Édesanyámmal kapcsolatos nagygazdák, és gyermekemlékeimnek egy része Önéletrajzi visszaemlékezés helytörténetekkel című könyvből részlet. /125—128. oldal./

Török Sándor nagygazda szüleimnek barátai, a szénamázsálónál laktak, Lina Szilágyi Lajosné a Kabai úton, félszemű Földesi Sándor a Szaszaron. Legtöbb esetben ők voltak, hárman akik a bankigazgatójához fordultak hitelért, amikor el lettek utasítva, Édesanyám mindig közben járt, hogy megkapják a hitelt. Ennek az volt a nem megegyezett és íratlan szabálya, hogy Édesanyánk annyi szemes terményt kapott, hogy a kis mangalica malac meghízott belőle. Elláttak bennünket sok gyümölccsel. Mind három gazda házához bejáratos voltam és kijártam a tanyájukra, elsősorban azért, hogy a lovakat befoghassa, és Én hajthassam.

Török Sándor bátyámnak három lánya volt, Rózsi, Manci, Böske. A lányoknak abban az időben meg kellett tanulni a szövést, a fonást, a kenyérsütést és még sok mást. Elkezdődött a kendervágás, áztatás, a tilolás, a gerebenezés, az orsófonás, a matringolás, a miszer cérnával a szövés. Általában lepedőket, törölközőket, vászonkendőket szőttek, a kenyér szakajtó kosárba terítőket.

A tanyájuk a Csókos laposnál volt, odanyúlt a földesi halomig. Egy része kákás és nádas rész volt. Nagyon sajnálom, hogy a gyerekkori szememmel szépnek látott lóistálójukat nem tudtuk megörökíteni, 2001-ben lebontották. A tanyán hatalmas dohányszárítójuk volt. Vadászatok alkalmával mindig keresztül mentünk rajta. A tanyához, a szüreteléshez sok kedves emlék fűz. A lányok mindhárman élnek, Böskétől remélem több fényképet kapok, amit feltudok használni.

Földesi Sándor bátyámnál egy alkalommal nagyon megjártam. Szabadidőmben a teheneket kaparni, etetni és itatni odajártam. Volt egy fiatal bikája, nagyon jól ismert, az udvarra többször kiengedtem. Egyik alkalommal szólt Sándor bátyám, hogy vigyem ki az utcára, és járassam meg. Ment is az egy darabig, de rájött, hogy nem a Tercsa néni vezeti, azt vettem észre, hogy feszül a kötél és én már repülök is. Magamat és a kalapomat úgy szedtem össze. Szerencsére a nagy ijedségemen kívül semmi bajom nem esett. A bika meg sem állt az utca végéig. Tercsa néném a szénamázsálónál fogta meg, Sándor bátyám szidott, mert nagyon tudott káromkodni. A bikát soha többet meg sem közelítettem. Tercsa néni mellett segédkezés közben megfigyeltem és megtanultam, hogy csinálta a túrót, a vajat, erre egy külön helyiség volt. Megmosta a tehén tőgyét, rocskába fejte a tejet, megszűrte, majd köcsögökbe hevítette, amikor aludttej lett belőle, vászonkendőbe tette, felakasztotta csurogni, így lett belőle a túró. (Az aludttej csak akkor volt jó, ha a köcsögbe megfordult.) a lecsöpögött savót tésztagyúrásnál, főzelékféléknél elhasználták, ittak is belőle, ami megmaradt a kismalacnak adták. A vajat Tercsa néni úgy készítette, hogy a köcsögök tetejéről a tej fölét leszedte, összeborította, betette a köpülőbe és addig köpülte, míg az író el nem vált a vajtól, utána lekezelte, ezzel kész volt a vaj. Tercsa néni nem piacozott, a tejet, tejfölt, túrót, vajat a háztól elvitték.

Lina Szilágyi nénémhez is nagyon szerettem járni, a Kabai úton lakott, Lajos fiával. Itt is a lovak, az állatok érdekeltek, és kijártunk a tanyájukra. Örültem, amikor a külön rejtekhelyekről összeszedtem a rengeteg tojást, és a nagy kupujkóba beraktam. Volt, amikor a nagypiaci vásárra húsz- harminc tyúkot, gyöngyöst, pulykát összeszedhettem és a putujkóba betehettem és segítettem elszállítani. Megemlítem, hogy a tojástartó kupujkót gyékényből vagy kukorica csuhéból, a putujkót fűzfa vesszőből készítették, nagy kerek felhajtható tetővel. Ugyancsak fűzfa vesszőből készítették a kast, melyet a szekér meghosszabbítására használták, egy részét a saroglya tartotta. Itt is nagyon szerettem szüretelni. A nagy körtefákról nem volt szabad a körtét lerázni, hanem erre a célra készített hosszú rúdszedővel lehetett levenni. Gyermekkoromban sok időt töltöttem a derecskei szőlőskertekben, igen abban az időben még azok voltak. Ma már a pajták omladoznak, egy részük eltűnt, a sok szőlő helyét a kukorica, a napraforgó táblák foglalják el.

