Elhagyott fészerben
panteonban járok.
Körben már őszül,
sikoltó színűek a jonatánok.

Életem, s múltam
konok kiállítóterme.
Nézem önmagam:
arcom, szemem
hasonlít-e a régi modellre?

Nevetések és sírások görcse
hallgat a számban.
Járok benépesült magányom
parasztmúzeumában.

Dísztárgyak körben:
szekér, eltöredezett lőcsök.
Tengelyek! Már évek óta
nem kérnek kenőcsöt.

Évek óta a csend és
pókháló szövi a jármot.
Életem elhagyott fészerében,
panteonban járok.

Íme a kor! Egy klasszikus
nyomorúság megannyi jegye.
Elmúlt. Zuhog a felszél.
Záróra! Kifele…