A csend 

Én a csendet szeretem. 
Csend embere vagyok. 
Virágok is csendbe nőnek, 
Csendbe virágoznak. 
A rózsa tövissel védekezik, 
Ne háborgassa senki a csendjét. 

Csendbe nézzük egymás szemét, 
Csendbe ülünk egymás mellett. 
Boldogan, szorosan ülünk csendbe, 
Csendbe csókoljuk egymást. 

Csendbe nőnek az erdők, 
Halk szellő se hallik a fákon. 
Tavasszal csak a madárdal hallik, 
Fészküket is csendbe rakják. 

Búzatábla is csendbe hullámzik, 
Csendbe ring szőkülő kalásza, 
Gyönyörű búzamező 
Csendben, halkan készül az érésre. 

* * * * *

 A cséplés 

Vége van az aratásnak, 
Nincs már nyomtatás, 
Asztagba van már a búza. 
Fejlődött a magyar mezőgazdaság. 

Tüzesgép a fejlődés útja. 
Szomszéd lógerébe végeztek. 
Gyermekkoromban alig vártam, 
Hogy elinduljon hozzánk. 

Jön a gép! – kiáltja a család. 
Folyton tüzelik, füstöl a gép. 
De lassan jön, hozzánk érkezik. 
Boldogan, örömmel ünnepeljük. 
Jön a gép, húzza a cséplőt is. 

Lassan beáll az asztagok közé, 
Utána már gyorsan megy minden. 
Kiékelik, hogy el ne mozduljon. 
A huszonnégy ember már dolgozik is. 
Én csak nézem, milyen szorgalmasak.

Hányják a búzakévét, 
A tiszta búza folyik a zsákokba. 
Gyorsan telik a zsák, egy mérésre való. 
Halad a munka a cséplés, mindenre van ember. 
A gazda, apám, csak várja, mikor pakolhatják a szekérre. 

Délbe pájinkával kínálják az embereket, 
A gépészt ebédre várják a tanyába. 
Minden munkásnak a felesége ebédet hozott. 
Vasárnap szétmérték a búzarészt. 

Estefele a csendbe szépen duruzsol a gép, 
Messze hallik szép hangja. 
Nagyokat büffent, amikor elkap egy kévét. 
Beérett az évi munka gyümölcse, 
Elégedett minden gazda

A fűtő örökké tüzeli, nyomja bele a szalmát. 
Fütyöl a gép, ha valami hiányzik, 
A vízhordó hozza a vizet. 
Gyenge lovával 2-3 hordó víz a szekéren, 
Tölti a tüzesgépbe, legyen gőz elég. 

Már itt vannak a szomszédok, rokonok, komák, 
Rakják a búzát a szekérre. 
Tíz-tizenkét zsák éppen elég. 
Másnapra alig marad szállítani való. 
Telik a hombár, még eladásra is jut. 

A gazda meg is hálálja a segítséget, 
Viszi a kancsót tele borral. 
Üvegbe pálinka, erre az alkalomra volt eltéve. 
Még be is hívták a konyhába, csirkepaprikás főtt galuskával. 

De a segítséget viszonozni kellett, 
Örültünk, ha segíthettünk egymásnak. 
Így jött össze a kaláka. 
Rendes emberhez szívesen ment mindenki. 

* * * * *

A fát el kell ültetni 

A fát el kell ültetni, 
Szeretni, gondozni kell. 
A fa a természet csudája, 
Példaképünk, a természet része. 

A fát el kell ültetni, 
Hogy erdő legyen, hogy zöld legyen, 
Hogy erdőbe sétáljunk, 
Madarak, Vadak lakóhelye. 

A fát el kell ültetni, 
Hogy megnőjön. 
Faházat építünk, 
Hogy ház legyen belőle, 
Ember lakóhelye. 

A természet kineveli 
Az ő szépségét, sokszínűségét. 
Csak óvjuk, ne bántsuk, 
Hagyjuk élni a természetet. 

* * * * *

A föld gondoskodása 

Csudálom a nap pontosságát, 
Föld egyenlő, mindennapi forgását. 
A föld megtermi ember, állat 
Mindennapi kenyerét, élelmét. 

Földünk gondoskodik 
Vizünk utánpótlásáról: 
A nap meleg sugarával párolgatásával, 
Tengervíz párolgatásával 
Hozza a májusi éltető esőt. 

Hegyek köveiből 
Az ember felépíti tartós házait, 
Hegyek erdeiből házak tetejét. 
A föld megad mindent az embernek, 
Csak élni kell vele és vigyázni rá. 

* * * * *

Áldott napsugár 

Felkelt már a nap, 
Ébreszti a világot. 
Ébred az ember, 
Ébred az állatvilág, 
Napfénybe fürdik minden növény. 

Lassan, pontosan jön felfele, 
Lassan az és közepéig. 
Minél magasabban van, annál melegebben süt. 
Szórja sugarát az egész határra. 
Napsugárba fürdik erdő, mező. 

Áldott napsugár 
Melegíti tengert, vizet, 
Párolog, hogy felleg legyen belőle. 
Viszi, hozza a szél a növények áldására, 
Hogy nekünk, az embernek legyen kenyere. 