A szőlőskertek gerágya kerítéssel voltak bekerítve, ami jó búvó és telelő hely volt a nyulak, sündisznók és a többi rágcsálók részére. A legnagyobb volt a Nagy-szőlő, mely a derecskei vadászháztól, a berettyóújfalui kövesútig tartott. Az Istók, ahol két oldalon még pajták találhatók, a Csukja, a Szakarina. A Csukjával kapcsolatban örök élményem maradt, hogy odajártunk erdei vadgalamb fészket szedni, mivel a vadgalamb a magas akácfákat kedvelte, elég nehéz volt megmászni. Történt egy alkalommal, hogy az új, fekete klott gatyám teljesen kettészakadt, és nevetségesen úgy kellett hazajönnöm, vadgalamb fióka nélkül. A fekete klott gatyának gumi volt a derekába húzva, azzal szórakoztunk, ha a másik nem vette észre, bokáig lerántottuk. Jót nevettünk rajta, és ment a civakodás.

Régen a szőlőskertekben csőszök és csőszházak voltak, belül szabad szalonnasütővel. Szépen ki voltak kívül-belül fehérre meszelve. A csőszház előtt padok voltak a beszélgetésre. Déli tizenkettőkor a csősz megszólaltatta az erre a célra készített nagykelepelőt, jelezve ezzel, hogy dél van, és akinek kedve volt odament szalonnát sütni. A szalonnát fanyárson sütötték, és a kenyeret a tűz mellett pirították. Megvolt a módja a szalonnasütésnek, minden gazda nagy becsben tartotta a szalonna sütőjét. Szalonnasütés közben ment a beszélgetés és a borkóstolás.

Minden csőszház előtt és a dűlőkben gémeskutak voltak, tiszta, jó hideg vízzel, ide minden szőlőskert gazda járhatott. Voltak olyan szőlősgazdák, hogy a gémeskút mellé fenekelt betongyűrűt állítottak, telekeverték rézgáliccal, és onnan közösen permeteztek. Előfordult, hogy a szőlőskertből, a határból hazahozott tojásokat Édesanyám által megültetett kotlók alá dugtam, nagy volt a meglepetés, és a dorgálás, amikor egyik másik kikelt. A vadkacsán kívül mind elpusztult.

Hatéves korom óta mindig volt valamilyen madaram, galambom, vagy tyúkom. Édesanyám több alkalommal vásárolt a piacon vágnivaló kis galambot, és ezeket elcsentem, s elbújtam a templomkerti farengetegbe. Csak akkor mentem haza, amikor már tudtam, hogy megmenekültek. Nagy dorgálás mellett megtarthattam magamnak, örültem, hogy építhettem a galambdúcot. Később több és sokfajta galambom volt.

A templomkertről meg kell említenem, hogy a templomot olyan hatalmas fák vették körül, és orgonabokrok, hogy csak a tornya látszott. A nagy fáknak az ágai összeértek és azon rablócsendőröztünk, de jó is volt, főleg az esti órákban. Négyen, hatan is összejöttünk. .

Néhány szót írnék Zsuzsika Nagy Imréék tanyájáról (A katolikus templommal laktak szemben), 100 hold földjük volt a földesi határban. Nagy tanya volt, földesúri lakással, cselédlakással, istállókkal, különböző melléképületekkel. Amikor kint aludtunk a tanyán a szénacsűrben, milyen szép volt hallgatni a pacsirta, és a béreslegény dalát. Csodálatos szép hangja volt, általában négy ökörrel szántott, valamilyen Imrének hívták, megtanított egy kedves nótájára, ami így hangzik:

 „A kantinban három cigány hegedül
Kantinosné maga járja egyedül
Térdig ér a selyem sál a nyakába
De szeretnék véle hálni egy ágyba”

A szénacsűrben hárman aludtunk, éjfélig is mesélt és dalolt nekünk, kár, hogy erre az egy dalra emlékszem.
Zákány Lajos volt a parádés kocsisuk, az istálló gyönyörűen nézett ki, a gerendák szalmafonattal voltak díszítve. Az nem is volt igazi parádés kocsis, aki nem tudott szalmadíszeket készíteni. A parádés kocsisnak legtöbb esetben, az istállóban volt az alvóhelye. A jászol felé oldalra építették a priccset. Ma is emlékszem a két szép ló nevére Lepke és Szellő. Ezeket csak a hintóba és a tanyára kimenet használták. Ha volt szép cselédlány, bizony az istállót gyakran meglátogatta, de ez volt a szokás, a szép, a természetes, sok esetben házasság lett belőle.