A bélpoklos

Textus: Máté 8, 2-4 (Mk 1, 4o-45; Lk 5, 12-16)

És íme eljővén egy bélpoklos, leborula előtte…”

Ezen a nyáron egy görög sorozatfilmet vetít a Duna televízió. Címe: „A sziget.”A szárazföldön élő leprásokat egy közeli szigetre szállítják. Leprás anyákat szakítanak el gyermekeiktől, gyermekeket szüleiktől, testvért a testvértől, feleséget férjüktől, tanítót osztályától. A szigetre viszik őket, ahonnan nincs többé vissza út, ahol a halál vár rájuk. A szigetre senki sem teheti be a lábát, és senki sem hagyhatja el, csak az orvos és a révész. Ez utóbbi csupán kiköthet a sziget vasráccsal lezárt mólóján. Ezt a sorozatot végignézni csak az erős idegzetűeknek ajánlatos. Borzalmas, kegyetlen, megváltozhatatlan sors vár a szigetre elkülönített leprásokra. Mai igénk egy ilyen, szintén kirekesztett, teljesen elszigetelt, a társadalomból kizárt leprásról szól és az áldott orvos Jézus Krisztusról.

a/ „És íme eljővén…” Történetünk leprása bizonyára már hallott Jézusról, aki sokakat meggyógyított, arról a Jézusról, aki az ő halálos betegségénél is erősebb. Te is hallottál erről a Jézusról? Te is bízol, miként történetünk leprása az ő mindenhatóságában, betegség és halál feletti korlátlan hatalmában? Ez a társadalomból teljesen kirekesztett leprás úgy jön Jézushoz, úgy közeledik hozzá, hogy nem tartja be a tisztes távolságot. Hát be kell tartanod a tisztes távolságot Jézushoz, aki így szól: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan….” ? Ez a leprás megérezte, hogy Jézus hozzá is irgalmas lehet, hogy ő rajta is segíteni akar, hogy őt is szereti, és öröm a Jézus számára, ha az elesetteket, amilyen ő is, talpra állítja. Figyelemre méltó, hogy Máté evangélista Márkkal ellentétben nem a beteg súlyos állapotát hangsúlyozza, hanem Jézushoz, mint Kyrioshoz való közeledését. Ez a leprás tépett, szakadt ruhában, szakállát eltakarva, lihegve, levegő után kapkodva, rekedt hanggal, falszínű arcán, végtagjain tele kiütésekkel, izomsorvadása miatt mankóra támaszkodva közeledik Jézushoz. Úgy, ahogy a 3 Mózes 13, 45-46-ban a törvény rendelkezik: „A poklos ember pedig…megszaggatott ruhában és mezítelen fővel legyen, és a bajuszát fedezze be, és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan!…csak ő maga lakjék, a táboron kívül legyen az ő lakása”. Így jön ő Jézushoz. Te hogyan jössz Jézushoz? Van bátorságod elviselhetetlen kereszted alatt nyögve, hozzá menni?

Hogy miként volt lehetséges Jézus közelébe jönnie, arról nem tudósít igénk. Egy biztos: azzal, hogy Jézushoz jön, tiltott útra lép, de maga Jézus is tiltott útra lép, amikor a törvény rendelkezésével ellentétben szembe megy a bélpoklossal és megáll előtte. Tudjátok, hogy az ateista kommunizmus idején, aki Jézushoz ment, tiltott útra lépett? Itt Derecskén is tiltott útra lépett, aki kereszteltetett, konfirmáltatott, eskettetett, sőt még az is, aki egyházilag temettetett. A büntetés nem maradt el: keresztbe tettek, sőt az állásából is kirúgták, az egyetemre nem vették fel. Ez a bélpoklos áttöri a törvény előtte emelkedő falait. Közeledtére mindenki fejvesztve menekül, csak Jézus marad a helyén, egymással szemben, az üresen maradt utcán. Jézus itt is másként cselekszik, mint az utca embere.

