Hártyát épít a csend. És benne az ablak
bánata már sugarat lop az őszbe.
Megjön a szél, hogy a kerti krizantém
halvány lángjaival betetőzze.
Pára se hajlik. A rőt fakeretnek
pattog a máza. Becsukva az ajtó.
Árvul az udvar. Üres közepében
feldöntött meteor: egy árva szakajtó.
Benne az emlékek. Meg a táj, meg a régi
gyermeki tündöklet ahogyan belecsörren
a régi sírás. Mert benne üzen még
tegnapi selyme a tétova ködben.
Itt van a múlt. Az enyém. A szívemben
szálai szétfutnak. Televény gyökerek.
Távolodok s bár körözök a magasban
rátapadok s hozzá kerülök közelebb.
Nemcsak a test, de a lélek is itt nőtt
s útjainak belemélyül a medre.
Védelem ez. Idetérít a hűség
végérvényesen elkötelezve.