- december 19-i Néplapban jelent meg Juhász Géza 60 éves címmel Boda István írása.
„Holnap lesz 60 éves Debrecen egyik legrégibb és értelmiségünk egyik legkiválóbb harcosa: Juhász Géza. Sorsa valahogy összekötődött a város sorsával és életével, emlékeinek nagy része leginkább itt őrződik könyvekben, írásokban, az emberek lelkében
Valahogy úgy állunk most előtte, 60 éve előtt, mint gyermek az apja előtt, s kicsit szégyellősen, kicsit félősen mutatjuk fel neki ezt a néhány sor írást, amit az őszinte tisztelet és szeretet formált a lelkünkben. 60 év magasságára nézünk fel és féltjük ezt a csupaszív embert, aki 60 év súlyosságával él, dolgozik, tele munkával és tervekkel.
Nem is tudjuk hirtelen, hogy emlékeinkről beszéljünk, melyek hozzákötnek, vagy munkásságáról, amit mi szeretünk és becsülünk. Élete csupa harc és próbálkozás, az értelem, az emberben élő értelem kutatása és megmutatása. Az értelemé, mely soha sem engedte, hogy behódoljon akár a perc irodalmának, akár az ellenforradalmi politikának. Még akkor sem, ha az irodalmat Herczeg Ferenc, vagy Harsányi Zsolt propagálta, s a politikát az úri zsandárok keverték.
Neki mindig Balassi, Csokonai, Arany jelentette az irodalmat, s korának irodalmában ingadozás nélkül vallotta, hogy legjobb regényírónk Móricz Zsigmond. Kora történelmében szinte együtt nőtt a népiesek mozgalmával, s leglelkesebb irodalompolitikai hirdetője, de bírálója is lett e mozgalomíróinak. Elfogulatlanul és a személyes barátság lelkesedésével ismerte fel Veres Péter és Szabó Pál irodalmi tehetségét, s kritikáiban vallotta, hogy ezek a népből felnőtt írók a nép igazi írói.
Juhász Géza élete itt él Debrecenben s éveinek gyökerei mélyen, talán legmélyebben kötődnek Debrecen történelmébe. A Kollégiumba, Csokonai legendáiba, az emberek harcába, sírásaiba. Ötvenedik évét taposta a város felszabadulásakor, s talán nem is kaphatott volna szebb ajándékot, mint a felszabadult Debrecent. S Juhász Géza ekkor politikus lett, lelkes harcos, az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja. Szervezte és segítette a magyar népet harcaiban, botladozásaiban. Ő is megszavazta a földreformtörvényt, mely az ő álmát és milliók álmát valósította meg.
Azóta tíz év zúgott át felette, és ő tanú rá, hogy mennyit változott itt az élet. Azóta magunkformájú legények kerültek az egyetemre, kikkel bizony baj volt olykor-olykor. S jó volt, hogy ott volt Géza bácsi, aki segített és perelt velünk, és mindig szeretett bennünket. S ő ennek lett a művésze, ennek a csendes, szív szerinti pedagógiának, ami mégis a legnagyobb szenvedélyt és izzást követeli.
Valamelyik nap találkoztam vele a villamoson. Néhány szót váltottam vele, s egy kézfogást, úgy, ahogy barátok, emberek szoktak. Már akkor szerettem volna neki megmondani, amit ma megírok, hogy vigyázzon magára, mert mi szeretjük őt és nagyon szükségünk van a munkájára, tanítására. Őszinte véleményére, amit munkánkról, írásainkról mond olyan keményen és szeretettel, mint azt mindig tette életében.
Hatvanadik születésnapján azzal a szeretettel köszöntjük, amit az ember a lelkében őriz azok számára, akit szeret, s amiről olyan nehéz írni is, beszélni is.
És köszöntik mindazok a kommunisták és nem kommunisták, akik ismerik őt, annak örülnek, aminek ő örül, s azért harcoltak és harcolnak, amiért Juhász Géza harcolt és harcol ma is.”