Amikor ez a leprás Jézushoz jön, nem magára néz. Amikor Jézushoz jössz, ne magadra, betegségedre, lelked sebeire nézz, hanem Jézusra tekints, aki most is ott áll előtted és melletted. Higgy abban, hogy nem csak bukás volt és lesz az életedben, de győzelem is, Jézus betegséged és halálod feletti győzelme. Ne lógasd a fejed, ne légy reménytelen. Indulj el Jézus felé életed súlyos terhével, miként ez a leprás. Ha testi-lelki sebeid miatt szenvedsz, gondolj arra, hogy itt és most Jézus áll előtted, aki képes és meg is akar gyógyítani.

b/ „…egy bélpoklos…” A mai modern betegségekről nem olvasunk a Bibliában. Ha Jézus ma menne át falvainkon, városainkon, akkor rákos megbetegedésről, tuberkulózisról, alkoholizmusról, drogfüggőségről, eboláról szólna ez a történet. A lepra az összes betegségek közül az egyik legrégebbi. A leprást kitiltották, kitaszították a társadalomból. Sem mások vele, sem ő másokkal nem érintkezhetett. Tilos volt a házakba belépnie, templomi istentiszteleteken részt vennie. Vidéki zsinagógákban csak a leprások számára fenntartott, elkerített cellákban állhatott meg. A lepra a közhiedelem szerint Isten büntetése volt az elkövetett bűnök miatt. A leprást mindenki megvetette, miként Miriamot, Mózes és Áron testvérét (4 Mózes 12) és Géházit, Elizeus szolgáját (2 Kir 5), akiket Isten szintén bűneik miatt sújtott leprával. Egy ilyen, betegsége és kirekesztettsége miatt duplán szenvedő leprás jön Jézushoz. Nincs olyan mélység, ahonnan ne indulhatnál el, és ne érkeznél meg Jézushoz.

c/ „… leborula előtte…” Legyen a te vasárnapi templomba jöveteled, úrasztala előtti megállásod a bélpoklos alázatos leborulása. Az ő végtelen alázatosságával, az Úrnak kijáró tisztelettel borulj le Jézus előtt. Ne csak énekeld: „Mindenható, leborulva, tisztelettel előtted…”, hanem lélekben hajolj meg, borulj le előtte. Maga Jézus is leborult az ő mennyei Atyja előtt az Olajfák hegyén és a Gethsemáné kertben, sőt tanítványait is erre tanította.

Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.”

Tedd az életedet a Jézus kezébe, vesd alá magad teljes mértékben az ő akaratának, s mondd a bélpoklossal együtt: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Mond: Uram, te nem csak képes vagy, de akarod is, hogy betegségeimből meggyógyuljak, bűneimtől megtisztuljak. Nem azt mondja a bélpoklos, hogy Uram, ha képes lennél engem megtisztítani, hanem minden további nélkül feltételezi róla, hogy ő erre képes és akarja. Nem szimpla formalitás tehát, hogy Jézust Kyriosnak, Úrnak szólítja. Kérésével Jézusban való igaz hitének lényegét szemlélteti, azt a bizonyosságot és meggyőződést, hogy „Isten engem meghallgat”. Ne csak Mesterednek, tanítódnak tekintsd Jézust. Félreismernéd őt, ha csupán olyan valakit látnál benne, aki csak azért jött, hogy megtanítson téged arra, hogy hogyan kell szépen élned. Ha csak a szép életre tanítana, de képtelen lenne téged megtisztítani, akkor ahhoz az orvoshoz lenne hasonlatos, aki betegének csak beszél az egészségről, ahelyett, hogy meggyógyítaná. Valóban, Jézus arról is beszél, hogy hogyan kell szépen élned, de ugyanakkor cselekszik, sebészként avatkozik be az életedbe, ó-emberedet eltörli, és új emberré formál. Indulj el Jézus felé lelked poklosságával, és mond: Uram, egyedül te vagy képes arra, hogy engem is megtisztíts. A bélpoklos sem azt mondja, hogy Uram meggyógyíthatsz engem, hanem azt, hogy megtisztíthatsz engem. Miért? Azért, mert nem csupán külső sebei, elesettsége, hanem belső nyomorúsága miatt is szenved, hiszen a közhiedelem szerint ő „Isten átka alatt él”. Amikor azt mondod, hogy „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem” tk. azt mondod, hogy Uram, ne az én akaratom, vágyam, kívánságom szerint legyen, hanem a te akaratod érvényesüljön. Jézus is ezt mondta a kereszten: „Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” Igaz keresztyén emberként csak bízhatsz Isten segítségében, de elő nem írhatod, ki nem kényszerítheted, hogy megtisztítson téged. Hadd múljon minden a te életedben is Isten akaratán. Tulajdoníts Jézusnak te is akkora tejhatalmat és méltóságot, mint történetünk leprása. A próféták is képesek voltak csodákra, de nem mindig éppen azokra, amiket szerettek volna, s amiket elvártak volna tőlük. Ők maguk is „ha Isten is úgy akarja” feltétel mellett vállalkoztak csodatételre. Mennyivel nagyobb a prófétáknál az, aki előtt most is megállsz testi-lelki fájdalmaiddal. Jn ev. 5, 25-ben ezt olvassuk erről a nagyobbról, aki ma is előtted áll: „Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is, akiket akar, megelevenít.” Ő téged is képes megeleveníteni. Ez az ő szent akarata.