Áldott a napfény, 
Érleli a búzát, hogy kenyér legyen belőle. 
Cukrot hoz a szőlőbe, hogy legyen italunk. 
Pirosítja a szép almát. 
Napfény megtermeli az embernek minden vágyát. 

* * * * *

Alföldi tanya 

Kint a tanyán 
Szántok, vetek. 
Ez az én életem, 
Ezt örököltem őseimtől. 

Kint a tanyán 
Öröm az élet, 
Látom, hogy növekednek a növények, 
Megtermi évi kenyerünket. 

Kint a tanyán 
Nőnek az állatok, 
Mindenfajta baromfi. 
Hízó szalonna, szarvasmarha sok tej. 

Kint a tanyán 
Befogom két pejlovam, 
Szántok ügyes két lovammal. 
Rudas lovam barázdába húzza az ekét. 
Tudják, figyelik, hová kell befordulni. 

Kint a tanyán 
Kapálok, nevelem a tengerit. 
Aratáskor keresztbe rakom az érett búzát, 
A cséplőgépből ömlik a tiszta búza. 

Ezer éves tapasztalat 
Gyűlt össze a paraszt ember életébe. 
Az volt az igazi gazdálkodás … 
Fájó szívvel látom az elmúlását.  

* * * * *

A ló. Őshonos állatok 

Árpád vezér hadserege
Lóháton jött e hazába. 
Vállukon a nyíl, oldalukon kard, 
Nyereg alatt húst puhítottak. 

Magyar földön szilaj ménes 
Friss zöld füvön legelnek. 
Fel nem veszi fejét, csak a jó füvet keresi, 
Csikós legény éles szemmel figyeli 
Hogyan legel a csikó, a ménes. 

Déli harangszóra inni megy a ménes 
Csikós legény beáll a kútkávába, 
Cseberrel húzza a vizet, húzza és húzza. 
Tele a vályú friss vízzel, jöhet a ménes. 
Meleg nyári időbe sokáig szürcsölnek a lovak. 

Csikóslegény lova pórázon, pányván, 
Ha baj van, kéznél legyen. 
Ha megriad a ménes, ha ítéletidő jön 
Lóra pattan a csikós szilaj lovára. 
Ostorával, csergetésével 
Visszafordítja a megvadult ménest.  

* * * * *

Beköszöntött a Tél 

Fekete felhő közeleg a kisváros felé 
Hideg van, fagy lesz ebből. 
Vastag hó borítja a nagy határt, 
Vadak sem lelnek menedéket. 

Beköszöntött a tél, álmát alussza a természet. 
Sehol egy zöld levél a fán, 
Csak a kémények füstölnek estefelé,
Melegszik a kemence, benne sül a disznóság. 

Téli álmát alussza az erdő. 
Lehullott levél, az avar melegíti a földet. 
Ilyenkor is nőnek a gyökerek, 
Tavasszal már jóerőbe várják a meleget. 

Csak az őszi búza örül a hónak, 
Melegíti a vetést, nem fagy ki. 
A vadak, nyulak, őzek kikaparják maguknak, 
Kevés élelemhez így jutnak nagy munkával, 
Hogy átvészeljék a Telet, várják a Tavaszt.  

* * * * *

Búza vadvirágai 

Májusi szélbe hullámzik a búza, 
Nyár elején szőkül már a búzakalász. 
Búzavirág ott kékellik közte. 
Szép a búzavirág, gyönyörű. 

Hiába szép a búzavirág, 
Nem lehet csokorba kötni, 
Az csak ott viruljon, kékelljen a búzaközt. 
Ott virágzik a gazda bánatára. 

Mire a búza megérik, 
Búzavirág elhalványodik, 
Oda a szépsége, megérett. 
Aratásra elhullajtja magját, 
Majd jövőre újra jön szép virága. 

A pipacs se hagyja magát, 
Szépen mutatja magát. 
Hatalmas piros virága 
Messze látszik, messze virít. 

Leszakítani se lehet, 
Nagy, virágszirma azonnal lehullik, 
Gyönyörű piros virág belepi a búzatáblát. 
Búzaérésre csak a gubója marad a búzaközt. 
Szegény gazda bánatára. 

Szép nagy búzavirág a búzaközt, 
Messze látszik piros színe, 
De nekem mégis a búza az igazi szép. 
Aranysárga kalász az életet jelenti. 

* * * * *

Csúnya téli idő 

December táján jön a tél. 
Először csak próbálkozik. 
Nem tudja, fagyot, vagy havat hozzon. 
Hófelleg alig-alig jön, 
Inkább alacsonyan szálló felleg, 
meg nem szűnő köd és köd. 

Köd, zúzmara vastagon rátapad a faágra, 
Nappal egy kevés lehullik, 
De éjszaka a köd pótolja. 
Hideg időbe megvastagszik, 
Szegény faágak már alig bírják. 

Csúnya idő, már mindenki unja, 
Ház ablakán is megjelennek a jégvirágok. 
Szépen mutat, de nem szeretem. 
Hosszú idő múlva kiragyog a nap, 
Zúzmara lassan lehullik. 
Jégvirág is elmúlik, az ablak tiszta lesz. 

