Elmúlnak majd a nappalok, 
elmúlnak majd az éjjelek, 
de ez az emlék megmarad, 
s emlékként véled lépkedek. 

Úgy leszünk együtt, mint ahogy 
az országút s a parti fák. 
Nem beszélünk, csak hallgatunk, 
de azt örökké legalább. 

S ha arra jönnek majd akik 
egymást szeretve keresik, 
a sok jeltelen lábnyomok 
között a tied meglelik. 

Mert olyan lesz az, mintha egy 
gyertya lobogna szüntelen, 
s fényénél galamb születik 
s árnyékában fű terem…