És kinyújtván kezét, megilleté őt…”

Ma az afrikai ebola járványtól retteg a világ, mely már Amerikában és Európában is szedi áldozatait. Nem csak Afrikában, de már Amerikában és Európában is a kort legyőzni akaró orvosok, ápolok fertőződnek meg, ebola elleni gyógyszer híján. Aki ebolást kezel, megfertőződhet. Jelen pillanatban (2o14. okt. 15.) a kilenc ezer ebolával fertőzött közül négy és félezer már meghalt. Ilyen szörnyű, a közhiedelem szerint ilyen fertőző betegség volt a lepra. Jaj annak, aki a leprás közelébe kerül. Jézus pedig „…kinyújtván kezét, megilleté őt…” Jézus tőled sem fél, bűnödtől nem iszonyodik. Luther Márton egyik karácsonyi énekében a karácsonyi gyermek felé fordul, és így kérleli:

„Oh, kedves vendég nálam szállj,
Bűnömtől ne iszonyodjál,
Jöjj be hozzám te szolgádhoz,
Szegény, megtérő juhodhoz.” MRÉ 316.

Bizonyára elszörnyülködik a biztonságos távolságból figyelő sokaság Jézus viselkedésén. Akik szemtanúi ennek a történetnek, szörnyülködve gondolnak arra, hogy a leprás érintése a Tisztát is tisztátalanná teszi. Mi lesz most, mi fog történni? A leprás betegsége vesz erőt Jézuson, vagy fordítva? Erősebb Jézus egészsége a beteg fertőzöttségénél? Visszafojtott lélegzettel, első alkalommal éli meg a sokaság, hogy Jézus még a gyógyíthatatlan poklosságnál is erősebb. És minden fordítva történik. A Tiszta teszi tisztává a tisztátalant, s takarja be őt, szívére ölelve, kimondhatatlan jóságával, kegyelmével.

A sokaság messziről is hallja, amit Jézus mond: „Akarom, tisztulj meg.”, és látja: „És azonnal eltisztult annak poklossága.” Aztán ezt hallják: „…eredj, mutasd meg magadat a papnak…”. Amit egyébként csak a tisztiorvosi hivatást gyakorló papok mondhattak hosszas vizsgálódás után, azt mondja ki most Jézus: tiszta vagy. A sokaság számára mintha tengelyéből fordulna ki a régi világ. És még mindig nem hiszik, hogy eljött az Isten országa, hogy itt van az idő, elkezdődött a teljesség, megérkezett a régen várt Messiás. Pedig ott is, miként itt is, az ég hajol alá a földre. Isten érkezett meg akkor, és most te hozzád, az ő szegény, beteg gyermekéhez. Oltalmazó karját ma is feléd nyújtja, sőt alászállt az égből a pokol mélységébe, anélkül, hogy „megfertőződött volna”, nem tapadt hozzá tisztátalanságod, sőt megszabadított tisztátalanságodtól, bűneidtől. Miként a leprást, téged is szívére ölel, miként kereszthalálában a Golgota hegyén szívére ölelte a bűnei miatt tisztátalan emberiséget, és magára vette a világ bűneit és büntetését.