De a tél nem múlik el, 
Jönnek a hófellegek. 
Lassan szállingózik a hó, 
Egyre jobban szaporázza. 
Meg nem szűnő hó, fújja a szél, 
Napokig hóesés, már jól megvastagodott, 
Már jöhet a szán, hegyekbe a síléc. 

A tél jól tartja magát, 
Mintha örökké itt akarna maradni. 
Éjszaka csikorgó a hó a lábunk alatt. 
Szegény vadnyulak alig találnak élelmet. 
Csak az őszibúza vetés örül 
A vastag hótakarónak. 

* * * * *

Derecskei nagyvásár 

Derecskei nagyvásárba széjjelnézni mentem, 
Mert még akkor az is volt a sétáló járdán. 
Gyermekként mentem, gyermekként nézelődtem. 
Sok iparos bemutatta áruit. 
Volt ott fényes csizma, nagy bunda is egy kevés, 
Gyerekeknek cifraszűr, 
Díszes ostor, mézeskalács mutatós. 

Derecskei nagyvásárba vásárolni mentem, 
Húsz fillérért török mézet vettem. 
Egy pengőért szájharmónikát. 
De hiába fújtam, dallam nem jött ki belőle. 
Perecet szerettem volna ég, 
De csak perec közepére jutott a pénzemből.

* * * * *

Deres már minden levél 

Vége van a nyárnak, 
Színes ruhát ölt magára az erdő. 
A Nap is lustálkodik, már soká kel fel, 
Ereje se sok van, elpazarolta a nyáron. 

Sárgult levél könnyen lehull, 
Erős vihar könnyen tovább viszi. 
Elvégezte már a dolgát, tovább mehet. 
Gyümölcs sincs már az ágon, minek éljen? 

Őszi éjjel fehér lepel borítja be a tájat, 
Deres már minden ág, minden levél, 
Készül az erdő téli álmára, 
Nincs már egy levél a nyári dús levélből. 

Zúzmarátos hideg tél jön, 
Vastagon rárakódik a hideg jég, 
Csak úgy húzza lefelé, hajlik, megbirja, 
Gyenge ágai recsegnek, ropognak, 

Sárgult levél hová lettél? 
Tavaszra mind odalesz, 
Sárgult levél elkorhadt már, 
Elveszett a természet körforgásában. 

Öreg ember is mindig őszül, 
Halad a Nap fogyásával,
Ereje se sok van már, sötétellik a felhő, 
Nap is készül nyugovóra. 
Az ember élte is olyan, mint a nagy természet

* * * * *

Én Istenem adj jó évet! 

Én Istenem adj jó évet! 
Tavaszi, korán kelő napot, 
Zöldelő kikelt magot, 
Májusi, aranyat érő esőt! 

Én Istenem adj jó évet! 
Meleg nyári napot, 
Szép fényes napsugarat, 
Ránk hulló áldott napsugarat. 

Én Istenem adj jó évet! 
Szép zöldelő mezőt, 
Virágzó szép virágot, 
Magot érlelő nagy erdőt. 

Én Istenem adj jó évet! 
Szép őszi napot, 
Édes, érett szőlőfürtöt, 
Pirosló sok almát, gyümölcsöt. 

Én Istenem adj jó évet! 
Télen sok szép hóesést, 
Disznótorra nagy hízót 
Szegény családoknak 
Sok vastag szalonnát, hurkát, kolbászt! 

* * * * *

Esti zápor

Tikkasztó meleg van, 
Hétágra süt a nap. 
Nyugati felhő a földre szorítja a meleget, 
Nyári melegbe’ szenved ember, állat. 

Esti égbolton tornyosulnak a fellegek, 
Fújja a viharos szél a fekete felleget. 
Villámlással, dörgéssel igyekszik beborítani az eget. 
Már az eső szele ideért, megcsapott bennünket. 

Nagy égiháború, a villám kettévágta az eget, 
Vagy cikázik az égbolton. 
A villám alja belecsap a földbe, 
Kimagasló fát szilánkra vágja. 

Dörög az ég, alig van szünet. 
Nagyot csattant, még utána morog sokáig, 
Nem akarja abbahagyni, 
Retteg ember, állat, mindenki fél. 

Jeget hozott az ítéletidő . 
Dió nagyságú jég 
El akart mindent pusztítani, 
Jég és vihar vitte a háztetőt.
Szegény ember búsan nézte. 

Jég és vihar paraszt ember kártevője. 
Leverte a szép búzatáblát, 
Szőlő, gyümölcs is odaveszett 
Szegény ember bánatára. 

Esti felhő fekete felleg 
Beborítja az eget. 
Csak a villám világít, cikázik az égen. 
Hideg-meleg összecsapása nagy energia: 
Csak távozna már, hogy megnyugodnánk. 

* * * * *

Faluvégén 

Kisfalu végén nádfedeles kicsi ház … 
Mily’ boldog emberek lakják. 
Pitvarába szabd kémény, 
Ott főznek minden nap. 
Utcai szobába lakik a család, 
Ott zajlik az élet, ott dolgoznak. 

