Rékasi Attila

Élete:

1974-ben született Debrecenben. Derecskén nevelkedett, az általános iskolát és a gimnáziumi éveket Derecskén töltötte. Az irodalom gyerekkora óta kedvenc hobbija a zene mellett. Írásaira, verbális tehetségére tanárai már az általános iskolában és a gimnáziumban is felfigyeltek. Minden szabad idejében olvasott, regények mellett a versek voltak nagy kedvencei. Húsz éve foglalkozik művészeti írással, ezek az írások kiállításmegnyitókon hangzottak el.

2007-ben megalapította Fegyverneki Gergő és Komlósi Kornél költőkkel a FAKTúra című kulturális és művészeti folyóiratot, melynek szerkesztője is. Ebben több társadalomkritikai és szubjektív életérzéseket megjelenítő írása jelenik meg. A Hajdú-Bihar Megyei Fiatal Alkotók Közösségének vezetője

2015-től Budapesten él, de gyakran hazatér Derecskére, illetve művésztelepeken alkot. Számos fotóművészeti díj birtokosa, számtalan kiállításon szerepelt. Két fotóalbuma jelent meg Derecske városáról. Szőllősi Imréné Derecske története képekben Fénnyel írt történelem című könyvének fotó munkálatait ő készítette, amely 2007-ben Derecske város napján lett bemutatva. Több művészeti csoport alapítója, vezetője, tagja.
2008-tól ír verseket álnéven (CTL és Nux Juglandes) és ahogy ő fogalmaz: „ …egy művészeti projekt részeként tekintek a verseimre, mely szándékolt álnaív módon idéz meg, reflektál társadalmi jelenségekre, konceptuális alapokon”
2011-ben létrehozta, a videkiirodalom.hu irodalmi portált, aminek jelenleg archív változata a vidékiirodalom.webleg.hu címen érhető el. Célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a vidéken élő, általa kiemelkedőnek tartott költőket, illetve, lehetőséget adjon a fiatal, kezdő irodalmároknak a megjelenésre.

2014-ben Derecske város támogatásával készítette el, jelentette meg Bényei József debreceni költő, A kalapos király búcsúja című verseskötetből szerkesztett audio CD hangoskönyvet, a „Versek a műteremből” irodalomnépszerűsítő CD-t, a Benedek Elek Könyvtár pályázata keretén belül.

Önálló munkái:

Derecske. A város, ahol élni jó. Fotóalbum, Center-Print Nyomda Debrecen 2007. dec.

Utazás Derecskén fotóalbum Center-Print Nyomda Debrecen 2012.

Derecskei képeslapok
Fotóalbum, 2017.

Kapcsolat: videkiirodalom.hu

Írásai:

Kifeküdtem a diófa alá (vers).

Tankcsapdától a társadalomkritikáig

Mesés világteremtés rajztűvel