felismerés

átszúrta egét 

feketerózsa-tövis 

kibomlott a fény 

esteledvén 

ránk borul az éj, 

leszakadt függöny alatt 

elveszek beléd 

elzártan 

korlátok között 

nem szaladok nem értik 

miért roskadok 

ébencsönd 

dobozba zárva 

nem repülök fény felé 

vágyom csak az éjt 

pergament

nyitott könyvlapok 

múltidéző rétorok 

beléd olvadok 

ébredés 

kérdésem özön 

jeges vízzel öntözöm 

alélj el közöny 

megfeszítve 

fára tűzték ki 

megmentő tenyerébe 

létet szögeltek 

hologram 

ábrázatába 

karcolt az idő csókja 

lepkeszerelmet 

metszetek 

ablakban virág 

téli álmok csókoltak 

hideg szerelmet 

téli játék 

jégtükör arcán 

korcsolya szánt barázdát 

néma magvető 

elhalványulás 

fogynak a percek 

még kapaszkodok beléd 

de csukva szemem 

kiszállás 

levegő nélkül 

elalélt táj – már nem fáj 

hollók szállnak fel 

elveszve 

nyitva az ajtó 

keresnél de az idő 

már tovaszállott 

feltámadás 

nekem a Krisztus 

mint fogolynak szabadság 

madárrepülés 

szemedben 

ablakpárkányon 

napfénynek ragyogása 

elvakít a csönd 

megnyugvásom 

édes lebegés 

karjaidban ölelés 

Istenem lettél 

Istenben 

vérben feküdtem 

átjártak rajtam népek 

Te értéknek látsz 

hozzád 

szél susogja szét 

magamban morgom még ma 

vigyél magaddal 

ajtód előtt 

tektonmorajlás 

angyalszárny suhogása 

nyíljon már az ég 

  Berettyói utakon 

úgy olvad az éj 

az útra mintha most is 

„kezdetben” volna 

Derecske 

reflektorfények 

vájnak alagutak a 

lombtalan őszbe 

Debrecen 

lámpaoszlopok 

tetejére ülnek a 

jancsibogarak 

mindig van tovább 

ne maradj tétlen 

hófödte kósza télben 

varjak röpködnek 

örömtánc 

angyalt feküdtem 

a hóba fejem alatt 

fehér vánkosom 

tavaszvágyó 

madárdal nélkül 

sokkal hidegebbek a 

téli reggelek