaj nyílt távozni 
elgyöngült ajkaimon.
Egy könnycsepp, mi lassan,
csendben csordult, s legott
bőröm itta a sós ízű nedvet.
Egy könnycsepp, mi érted,
csakis érted hullott.
Érted? 
Egyetlen csepp … majd száz,
és ismét száz követte.
S talán millió is gurult, pergett,
apró gyöngyökként remegtek,
végül patakká, folyóvá duzzadtak.
S Te csak néztél, mosolyogva néztél
a sűrű ködfátyol mögött, tudom,
de már nem láttalak. 
Nem láttalak többé e nélküled 
kihűlt, ürességtől fuldokló,
oly’ sötéten kuporgó világban.
Féltél? Féltem. Hol vagy? Éltél.

…

S a könnyek? Még visszajárnak…
Olykor egy könnycsepp, egy apró,
kedves könnycsepp gördül arcomon,
majd egy újabb, ám szívemben mosolygok, 
mert élsz! Mindig voltál, vagy és
mindig leszel. Álmaimban.
Álmaimban minden éjjel látlak…

(2020.)