ELPERGŐ ESZTENDŐK
Elsárgult könyvlapok őrzik
Régi versek illatát
Őszülő szívek papírra vésett
Sóhajfonatát
Nevet, könnyet, mosolyt,
Embert, esztendőt és szeretőt,
Kedveset, kőszívűt, hitetőt
Maradni hűnek, erősnek
Alkonyat orcáján is derűsnek
Ragyogni kéne kéken
Angyalszárnyakon repülni
Dúdolni altatót, bölcsőt, ringatót
Nyugodni Krisztusnak kebelén
Imára kulcsolt tenyerén
HÁTRATEKINTŐ
Sátram időrágta
Zápor ostorozta
Ernyőm szakadozott
Ruhám foszlányokban
Elpergett a tegnap
Titok még a holnap
Napom gyorsan illan
És mégis akarlak
Leomlok térbe veszve
Elszavalva szélbe
Kellenél már nékem!
CSILLAGOK KÖZÖTT
Kigombolt kunyhódban
Éji bogár zümmög
Zafírkék égbolton
Eridánusz suttog:
Ne félj! Szilárdan higgy!
Fogom kezed veled
Ott leszek óceán
Görbe tükrén neked
Vad tajték nyergében
Altatót dúdolok.
BŰNEINK BÜNTETÉSE
Menedéket adtál
Elfedve rútságom
Gyámolítóm lettél
Városod szent hegyén
Ártatlan életed
Latrok mellé adtad
Tetted mindezt önként
Óért és holnapért
Mindezt mert szerettél
ISTEN AZ ÉN REMÉNYEM
Mikor a nyomor kötele
hurkot vet nyakamon
Isten az én reményem
Nem félek
Ha szakadékba zuhanna is a Mont Blanc
Messze elkerülne a rettenet
Szívem se rezdülne
Ha síkra fut a tengernek habja
Ha óceánok torkába is veszne el a föld
Istem az én reményem
Nem félek
Mikor nemzet emészti a nemzetet
Országok zajától szikrát vet az éj
Meg nem szeppen egy sem
Ki Istenre néz
AKAROM, ÉLJ!
Mennyei bővizű békéd megöntöz
Tiéd vagyok
Halmaid ölelésében
Betakar oltalmad
Forrásaid arcában rád találok
Közel jöttél szerelmeddel
Tenyeredbe metszettél
Füledbe jutott kiáltásom
Meghallgattál meggyógyítottál
Folyóid sebesen rohantak
Parancsoltad
Ne halj meg, élj!
Bár láttál véremben feküdni
Láttál földre rogyva kihűlni
Hallottál zokogni tehetetlen jajongni
De megszántál
Nem hagytál sírba szállni
Örömöd hegyére felvittél
S kebledre öleltél