Elámulok lányomon, fiamon.
Hátrafelé milyen magas az ég!
Jegenyék égnek. Tarló füstölög.
És lángolnak törmelék venyigék.

A múltamból, mint egy maroknyi táj,
az álom arcvonása felragyog.
Elámulok lányomon, fiamon:
ennyi a jövőm. Igen, ez vagyok.

Osztódó sejt, egy megtiprott, szelíd
remény, hogy nem lesz semmi sem hiába.
Csorog a napfény, mint aranyeső
a sebeit gyógyítgató világra.