Meglásd, hogy senkinek semmit ne szólj…” A veled történt csodákról feltétlenül muszály szólnod? Különféle gyülekezetek úrasztalánál feltétlenül szükséges ismételten és ismételten, önmagadat kirakatba téve elmondanod, hogy mikor tértél meg, melyik napon és hol tett csodát veled az Isten? Tégy bizonyságot a hitedről, de ne szerepelj, s ne várd az alkalmakat, hogy újból és újból azzal kérkedjél, hogy mekkora csodát tett veled az Isten. Tudom, nehéz ezt Jézus fenti parancsával egyeztetni, de a szereplési vágyat ki kell ölnünk magunkból. Mindennek van határa, nem kell az unalomba fulladásig a rajtad bekövetkezett csodákkal kérkedni(?). Egyesek számára vonzó, a többség számára viszont taszító is lehet.

Nem állíthatjuk, hogy a meggyógyult leprás kérkedni, szerepelni vágyott a vele történt csodát követően. De egy biztos: hiába mondja neki Jézus, hogy senkinek se mondja el, hogy őt Jézus gyógyította meg, ő a tiltás ellenére is elmondja. Onnan tudjuk ezt, hogy „A hír azonban annál inkább terjedt ő felőle…” (Lk 5, 15). Jézus csak arra kéri őt, hogy mutassa meg magát a papnak, úgy, ahogy a Mózes törvénye parancsolja. De ő beszél is. Lehet, hogy jót akar, lehet, hogy a háláját így akarja kifejezni Jézus iránt. Ez így mind szép és mind jó, azonban nem engedelmeskedik Jézus parancsának. Kálvinnál olvassuk: „…a bélpoklos az ő szívességével éppen nem dicséretre, hanem jogos kárhoztatásra szerzett érdemet azzal, hogy nem engedelmeskedett Krisztus parancsának.”

Miért kellett volna hallgatnia a meggyógyult leprásnak? Mert még nem jött el a Jézus ideje. De azért is, mert minél ismertebb lett tanítása, munkássága, annál nagyobb lett számára a veszély, annál kíméletlenebb lett az ellene való harc. Minél többet segített, annál közelebb került a kereszthez. De még nem jött el annak az ideje. A Messiás ugyan megérkezett, már itt van a földön a menny királya, de még rejtve, titokban. Ő nem akarja, hogy csodájának híre menjen, nem várja a tömeg dicsérő szavait, nem akarja, hogy ünnepeljék, nem akar hamis hitet, csodákból, jelekből fakadó hamis hitet gerjeszteni. Ő kitér a siker elől, nem úgy, mint a varázslók. Teljesen elutasítja csodáinak kirakatba helyezését, a csodatevők szerepjátszását. Ő nem állítja maga mellé a gyógyultat élő dokumentumként, nem mondja, hogy „amint az élő példa is mutatja, én vagyok a Szabadító”. Nem csodatevőként akar bevonulni az emberek tudatába. Ő nem kiált az utcákon, és nem fejt ki propagandát, nem vár köszönetet. Még nem várja, hogy gyógyító hatalmának tanúi a nyilvánosság elé lépjenek. Csodáit Atyjától kéri, és Atyjától fogadja el. A csodák csak jelek, melyek túlmutatnak önmagukon, Isten országára mutatnak. Minél többet tanít, és minél több csodát tesz, annál inkább egyértelmű, hogy benne Isten jelentette ki magát, hogy ő az Isten tökéletes kijelentése. De amit mond és cselekszik, csupán jelek az Istentől rendelt végső kijelentés időpontjáig. A csodákban való hit csupán az Istenben való hit kifejező eszköze, és nem fordítva. Ma is ez az alázatos, szelíd Jézus jön hozzád, áll meg előtted, mint kétezer évvel ezelőtt a leprás előtt.

