Városnapon – Derecskén

Idén júniusban újra hivatalosak voltunk a Kálló partjára, ahol a derecskei városnap keretében az elmúlt évhez hasonlóan könyvbemutatóra került sor a Tanka János Irodalmi Kör szervezésében. Barátaink a már tradicionálisnak nevezhető kedvességgel fogadtak bennünket, de örvendezésre nem sok időnk maradt, mert máris indulnunk kellett a járási hivatal díszudvarába, az esemény színhelyére.

Elsőként irodalmi körünk vezetője, Szőllősi Imréné kérdezte Ballai Laci barátomat nemrégiben megjelent, továbbra is a szabadság kérdését boncolgató kitűnő történelmi regényéről. A Bottyán János szabadságharca első részében rendkívül sok újdonságot találhatnak azok, akik a történelmet csak az iskolapadokból ismerik. Megtudhatjuk, hogyan választotta Bottyán a vágsellyei jezsuita rendházból, Gábor atya szárnyai alól kikerülve a vitézi életet, hogyan lépett az azóta is sokat vitatott, sajnálatos vadászbalesetben elhalálozott Zrínyi Miklós nyomdokaiba a török elleni küzdelemben, kitüntetvén magát többek között a müezzin lehajításával az érsekújvári minaretből, és hogyan csatlakozott végül a „vezérlő fejedelem” felkeléséhez. Ahogy Laci fogalmazott, a Rákóczi-szabadságharc rendkívül sok oldalról megközelíthető, ezt ő, természetesen a generális-főstrázsamester szemszögéből nézve, a megszokott alapossággal teszi meg, a kegyes hagyománnyal szemben néha már-már kíméletlenül ragaszkodva az igazsághoz. A regény végéről azokat a mondatokat elevenítem fel, amelyek Bottyán testamentumából engem leginkább megragadtak: „De soha ne feledjétek, a szabadság nem csupán a rácsok szétroppantását jelenti, hanem azt, hogy saját képzeleteink rabságából is készek vagyunk kitörni. „… és mind, akik teremtettek, a testvéreink, öleljük meg felebarátainkat – erre tanít az Írás”.

Scheiber Hugót, a magyarországi avantgárd festészet egyik legelismertebb alakját egyszer megvádolták azzal, hogy nem tudott írni, ezt azonban később sikerült megcáfolni. Ez a történet jutott eszembe Lénárt Attila Csipetnyi mese című kiadványának ismertetése közben. Amint az a beszélgetésből, valamint a Derecskei Hírek januári számában megjelent A rézkarctól a mesék világáig című írásból is kiderült, a szerző régóta foglalkozik grafikával, a mese témában egy öt esztendővel ezelőtti kiállításon aratott sikeren felbuzdulva döntött egy rézkarcokkal illusztrált gyermekkönyv megszerkesztése mellett, melyhez a verseket és mondókákat is maga írta meg, és második kötet kiadását is tervezi. Az első kísérlet mindenesetre bizakodással tölthet el bennünket annak igazolására vonatkozóan, hogy Lénárt Attila nemcsak rajzolni, hanem írni is tud.

Harmadikként az Illyana Sanara művésznéven publikáló Rád Piroska Látók Háza – Istenek hajnala című urban fantasy regényével ismerkedhettünk meg. Ehhez a témához nemigen bátorkodom bővebben hozzászólni, mindazonáltal a könyv bizonyára élvezetes olvasmányt nyújt mindazok számára, akik ezt a műfajt ismerik és kedvelik.

Nem szívesen jegyzem meg, hogy a rohanás mellett korunk egyik fő rákfenéje, az elmaradhatatlan zaj itt is utolért bennünket. Pedig a Bakator zenekar színvonalas előadása a zárt területen normál hangerővel szerencsésebben érhette volna el a kívánt hatást. Mindettől függetlenül ezúttal is kedves emlékekkel távozhattunk, már most örömmel várakozva a soron következő derecskei rendezvényekre.