Nádfedeles kisházba 
Nagy az egyetértés, meg nem sértenék egymást, 
Mindenki tudja, mi a dolga. 
Három generáció, az az igazi 
Magyar életmód, a jó család. 

Szegény családban soha sincs szó pénzről, 
Nem is kell számolni, mert kevés van. 
Kenyérből is vékony a pirítós, 
Lyukas cipőbe télbe befolyik a hólé, 
Soha senki nem mondja, 
Hogy neki új ruha, cipő kell.

* * * * *

Földhözragadt paraszt vagyok 

Nagy- Alföld az én születésem helye, 
Itt születtek őseim, nagyapáim, 
Itt, a nagy pusztaságon.
Ritkán változtatja e tájat gy-egy erdő. 

Nagy síkvidéket váltogatja egy-egy szántó, 
Szántó között legelő sokasága, 
Szántóföldön gazdag búza, gazdag termés, 
Legelőkön állatok sokasága. 

Itt gazdálkodtak Nagyapáink 
Sok dologgal, de nyugodt körülmények között. 
Állatszerető, első helyen volt az állat, 
Először az állat, majd az ember. 

Derecskének legalább 80%-a a földből élt, 
Becsületes paraszt ember 
Mindenhez értett, ami a munkájához kellett, 
Egymást tisztelő emberek. 

Így születtem e tájba, e parasztcsaládba. 
Földhözragadt paraszt lettem én is, 
De ezt nem szégyellem, büszke vagyok rá. 
Csak nagyapáink életmódját irigylem, sajnálom.

Én is szántottam, vetettem, 
Gyönyörködtem a kikelt növényekbe. 
Nagy ünnep volt az aratás kezdete, 
Még nagyobb a szép eredmény, a bő termés. 

Parasztnak lenni akkortájba’ 
Tisztességes, megbecsült emberek voltak. 
Nem volt rohanó világ, pedig a munka volt az első, 
Pénzről ritkán esett szó, annyi volt, amennyi kellett, 
Mindig volt olyan állat, amit el lehetett adni. 

* * * * *

Hópehely 

Nagy pelyhekbe hull a pelyhes hó, 
Hó csillogással leesik a földre, 
Hócsillagot nem fújja a szél, 
Nem tördeli szét a szél. 

Szaporán hull a pelyhes hó, 
beborítja az alföldi tájat, 
Nagy hasznot tesz a talajnak, 
Beborítja a kikelt búzát, 
Megvédi a fagytól és a talaj zsírja. 

Nagy pelyhekbe hull a pelyhes hó, 
Hull a hó a hegyi havasokra, 
Fehérbe öltözik a havasi táj. 
Szegény erdő, szegény fa. 
Alig bírja a hó terhét. 

Kisebb ágai meg-megroppannak, 
De az erdő, a fa diadalmasan állja a hóterhet, 
Büszkén állja a hótakarót. 
Az erdő, a fa tudja, a hó melegíti gyökereit. 

* * * * *

Ima az esőért 

Én Istenem, adj egy csendes esőt, 
Szegény növényeknek jó áztató esőt, 
Száraz földekre bőséges esőt, 
Búzatáblákra jó meleg esőt. 
Bőséges esőt, hogy legyen hullámzó búzamező, 
Hogy legyen telt, meghajlott búzakalász. 

Én Istenem, adj egy csendes esőt, 
Szegény állatoknak jó legelőt, s mezőt. 
Szegény állatok csak jönnek s mennek, 
Nem találnak friss zöld mezőt. 
Meleg időbe csak a szomjukat oltják. 

Én Istenem, adj egy csendes esőt, 
Derecskei határra jó áztató esőt, 
Minden fordulóba jó, egyenlő esőt. 
Egyes fordulóról el-elfelejtkeztél. 
Derecskei Nyilas düllőről e-elfelejtkezel. 
Hatalmas tengeri táblára adj jó áztató esőt.

* * * * *

Itt a kikelet 

Márciusba itt a tavasz, 
Itt a kikelet. 
Hosszú tavaszi napfénybe 
Kisarjad a fű, fa, virág. 

Már beköszöntött a tavasz, 
Virágba borult a határ. 
Kibontogatja szirmát 
Színes mezei virág. 

Tavaszi tájba megújul a határ. 
Tavasz a virág illata. 
Visszajön a zöld határ, 
Bokrosodnak a búzamezők. 

Fészket raknak a szabad madarak. 
Piciny madár rejtett helyre rakja fészkét, 
Erdőbe, magas fatetejére. 
Jól megépített, hogy a vihar ne tépje.

Március. Vége van a téli ködnek. 
Várunk rád áldott tavasz, 
Bizonyára jössz hamar.
Várunk rád meleg tavasz, 
maradj sokáig velünk. 

* * * * *

Itt a nyár 

Végre itt a nyár. 
Alig vártam a meleg nyári napot. 
Tikkasztó nyári meleg megteszi a maga dolgát. 
Felmelegíti a folyó és az állóvizeinket. 

