Még visszaintettem és a kezem
még szórta csak a hangtalan jelet.
Aztán egy kanyar. És aztán a ház.
S aztán a kert is végleg odalett.
S aztán a meggyfák cigány lombjai
hullottak el, mint virág az úton.
S aztán már arra eszméltem, hogy az
otthoni szavak selymét suttogom.
S aztán… Aztán már két arc csendje jött
át a mezőn. Egy nő s egy férfi arc.
Hazád, mindened, csak ez a világ.
És annyira, hogy egyszer belehalsz…