Az öreg policáj, a jó öreg Faragó.
A háború után, mihelyt elvonult a „felszabadító hadsereg”, a hullákat és egyéb romló – bomló dolgokat, emberi, állati tetemeket el kellett temetni. Ezért kirendelték a lakosság apraját – nagyját egyaránt halottat temetni. Elindultak, az egész határt bejárták, felkeresték a tetemeket.
Feladat volt, hogy a halottról valami azonosítót szerezzenek (halálcédulát …). Így jutottak ez az un. Debreceni földre, a mai ebesi határig. Mivel ősz volt, a háború miatt nem tudták a kukoricát betörni, ott állott a leszedetlen kukorica- tábla. Ebben a táblában talált Rózsika testvérem egy halott katonát, német ruhában és magyar kabátban. Az öreg Faragó elvette a dögcéduláját, amely debreceni magyar fiút tartalmazott. Az öreg Faragó úgy, ahogy kellett, eljárt a dologban. A hatóság által megkereste a címzettet, értesítették a családot. A fiú egyedüli gyereke volt szüleinek. Rövid időn belül fel is keresték Faragó bácsit hogy megtudják, hol temették el a fiukat.
Ki is mentek a helyszínre, kihantolták a sírt, a halottat méltó tisztelet mellett eltemették a köztemetőben. A család továbbra is jó kapcsolatot tartott fenn Faragó bácsival, hálából a szomorú tény kapcsán.
Három év múlva Faragó bácsi levelet kapott a családtól, melyben kérték, hogy feltétlen keresse fel őket feleségestől. Bizony, nagy meglepetés várt rájuk. A fiukkal együtt fogadták őket. Hihetetlen öröme volt a családnak, mivel a fiuk szinte feltámadt, nem is halt meg.
Ez igaz történet volt. Ugyanis az történt, hogy azon a területen harcközben megsebesült a német katona. Ez a magyar fiú ráterítette a haldoklóra a saját kabátját és a sereggel ment tovább. Majd fogságba került és ott volt három évig. A fogságból hazatérve szembesült azzal, hogy mi is történt otthon, hogy őt a szülei elsiratták. A nagy bánat, szomorúság után nagy- nagy öröm szállt a családra az egyedüli fiuk hazaérkezésével.
Ilyen és ehhez hasonló igaz történetek, emberi sorsok sokasága történt a háború alatt.