Lomha felhők vontatottan úsznak
az ég szürkülő tengerén,
ásító inas, ki a távolban,
lustán nyújtózik fekhelyén.

Esőcseppek finom koppanása,
mint billentyűk a zongorán,
dallamot játszik fülembe,
miközben pacsirta szól a fán.

Oly békés e nyári este,
a napkorong nyugovóra tér,
s vele alszik a természet,
csupán a langyos szél zenél.

A színek megfakulnak,
sötétre vált a nappali táj;
álomra hajtja arany fejét,
az utolsó napsugár.

2018