Indítsd az autót, menjünk a vízpartra! 
Üljünk az autóba, nézzünk széjjel az országba. 
Hegyen-völgyön felfele, lefele megy az autó. 
Folyón hídon keresztül, szép az ország.

Balaton vize jó meleg, itt a nyár. 
Fürödni, úszni, szép az élet. 
Hajóra ülni, átmenni a tavon 
Alföldi embernek egy életre szóló élmény. 

Hazafele indulunk. 
A Tiszán kompon átjövünk az autóval. 
Elnézem a Tiszát, milyen szép. 
Elnézem a szép magyar folyót. 

Őseink a Tiszát hívták Magyar folyónak. 
Legnagyobb, legszebb Magyar folyó. 
Magyar földön ered, magyar havasokba’, 
Magyar földön folyik be a Dunába. 

* * * * *

Mezei nyúl 

Tavasszal a mezei nyulak 
Kint a határba’ már nem lapulnak. 
Futnak, kergetik egymást, 
Csoportosan beszaladgálják a határt. 

Mezei nyúl öröl, hogy vége van a télnek, 
Tavasszal terített asztal várja. 
Zöldbe borult az egész határ, 
Megkóstolja a bokrosodó búzát, 
A zöld lucerna is finom falat. 

Futkároznak, kergetik a párjukat, 
Mezei nyulak így keresik a párjukat. 
Keresik az alkalmas helyet, 
Ahol felnevelhetik kicsinyeiket. 

Veszélybe vannak a kicsi nyulak, 
Minden ragadozó rájuk leselkedik, 
Ravasz róka, héja, sasok, 
Mind jó falatra vadásznak. 
De fáj a szívem a kis nyulakért, 
Mert legnagyobb ellensége az ember. 

* * * * *

Mindennapi munka 

Mindennapi kenyerünk, 
valamikor nagyapáink idejébe’ 
Nagy munkával járt a kenyerünk megtermelése. 
Nagyapámék hetekig szántottak, 
Végezték a munkát lóval, vagy ökörrel, 
Naponta 25 kilométert gyalogoltak az eke után. 

Örömmel vetették a búzát, a kenyérnek valót, 
Minden nap rajta volt a szemük, 
Figyelték a fejlődését. 
Öröm volt, ha szépen zöldellt a vetés. 

Az aratás kezdete ünnep volt. 
Kikalapált kasza suhant az érett búzába, 
Szépen dőlt a jó búzarend. 
Marokszedő hamar szedett egy kévét, 
nem is beszéltek másról, csak a munkáról. 

Este kereszteltek, szomszédnak odakiáltottak: 
Komám, gyere a keresztelőbe! 
Boldogan nyugtázták a lemenő napot. 
Megtermett a mindennapi kenyerünk. 

Asztag közzé beállt a cséplő tüzes gép, 
Szépen duruzsolt, csak úgy ette a kéve búzát. 
Csak ritkán büffentett, mikor elkapott egy kévét. 
Szépen folyt a zsákba a kirostált tiszta búza. 

Jöttek a szomszédok, a rokonok, 
Hogy kalákába hazahordják a tiszta búzát, az életet. 
Már akkor nem is tűnt nehéz munkának 
A mindennapi kenyerünk megtermelése. 

* * * * *

Napfény 

Ha én napfény lennék, 
Mindig fent ragyognék, 
Kísérném utadat,
Minden lépésedet. 

Ha én napfény lennék, 
Virágos ablakodba 
Mindig beragyognék, 
Szórnám sugaramat
Minden virágos kertbe. 

Ha én napfény lennék, 
Mindig meleg lenne, 
Szép Magyar hazámra 
Szórnám meleg sugaramat. 

Ha én napfény lennék, 
Szép magyar határra, 
Jó szántó földekre, 
Gabonatáblákra 
Bőségesen adnék. 

Ha én napfény lennék, 
Szórnám sugaramat 
Szép magyar alföldre, 
Hogy acélos búzából 
Asztalunkra jó kenyér kerüljön. 

* * * * *

Naplemente 

Minden nap lemegy a nap, 
Hatalmas tűzcsillag nyugovóra tér. 
Én is nyugovóra hajtom fejem, 
Éjjel álmodok jót is, rosszat is. 

Csak a csillagok ragyognak, 
Ragyognak odafent az égen, 
Vigyáznak ránk, az álmainkra. 
Boldogan gondolunk rá: nem vagyunk egyedül. 

Talán a csillagok közt lakik az Úr, 
Tejútba lehet a Menyország, 
Az Istenünk ott vigyáz ránk, 
A sötétséggel biztosítja álmunkat. 

Köszönöm a sötétségnek, 
Köszönöm a csillagoknak, 
Az Úr vigyázó szemének, 
Hogy nyugodtan álmodhatok. 

* * * * *

Nyári este 

Nyári este gyönyörködöm a csillagos égbe. 
Tiszt égen szépen ragyognak a csillagok. 
Csillagok forognak a maguk útján 
Hol egyedül, hol csoportostól összetartoznak. 

