ELPERGŐ ESZTENDŐK 

Elsárgult könyvlapok őrzik 

Régi versek illatát 

Őszülő szívek papírra vésett 

Sóhajfonatát 

Nevet, könnyet, mosolyt, 

Embert, esztendőt és szeretőt, 

Kedveset, kőszívűt, hitetőt 

Maradni hűnek, erősnek 

Alkonyat orcáján is derűsnek 

Ragyogni kéne kéken 

Angyalszárnyakon repülni 

Dúdolni altatót, bölcsőt, ringatót 

Nyugodni Krisztusnak kebelén 

Imára kulcsolt tenyerén 

HÁTRATEKINTŐ

Sátram időrágta 

Zápor ostorozta 

Ernyőm szakadozott 

Ruhám foszlányokban 

Elpergett a tegnap 

Titok még a holnap 

Napom gyorsan illan 

És mégis akarlak 

Leomlok térbe veszve 

Elszavalva szélbe 

Kellenél már nékem! 

CSILLAGOK KÖZÖTT

Kigombolt kunyhódban 

Éji bogár zümmög

Zafírkék égbolton

Eridánusz suttog:

Ne félj! Szilárdan higgy!

Fogom kezed veled

Ott leszek óceán

Görbe tükrén neked

Vad tajték nyergében

Altatót dúdolok. 

BŰNEINK BÜNTETÉSE 

Menedéket adtál

Elfedve rútságom

Gyámolítóm lettél 

Városod szent hegyén

Ártatlan életed

Latrok mellé adtad

Tetted mindezt önként

Óért és holnapért 

Mindezt mert szerettél

ISTEN AZ ÉN REMÉNYEM 

Mikor a nyomor kötele

hurkot vet nyakamon

Isten az én reményem

Nem félek

Ha szakadékba zuhanna is a Mont Blanc

Messze elkerülne a rettenet

Szívem se rezdülne

Ha síkra fut a tengernek habja

Ha óceánok torkába is veszne el a föld 

Istem az én reményem

Nem félek

Mikor nemzet emészti a nemzetet

Országok zajától szikrát vet az éj

Meg nem szeppen egy sem

Ki Istenre néz 

AKAROM, ÉLJ!

Mennyei bővizű békéd megöntöz

Tiéd vagyok

Halmaid ölelésében

Betakar oltalmad

Forrásaid arcában rád találok

Közel jöttél szerelmeddel

Tenyeredbe metszettél

Füledbe jutott kiáltásom

Meghallgattál meggyógyítottál

Folyóid sebesen rohantak 

Parancsoltad

Ne halj meg, élj!

Bár láttál véremben feküdni

Láttál földre rogyva kihűlni

Hallottál zokogni tehetetlen jajongni

De megszántál

Nem hagytál sírba szállni

Örömöd hegyére felvittél

S kebledre öleltél