A tegnap országútja ez,
úgy masíroznak most rajta,
mintha már nem jönne kor,
amelyben minket elfelejtenek.
Lábunk alatt tegnap-beton,
múltból jöttünk, múltba térünk,
elfelejtett versek, arcok, élcek
itt a szétrúgott szegélykövek.
Izzó nyáron szurkot olvaszt,
dermedt télen porrá mállik
a tegnap országútja, mégsem változik,
bárhogy vizsgálják a változók.
Tolongás, lárma, per felesleges,
de kár csüggedni is a tegnap-úton,
a felejtés porfüggönyén át látható:
csupán az öröklét-vágy örökkévaló.