Millió csillag bolyong az égen, 
Egyik fényes, másik halvány. 
Minden gyereknek van egy fényes csillaga. 
Idő múltával halványodik az ember csillaga. 

De a mi országunknak is van csillaga. 
Valamikor fényesen ragyogott ránk. 
De sokszor el-elhomályosodott. 
A huszadik századba elhalványodott, 
Felleg borult az egész Kárpát-medencére. 

Idős ember már ne keresse a fényes csillagot. 
Már köd takarja az eget, a csillagot. 
Felleg mögül alig-alig néz ránk, 
Majd végül hullócsillag lesz belőle. 

Az Esthajnal csillag 
Korán ragyog egymagába, 
A többi még vár az éjszakára. 
Az Esthajnal csillag mutatja, 
Hogy lesz még ragyogás 

* * * * *

Nyílnak a mezei virágok 

Hosszú tavaszi napfénybe 
Nyílnak a virágok minden réten. 
Száz szál fajta, száz szál színű 
Minden réten minden lépésre 
Nyílnak a mezei virágok. 

Nyílnak, fejlődnek a virágok, 
A réten legelésző birkanyáj, 
Nyakában kolomp szól, vezérürü az élen. 
Juhász legény a virágot nézi, 
Nem tudja, melyik szebb: a nyája, vagy a virág?

Hosszan elnézem, milyen gazdag a határ.
Sárguló virág, repce messze látszik, 
A búzavirág, a pipacs míly’ gyönyörű, 
Míg másik a mocsárba virágzik. 
Mocsári sárga liliom virága a vázában is szép. 

Nyílnak, virágoznak, 
Mintha nekünk, kedvünkért virágoznának. 
Hiába legeli a birkanyáj, 
Lekaszálja a gazda, 
Minden tavasszal új színekkel virágzik. 

Köszönjük, óh, természet, 
Hogy ily’ gazdagon teremsz, virulsz nekünk. 
Fű, fa, virág csak minket szolgál. 
Csak maradjon meg örökre!  

* * * * *

Az őszi erdő 

Szomorú az őszi erdő, 
Odalett a nyári zöld színe. 
Sárgult levél az ősz színe, 
De azért én szeretem. 

Szeretem az őszi erdőt, 
Szép mindig énnekem. 
Hull az őszi levél, viszi a szél, 
Ki tudja hol áll meg? 

Kimegyek az őszi erdőbe, 
Kimegyek a hegytetőre. 
Addig megyek, míg az út véget ér, 
Út végén megpihenek. 

Gyere velem az út végéig 
Őszi erdőben gyönyörködni, 
Hulló magot gyűjteni, 
Hulló magot hazavinni. 

Hulló magot én elvetem, 
Kikeletkor kikelt magba gyönyörködök, 
Életembe hűségesen gondozom, 
Öregségemre szép erdővé cseperedik. 

* * * * *

Parasztvilág 

Az én életem a régi parasztvilág. 
Szép szántóföld, barázdahátas fekete föld, 
Szürke marha két nagy ökör 
Rója a barázdákat, 
Régi eke forgatja a görcsös hantos földet. 

Recseg, csattog a járom, 
De a két nagy ökör vgan ballag a barázdába. 
Gazda nevén szólítja, egész nap biztatja: 
Cselő te, ide te! – pedig a két magyar ökör 
El nem hagyná a hosszú barázdát, 
Tudja, mikor merre kell fordulni. 

Az én életem a szép magyar róna, 
Hullámzó, aranysárga búzatábla. 
Régi időben ünnep volt az aratás. 
Felkészülten fogtak a búza, az élet aratásához. 
Lehajlott kalászban sok búzaszem. 
Megtermett az évi kenyerünk. 

Valamikor vízi, vagy szélmalmok
Két kő között őrölték a jó fajsúlyos búzát, 
Fátyol szitával kiszitálták. 
Teljes őrölt búzából sült a jó magas kenyér. 
Ez volt az én kenyerem. 

Szép termő róna, ez az én hazám. 
Én ezt szeretem, én ezt tisztelem, becsülöm. 
Régi idő szebb idő volt. 
Szép két ló büszkén járt. 
Jobb idő volt, mint most a nagy traktor.

* * * * *

Sárguló levél 

Ősszel minden levél készül az elmúlásra, 
Megsárgult levél lehull a földre. 
Álljatok meg, ne hulljatok, 
Éljetek még, virágozzatok a mi kedvünkért! 

Érzik, közeledik a tél, 
Jönnek a fagyok, a derek. 
Sárgult levél mind lehullik a földre. 
Én még marasztalnám; maradjatok még! 

Itt az elmúlás, az őszi szél … 
Gondolok magamra is. 
Ha a levél elmúlik, 
Az én időm is lejár. 

Azért mondom a rózsa levélnek: 
Álljatok meg, várjatok még, 
Éljünk együtt, van ég időnk, 
Mert ha lehullik, elporlik. 

Róza levél elporladt már, 
Öreg ember is készül már … 
Hosszú útnak vége már, 
Ha az Isten így teremtett, menjünk együtt. 