Amit veled cselekszik Isten, csak jele annak, hogy elközelgett a mennynek országa, hogy itt az Isten köztünk az ő szent Fiában. Lehet, hogy azt mondod, hogy te nem vagy ráutalva Jézus csodáira. De merem állítani, hogy rá vagy utalva az üdvösségre, melyet képtelen vagy magad megszerezni. Úgy van szükséged az üdvösségre, mint a leprásnak a gyógyulásra. Az evangélium fényében mindannyian rá hasonlítunk.

Hanem eredj, mutasd meg magad a papnak…”

Míg beteg volt a leprás, addig nem küldte el, most, hogy meggyógyult, elküldte. Téged sem küld el Jézus, amikor betegen mész hozzá. De amikor megtisztít minden bűntől, lelki poklosságtól, elküld, hogy megmutasd magad, nó nem a papnak, hanem a világnak. „Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mind azoknak, akik a házban vannak.” Ez a meggyógyult leprás hivatása. Eredj vissza te is az emberek közé, az emberi közösségbe, mondja Jézus. Ott a helyed! Istennel való kapcsolatodba bele tartozik a társadalommal való kontaktusod. Milyen az a lelkipásztor, akinek nincs kontaktusa gyülekezetével, aki az irodájából csak a szószékre megy fel, és vissza? Az ilyen lelkipásztornak, de az ilyen gyülekezeti tagnak is mondja Jézus, hogy eredj ki az emberek közé, mutasd meg megújult, megtisztított, Krisztus szerinti életedet, hogy általa dicsőíttessék az Isten. És nem kérkedve, de minden színpadiasságot messze elkerülve hirdesd: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” Te már tiszta vagy! A régi papok tisztségét immár Jézus magának tulajdonítja. Lelked poklosságból való gyógyulásodnak immár ő az egyedüli bírája. Mit mond Jézus a lábmosás történetében? „Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta? Ti is tiszták vagytok…”

„…és vidd fel az ajándékot, melyet Mózes rendelt…” Megtisztulásodért te is vidd fel az ajándékot. Helyezd Isten oltárára a szívedet, egész életedet. Tedd, amit a törvény előír. Erre bíztat Jézus. Ne hidd, azért, mert Jézus betöltötte a törvényt, az már rád nem kötelező. Amikor Jézus elküld, hogy mutassd meg magad és vidd fel ajándékodat Istennek, a törvénnyel szembeni engedelmesség útjára állít. Gyógyító hatalmát a törvény szellemében köszönd meg, hajts fejet az ősi törvény előtt: mutasd meg magad és vidd fel az ajándékodat, ha megtisztultál.

Ezt jelenti igénk utolsó szava: „…bizonyságul nekik.” Mert beteljesedett az ígéret: „A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak.” Ma is ez a jele a Messiás megérkezésének. A világ ma is tele van csodákkal. Legyenek ezek a csodák a te számodra is bizonyságul: „Itt az Isten köztünk.” Az nem lehet, hogy szemed van, és még sem látod Jézus csodáit a magad és a mások életében. Az nem lehet, hogy füled van, és mégsem hallod, hogy mit üzen neked Isten. Ha nem lesz neked is bizonyságul az, amit látsz és hallasz, beálltál a Krisztust újra és újra megfeszítő farizeusok sorába.

„De ő félrevonula a pusztákba, és imádkozék.” Így zárul történetünk a Lukács evangéliumában. Félrevonul, hogy imádkozzék. Amikor úgy érzed, hogy ő ismét nagyon távol van tőled, gondolj arra, nem azért vonult félre, hogy cserbenhagyjon téged, hanem azért, hogy éretted is imádkozzon, hogy rólad is beszéljen, éretted is közben járjon az ő mennyei Atyjánál. A tanító és gyógyító Jézus egyben imádkozó Jézus is. Megrövidíti az éjszakáját, és megfelelő helyet keres, Atyjával való társalgásához. Jézushoz hasonlóan egy imádság erejéig rövidíts meg te is az éjszakádat, hagyd magad mögött a hétköznapok forgatagát és zaját. Rövid időre szakadj el te is azoktól, akik a tieid, mint Jézus az ő tanítványaitól, hogy a magad csendjében egyedül maradhass Istennel, szeretteidért, a világ békességéért imádkozva.

Ámen