Majd csak az emlékünk marad fent, 
Már a rózsából koszorút sem fonnak, 
De jön a tavasz, jönnek a rügyek, 
Utánunk is fiatalok jönnek.   

* * * * *

Szegény ember 

Szegény ember búsan megy, 
Leszorult az út szélére. 
Magányosan, céltalanul megy, 
Szeme halvány, semmibe néz. 

Leszorította a politika, 
Nem tud magával mit kezdeni. 
Dolgozna ő, ha valaki felkarolná, 
De a dolog csak vágyálom, 
Ezért néz a szeme a semmibe. 

Szegény embert még az ág is húzza, 
Akármihez kezd, nem sikerül. 
Szegény embernek kevés a kenyere, 
Hiába van igénye, a ruhája is kopott. 
Ezért halvány a szeme, a semmibe néz.

* * * * *

Tavaszi erdő 

Tavaszi napfénybe gyönyörű az erdő. 
Duzzadnak a rügyek, 
Bontogatja szirmát, 
Hogy virág legyen belőle. 

Tavaszi napfénybe virágzik az erdő. 
Akácfa virága fürtös illatával. 
Dolgoznak a szorgalmas méhek, 
Két munkát csinálnak egyszerre: 
Gyűjtik a mézet és megtermékenyítik a virágot. 

Tavaszi napfénybe színesek az erdők. 
Lomb alatt virágzik a kék ibolya, a vadvirág, 
Virágzik az erdő, neveli a magvakat. 
Ahány faj, annyiféle termés. Fenyőfának toboza, repül a magja, 
Míg a tölgynek a makkja leesik a földre. 
Hogy érés után vigye a szél. 
A nyárfának csak barkája van, 
De az is mag, kikel. 
Minden erdő igyekszik szép lenni, 
Sok magot termelni. 

Tavaszi napfénybe gyönyörű az erdő. 
Tavaszi erdőbe sétálni párostul 
Kézenfogva a családdal, 
Akácfavirág illatát beszívni … 
Gyönyörű az erdő tavaszi napfénybe. 

* * * * *

Tavaszi fény 

Szeretem a fényt, 
Várom a tavaszi nap felkelését, 
Várom az áldott napsugarat, 
Hogy ránk ragyogjon fényével, melegével. 

Várom az Isten szeretetét, 
Hogy ölébe hajtsam fejem én. 
Kérem, hogy szeressen engem, 
Kegyelmébe fogadjon. 

Isten szeretete örök, 
Csak kérni kell tőle 
Imába foglalva egymás szeretetét 
És megkapod a kívánt fényt. 

Nehéz az út a csillagok felé. 
Csak kérni kell a csillagfényt. 
Boldog leszel, ha nem nézel hátra, 
Tiéd lesz a dicsőség. 

Könnyű az út lefelé. 
Csak sok a fájdalom, a csalódás 
Míg odaérsz. A Föld mindenkit befogad, 
De akkor is az Úré a dicsőség, 
Hogy emberként éltél. 

* * * * *

Tavaszi időváltozás 

Kora tavasszal gyorsan változik az idő. 
Ragyogó napsütés, 
Fényes csillagos ég, 
Teleholdas éjszakák. 

Kora tavasszal gyorsan változik az idő.
Ragyogó napsütésbe 
Hirtelen a fekete felhőből már esik is. 
Zápor eső kicsi helyen elmegy. 

Kora tavasszal gyorsan változik az idő.
Március, Gergely napkor hull a hó. 
Hatalmas hózápor, visszatért a tél. 
Nem tart sokáig, csak a gyerekek örülnek. 

Kora tavasszal gyorsan változik az idő.
Fújja a szél a nagy fekete felhőt. 
Fergeteges fergeteg vihar fújja az esőt. 
Összekeveredett az idő, hol hó, hol eső váltják egymást. 

Egy-két nap múlva kiderül az ég, 
Szelídebb az idő, az égen kisebb felhő, 
Szemetelő eső hamar elmegy. 
Márciusi esőt még a földből is ki kell ásni, mondták őseink. 

Nyugaton naplemente előtt 
Még visszatekint a nap fényével, 
Hatalmas szivárvány félkörben az égen 
Biztatja az embert; nem lesz több eső. 
Rossz idő után mindig jó idő következik.  

* * * * *

Tavaszi kiverés 

Derecskei Nagynyomáson 
Tavasszal gyorsan nő a fű, a mező.
Hosszú tavaszi napfénybe sarjad az ősgyep. 
Szentgyörgy napján kihajtják a gulyát. 

Hatalmas ősmezőbe először csak ugrálnak, 
Ismerkedik a sok állat. 
Fiatal gulyásnak a szemét egész nap rajta kell tartani. 
Ostorát pattogtatja, nagyokat csergetnek. 
Magyar göndör pulinak is akad dolga. 

Idő múlásával lenyugszik a gulya, 
Csak a legeléssel foglalkozik. 
Falják a friss, zöld gyepet, 
Délbe pihenéskor nem győzik felkérőzni. 

A gulyásnak sincs már annyi dolga, 
Puli is csak figyel, figyeli a gazda intését, 
Bot intésre már megy is a kutya, 
Visszatereli a rossz irányba induló gulyát. 

Régi jó mondás: idejébe elébe. 
Idejébe elébe, míg kárba nem megy. 
Nyári meleg napon leég a jó mező, 
Már nem laknak jól, csak jönnek, mennek, 
Csak a szomjukat oltják. 

Gulyás legény alig győzi húzni a vizet. 
Gulyás legény beleáll a kút kávába, 
Úgy önti ki a cseberből a vályúba. 
Szegény barmok úgy hűsítik magukat. 

Lassan elfogy a tavaszi gazdag mező, 
Ősszel véget ér a nyári legeltetés. 
Beszorul a gulya, a gazda hazaviszi teleltetni. 
Szentmihály napján beszorul a gulya, 
Késő ősszel pihenni megy a gulyás, a puli.

* * * * *

Tavaszi napfény 

Tavaszi napfény gyere már, 
Szórjad a tavaszi napsugarat, 
Hozzad áldott melegedet, 
Gyengén karolj át! 

Tavaszi napfény meleget hoz, 
Lerázza a zúzmarás ködöt, 
Lehullanak a jégcsapok. 
Tavaszi napfény gyengén ölelj át! 

Gyengén öleld át a természetet, 
Legyen zöld a világ, a határ. 
Virágos határ téged vár. 
Legyen áldott, tavaszi napsugár. 

Tavaszi napfényt várja a vándormadár, 
Vándor madár jelre vár. 
Haza vágyik fészket rakni, 
Tavaszi napfény ragyogj ránk! 

* * * * *

Tavaszi természet 

Megújul, megszépül, 
Rügyek megduzzadnak, 
A mező kisarjad. Szép vagy természet. 

Gyönyörű vagy természet. 
Az erdők kizöldülnek, levelek nagyra nőnek. 
Mezőkön a vadvirág 
Ezer színbe ezerféle szép virágai. 

Mezőkön a falusi határba 
Ringó búzamező. 
Gazdag aratást ajándékba kapjuk, 
Neked köszönhetjük óh, dicső természet. 

Hatalmas hegyekből hatalmas forrás ered, 
Kis patak zúgva rohan lefelé. 
Kisebb, nagyobb folyók behálózzák hazánkat. 
Nagyobb folyó elbírja a hajót, munkára fogható. 
Szép vagy, dicső természet. 

Szeretem a természetet, 
Gyönyörködöm benned. 
Minden fű, fa, virág gyönyörű teremtés. 
Te ember, rád van bízva, vigyázz rá! 

Szeretem a gulya ménest 
Hangos kolompjával, 
Pásztort karikás ostorával, 
Szép, magyar pulikutyájával, 
Ők a természet védői.  

Tél van 

Tél van, álomra szenderedett a táj, 
Téli álmát alussza fű, fa, virág. 
Télen nem nő, nem fejlődik, 
Talán az erőt gyűjti. 

Ezüst ruhába öltözött minden, 
Zúzmara csillog villog minden ágon, 
Mintha örökké maradna. 
Az ablakon is jégvirág csillog. 

Hetek óta nem süt a nap, 
Napok óta nem látjuk az eget. 
Köd és köd,alig látjuk az utat. 
Nem akar szűnni a téli idő. 

Hideg van, északi szél fúj, 
Az égen fekete felhők jönnek, mennek. 
Nagy pelyhekbe hull a hó, 
Hideg északi szél fújja ide. 

Tél van kint a pusztán, 
A hó betakar mindent. 
Befújja az utat, befújja a kazlakat, 
Alig lehet a takarmányhoz hozzájutni. 

Kint a pusztán hóvihar van, 
Befújja a tanyaház ajtaját, 
Befúj minden ólat, istállót, 
Kijutni csak a szomszédok segítségével lehet. 

Tanyaház ajtajához alagutat ásnak, 
Így szabadulnak ki, így indul meg az élet. 
Hosszú hideg tél sokáig tartja magát, 
Az északi szél szüntelenül fúj és fúj, nem akar gyengülni.  

* * * * *

Vége van a nyárnak 

Szép az ősz, szeretem ezt az évszakot. 
A nap is később kel fel, lustálkodik egy kicsit. 
A nyári nap megtette a magáét, 
Megtermelte a gyümölcsöt, 
Az ősznek csak meg kell érlelni. 

Itt van az ősz, hidegebbre fordul az idő, 
Sárguló levél jelzi, itt van az ősz. 
A szőlő is összegyűjtötte a szőlőcukrot, 
Szép őszi napon lehet szüretelni. 
Szőlő présből csurog az édes must. 

Vége van a nyárnak, 
Vándormadarak is útra kelnek, 
A gólya már úton van, 
A fecske marad még egy kis ideig, 
Mintha nem vágyna elmenni. 
Ősszel minden vándormadár útra kel. 

Süvítve fúj az őszi szél, mindig fúj. 
Sárguló levél leesik a fáról, 
Őszi szél fújja, hordja ide-oda. 
Megjelenik az ezüstös dér is, 
Az ősznek is egyszer vége. 
Jön a tél, a hideg tél … 
Ez a természet rendje.